szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Izrael idén is diszkriminálta a húsvétra zarándokló keresztényeket

A tavalyi évben a húsvéti szertartásokra igyekvő keresztényekre rá is támadtak a zsidó rendőrök, idén “csak” jelentősen korlátozták őket zarándoklatuk teljesítésében. Izrael ismételten tanúságot tett a zsidó-kereszténység mellett, bizonyították idén is, hogy a kalapács és a szegek még mindig a kezükben vannak. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra… 

A Szent Sír-templom a leglátogatottabbnak számító zarándokhely nagyszombatokon Jeruzsálemben. Ezen kegyhely az Óvárosban található, ahova idén Izrael intézkedései miatt nem volt egyszerű bejutni.

A Ramadánt ülő palesztinok után Izrael a húsvéti szertartásokra igyekvőket is súlyos diszkriminációval sújtotta, maximalizálta a területre beléphetők számát arra hivatkozva, hogy veszélyforrásként lépne fel az, ha nagyobb tömegek jelenhetnének ott meg, visszautalva ezzel az Al-Aksza mecset körüli muszlim-zsidó incidensre.

Izraelnek természetesen teljesen mindegy, hogy muszlim vagy keresztény, a lényeg az, hogy korlátozhassa, ezért maximalizálták a beléphetők számát, amelyet különböző befolyásos személyeknek sikerült csak feljebb tornáztatnia. Krisztus nagyszombaton alászállt a pokolra, s teste a sírjában feküdt, ezért is olyan nagy jelentőségű a Szent Sír-templom.

Az áteresztő pontokon kialakult tumultus mellett a rendőrök szerte a városban sem tartóztatták meg magukat. Számos hívőt az utcákon kezdtek el lökdösni, terrorizálni:

Nem “csak” az átlag hívőket, hanem az egyházi személyeket is vegzálták a rendőrök, egy papot például nem engedtek át a tűzszentelési szertartásra:

Azok, akik nem tudtak belépni a zarándokhelyre a korlátozások miatt, a környező tetőkön és utcákban gyűltek össze.

Zsidó-keresztény kultúra? Ismeretlen művész hitelesen ábrázolta Budapest utcáin ezt az ellentmondást

Szász Péter előadása: Létezik-e olyan, hogy zsidó-kereszténység?

(Quds News Network nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55