Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Menóra mánia Európában, de állítanak-e karácsonyfát a Knesszetben?

Október 7-e óta Nyugaton – és főleg az Izraelt kiszolgáló országokban – már a cionista terrorállam bárminemű kritizálása is súlyos antiszemitizmusnak minősül. Az utóbbi évtizedekben a zsidó-kereszténység áltanítása pedig egyre jobban felerősödik. Az izraeli tendenciák azonban hatalmas kontrasztot mutatnak továbbra is ezzel a kiszolgálással szemben. Nézzük csak meg a menóra-karácsonyfa kérdését. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Hanuka alkalmából már szinte sportot űznek a nyugati világrendhez tartozó politikusok, hogy ki tud előbb menórát posztolni. Vallják magukat jobboldalinak vagy baloldalinak, ebben a kérdésben is igen nagy az egyetértés. Ennek jegyében posztolt közösségi média felületére például Karácsony Gergely, a Fidesz debreceni polgármestere Papp László, és állítottak menórát Kecskemét főterére (a szintén frissen felállított kettőskereszt senkit nem érdekelt).

De például a hagyományosan erőteljesen katolikus Lengyelország parlamentjét is feldíszítették eggyel, bár ott a monarchista képviselő határozottan kifejezte nemtetszését:

Pár esetet emeltünk csak ki, de európai szintű tendenciáról beszélhetünk. De mi a helyzet Izraelben? Arról bővebben most nem értekezünk, hogy mi a helyzet azzal, amikor karácsony napján gyermekkórházat bombáznak, vagy éppen a palesztin keresztényeket korlátozzák zarándoklataikban, ezen írásban bővebben csak a karácsonyfa kérdésére térünk ki, hiszen ahogyan a menóra a hanukáé, úgy lett a fenyőfa is a legfelkapottabb szimbóluma a karácsonynak.

2016-ban például rabbik egy csoportja kijelentette, hogy a karácsonyfaállítás egyszerűen nem kóser, ugyanis szerintük a karácsonyfák kihelyezése ellentétes a zsidó törvényekkel. Pár jogvédő azért ekkor a szabad vallásgyakorlás védelmére kelt.

A következő tárgyalt esethez egészen 2013-ig kell visszamennünk, amikor a Knesszet egy keresztény képviselője azt kérte, hogy az izraeli parlament épületében állítsanak fel egy karácsonyfát. Hanna Swaid (Hadash párt) azt kérte, hogy a bejáratánál, vagy más jól látható helyen, ahogy jónak látják, állítsák fel a karácsony eme szimbólumát. A fa elhelyezése szerinte „gesztus a Knesszet keresztény tagjai és Izrael polgárai felé, és szimbóluma lehetne kapcsolatának a keresztény világgal”. A Likud párt tagja, Edelstein azonban hamar lesöpörte a kérdést a napirendről: „Arra a kérésére, hogy a Knesszet állítson karácsonyfát a Ház bejáratánál a karácsony és a polgári újév tiszteletére, tisztelettel válaszolok, hogy semmi sem akadályozza Önt abban, hogy fát állítson az irodájában, vagy hogy a Knesszet frakciója állítson egyet a frakcióteremben, de nem tartom helyénvalónak, hogy elrendeljem a karácsonyfa felállítását, ahogyan azt kérte.” A Jewish Home szélsőségesen cionista párt ekkor azt is közölte, hogy a karácsonyfa a keresztények zsidóüldözéseit is jelképezi.

Egy 2022-es eset is kiválóan rávilágít az Izraelben uralkodó áldatlan állapotokra. Bár majd’ egy évtized eltelt az előző incidens és a tavalyi között, sok változást nem tapasztalhatunk. Hiszen ekkor sem a zsidó „testvéreink” állítottak karácsonyfát, hanem a muszlim képviselő Ayman Odeh. A Knesszet egyetlen keresztény tagja Odeh közös listás kollégája, Aida Touma-Sliman volt, aki szintén nem állított fát. Odeh muszlim, de azt mondta, fontos számára, hogy legyen karácsonyfa a Knesszetben. „A karácsony az ebben az országban született emberek kultúrájának része” – mondta Odeh. „Az arab lakosság muszlimokból, drúzokból és keresztényekből áll, ahogy a Közös lista frakciója és a személyzet is. Számunkra természetes, hogy a választóink minden ünnepét megünnepeljük és együtt ünnepelünk velük”.” Odeh ekkor az ellen is felemelte a szavát, hogy Izrael 2022-ben karácsony utánra is kiterjesztette utazási korlátozási tervét, megakadályozva a keresztényeket abban, hogy az ünnepre beutazzanak az országba. Írt a belügyminisztériumnak, diszkriminációra hivatkozva, mert a zsidó csoportoknak engedélyezték a belépést az országba, de a keresztény vallási vezetők nem kaptak engedélyt. A Fidesz testvérpártja, a Likud ekkor már nem volt annyira harciasan hangos, mint 2013-ban, de képviselőjük kifejtette, hogy továbbra sem szívügye a karácsonyfa a Szentföldet uralma alatt tartó zsidó állam parlamentjében: „Fontosnak tartom, hogy érzékenyek legyünk a nyilvánosságra, és megakadályozzuk, hogy a zsidó állam parlamentjében karácsonyfa álljon, de tiszteletben tartom azt is, hogy vannak, akiknek más hagyományaik vannak.”

Természetesen Izrael több pontján találkozhatunk karácsonyfákkal, Betlehemben és Jeruzsálemben is például, de jól láthatjuk, hogy a nyugati filoszemitákkal szembeni másik mérlegnyelvre Izrael egyáltalán nem pakol olyan serényen, mint azt teszik az európaiak, amikor például felállítják a kontinens legnagyobb menóráját a Majdanon. Cikkünket pedig a Jewish Journal szavaival zárjuk, mely röviden egybefoglal mindent, ami Izraelben történik: „Törődjünk azzal, hogy mit gondolnak a „gójok”? A politikai korrektség a bukásunk lehet.”

Izrael idén is diszkriminálta a húsvétra zarándokló keresztényeket

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/10/24/keresztenyellenesseg-izraelben-videok/

(Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.