kedd, szeptember 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Öngyilkosságba akarják hajszolni Győrkös Istvánt?!

Kormánymédiának adott nyilatkozat miatt büntetik Győrkös Istvánt, vagy egyenesen szeretnék az öngyilkosságba hajszolni?

Január 8-án közölt börtöninterjút a TV2 Tények című műsora a rendőrgyilkosságért jogerősen – bár meglehetősen hiányos bizonyítékok alapján – elítélt Győrkös Istvánnal. A riport nyugodtan nevezhető szokatlannak és rendkívülinek. Nem csupán azért, mert az ügy kezdete óta először szólalhatott meg nyilvánosság előtt Győrkös István, hanem azért is, mert előtte a kormánypárti média csak és kizárólag a vád szempontjának megfelelően tudósított az ügyről. Győrköst egyértelműen és kétséget kizáróan elkövetőként kezelték, a bizonyítékok elégtelen voltáról, így például a hiányzó DNS-ről, eltűnt rendőri lövedékről szót sem ejtettek. Ehhez képest a szóban forgó interjú, melyben Győrkösnek lehetősége nyílt a saját verziójának és az ügy kérdéses részleteinek ismertetésére, kifejezetten üdítően hatott.

Eltekintve attól a baljós momentumtól, hogy a pár perces műsor alatt háromszor esik szó Győrkös haláláról… „Feladták rá az utolsó kenetet”, „felmerült bennem, hogy lelövöm magam”, „a 25 hónapot sem fogom már megérni”. Ha netán egy halálra készülő ember bemutatása lett volna az interjú célja, az nem jött be! Győrkös szemmel láthatólag remek fizikai és lelki állapotban van, egészséges, kiegyensúlyozott. Nem fogja megtenni azt a szívességet a hibát hibára halmozó hatóságoknak, hogy megszabaduljanak tőle! (Megjegyezzük, hogy amíg az ügy folyt, volt rá példa, hogy az ügyvédje mentette meg az életét, mert a börtönben gyakorlatilag elszobotálták a nála kialakult vesebetegség kezelését, ami miatt kritikus állapotba került.)

Azonban, hogy s hogy nem, de az interjút követően – és azt nyíltan okként megnevezve – átszállították az ország másik végén lévő büntetésvégrehajtási intézetbe. Ezzel gyakorlatilag elvágták a családjától. Számukra az út oda-vissza közel 800 km, ami idős felesége esetében egyszerűen lehetetlenné teszi a látogatást.

Összegezve: lehetőséget adnak a kormánypárti médiában, azt követően pedig büntetnek. Zavar a rendszerben? Vagy túl jól sikerült a börtöninterjú? (Alább látható.)

 

Korábbi anyagok a Patriota.info-ról:

http://patriota.info/elgondolkodtato-a-halalra-itelt-gyorkos-melletti-vedobeszed-teljes-egeszeben/

http://patriota.info/eltunt-lovedekek-eletszerutlen-verzio-mi-tortent-valojaban-bonyben/

 

Legfrissebb

Franciaország összeomlott: elvesztette a bizalmi szavazást a kormányfő

Összefogott a jobb- és a baloldal: együttes erővel szavazták...

Svédországban akkora a munkaerőhiány, hogy svédül nem tudó migránsokat vesznek fel már az egészségügybe is

A munkaerőhiányra hivatkozva az utóbbi időben figyelmen kívül hagyták...

Nagy-Britannia nemet mond a migránsokra – mondja a pakisztáni származású Shabana Mahmood brit belügyminiszter

Mindössze három napja van hivatalban az új brit belügyminiszter, Shabana...

A doktori címmel rendelkező muzeológusok kevesebbet keresnek, mint a takarítók?!

Amint arról a Magyar Jelen is beszámolt, hétfőn a...

A harmadik LMBTQP-lobbista oktató, Zsila Ágnes is búcsút mondott a Pázmánynak

Fegyelmi eljárás, figyelmeztetés, továbbképzés felkínálása után végül mind a...

Kategóriák

Franciaország összeomlott: elvesztette a bizalmi szavazást a kormányfő

Összefogott a jobb- és a baloldal: együttes erővel szavazták...

A harmadik LMBTQP-lobbista oktató, Zsila Ágnes is búcsút mondott a Pázmánynak

Fegyelmi eljárás, figyelmeztetés, továbbképzés felkínálása után végül mind a...

Ki is volt a most szentté avatott Carlo Acutis? Nem “katolikus gamer”, hanem az Igazságért harcoló fiatal

Szentté avatták Carlo Acutis olasz fiatalt, akinek közbenjárására csodás...

Vallásgyalázással készülnek a buzeránsok a betiltott Pécs Pride-ra

Varga Tamás, a pécsi önkormányzat mi hazánkos képviselője reméli,...

Évszázadokra eltűnt egy középkori brit templom méretes freskója, egy felújításkor került elő

Az utolsó ítéletet mutatja, mégpedig vérvörös festékkel. Kövesd Telegram csatornánkat! Folyamatosan...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55