Már a héten második alkalommal jelenik meg az amerikai sajtóban olyan, május eleji hírszerzési értékelésekre hivatkozó beszámoló, amely szembemegy a washingtoni vezetés hivatalos állításaival. Ezek szerint Irán mobil rakétaindító rendszereinek jelentős része nem semmisült meg, és Teherán továbbra is rendelkezik a háború előtti rakétakészletének körülbelül 70 százalékával. Hasonló megállapításokról először a The Washington Post írt, most pedig a The New York Times is megerősítette ezeket az információkat.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Az amerikai hírszerzés mást lát, mint amit Washington kommunikál
A The New York Times szerint Teherán újra hozzáférést szerzett földalatti rakétabázisainak jelentős részéhez. A lap amerikai hírszerzési értékelésekre hivatkozik, amelyek alapján Irán a Hormuzi-szoros térségében található 33 rakétaállásból már 30-at ismét használhat.
Hasonló információkról már a múlt héten beszámolt a The Washington Post is, amely egy amerikai hírszerzési jelentésre hivatkozva arról írt, hogy az iráni rakétakapacitások nagy része továbbra is érintetlen maradt.
A New York Times szerint több magas rangú amerikai tisztviselőt különösen aggasztanak ezek az adatok, mivel azok arra utalnak, hogy Irán jóval gyorsabban állíthatta helyre katonai infrastruktúráját, mint azt korábban feltételezték.
Mindez éles ellentmondásban áll Washington hivatalos kommunikációjával, amely szerint Irán súlyos katonai vereséget szenvedett az Izrael és az Egyesült Államok által indított háború során.
Irán decentralizált rendszere túlélte a csapásokat
Korábbi elemzések szerint az Egyesült Államok és Izrael azért nem tudta hatékonyan megsemmisíteni Irán támadó kapacitásait, mert Teherán évek óta tudatosan decentralizálja csapásmérő rendszereit és a katonai parancsnoki láncot.
Ennek köszönhetően az iráni haderő még azt követően is gyorsan reagálni tudott, hogy az ország vezetését a támadások első óráiban gyakorlatilag „lefejezték” politikai és katonai értelemben is.
A válaszcsapásokat elsősorban az iráni reguláris hadseregtől részben függetlenül működő Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) indította meg, méghozzá néhány órán belül.
Bár a támadások után időnként látható volt némi bizonytalanság az iráni reakciókban, a rendszer összességében nem omlott össze. Előfordult például, hogy egy politikai vezető bocsánatot kért az Öböl menti államoktól a támadások miatt, miközben a Forradalmi Gárda tovább folytatta a műveleteket.
A hadsereg működése azonban nem bénult meg: a megölt vagy megsebesült vezetők helyét gyorsan átvették mások, a helyi parancsnokok pedig sok esetben központi utasítás nélkül is végrehajtották a szükséges lépéseket.
Mindez azért volt lehetséges, mert Irán nemcsak arról gondoskodott előre, hogy egy támadás esetén legyen, aki átvegye a vezetést, hanem arról is, hogy elegendő fegyver és rakéta álljon rendelkezésre a válaszcsapások végrehajtásához.
A rakéták és drónok a föld alá kerültek
Irán nemcsak nukleáris létesítményeit, hanem rakéta- és dróngyártó üzemeit, valamint fegyverraktárait is erősen védett föld alatti bunkerrendszerekbe telepítette. Ezekről már korábban is, illetve a háború kitörése óta is több felvétel jelent meg.
Bár ezek a videók erősen propagandisztikus jellegűek, sok elemző szerint hiteles képet adnak az iráni katonai infrastruktúra méretéről és felkészültségéről.
A felvételeken nagy számban láthatók föld alatt tárolt vagy gyártás alatt álló fegyverek: nagy hatótávolságú rakéták, drónok, valamint olyan tengeri drónhajók és motorcsónakok is, amelyeket a Hormuzi-szoros ellenőrzésére vagy lezárására terveztek.
A bunkerrobbantó bomba sem csodafegyver
De hogyan lehetséges, hogy ezek a föld alatti létesítmények nagyrészt épen maradtak? A helyzet az, hogy a hírhedt GBU-57-es „bunkerrobbantó” szuperbomba képességei korlátozottak, és nem is minden esetben kiszámíthatók.
A fegyvert ugyan alaposan tesztelték a fejlesztés során, de ezek a próbák jellemzően ellenőrzött, mesterséges körülmények között zajlottak. A nyilvánosan ismert adatok szerint a GBU-57-es körülbelül 60 méter földet vagy nagyjából 18 méter vasbetont képes áttörni. Ez önmagában is komoly teljesítmény, de Irán esetében ennél jóval nagyobb mélységek és erősebb védelmek is előfordulhatnak.
Természetesen nem ismerjük az összes iráni bunker pontos védettségi szintjét, de a fordói urándúsítóról már elég részletes adatok állnak rendelkezésre. A létesítmény nagyjából 80–90 méter szikla alatt helyezkedik el, ráadásul a fedőréteg nagy része nagy sűrűségű gránit, amelynek nyomószilárdsága többszöröse lehet annak az anyagnak, amelyen a GBU-57-es hatékonyságát tesztelték.
Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a természetes kőzet és talaj szerkezete messze nem olyan homogén, mint egy előre kialakított, mesterséges tesztkörnyezet. A sziklákban repedések, törésvonalak, keményebb és puhább rétegek váltakoznak, amelyek mind befolyásolhatják a bomba behatolási útját és hatékonyságát.
Így úszhatta meg Irán
A GBU-57-es bombából ráadásul az Egyesült Államok sem rendelkezik korlátlan készletekkel: egy rendkívül speciális, drága fegyverről van szó, amelyből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. Éppen ezért, bár komoly fenyegetést jelent a mélyen fekvő létesítményekre, önmagában nem alkalmas arra, hogy Irán teljes föld alatti rakéta- és dróninfrastruktúráját felszámolja.
A most kiszivárgott amerikai hírszerzési értékelések szerint valószínűleg ez is történt: Irán ugyan súlyos csapásokat szenvedett el, de rakétakapacitásának jelentős része túlélhette a támadásokat, a föld alatti létesítményekhez való hozzáférés pedig több helyen is helyreállhatott. Ez pedig arra utal, hogy a háború katonai mérlege jóval összetettebb lehet annál, mint amit Washington hivatalos kommunikációja sugall.
Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása
Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?
(Új Világ(t)rend nyomán Szent Korona Rádió)