csütörtök, február 5, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Terrorizálják a zsidók a palesztinokat a rafahi átkelőnél

Nemrég újra megnyitott a rafahi átkelő, így több palesztin is visszament Egyiptomból a Gázai övezetbe. Azonban több palesztin nő is arról számolt be, hogy zaklatták őket az IDF tagjai – olvasható a Kuruc.info-n.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A dpa hírügynökségnek nyilatkozó 70 éves Um Ahmed elmondta: az izraeli katonák a belépés során bekötötték a visszatérők szemét, kihallgatásuk közben pedig megfenyegették őket. Elmondása szerint az idős és beteg embereknek is órákon át kellett várakozniuk az átkelőn, mielőtt beléphettek a Gázai övezetbe.

Egy Gázavárosból származó nő arról számolt be, hogy az izraeli katonák elvették a visszatérők csomagjait, köztük egy gyermek játékát is. Elmondása szerint attól tartott, hogy őrizetbe veszik vagy visszafordítják.

Egy harmadik palesztin nő úgy nyilatkozott, hogy az átkelés számára nem rutinszerű eljárásnak, hanem “büntetésnek” tűnt.

Az izraeli hadsereg közleményében visszautasította a vádakat, hangsúlyozva: az Egyiptomból a Gázai övezetbe belépők biztonsági ellenőrzése során tudomásuk szerint nem történt visszaélés, bántalmazás, letartóztatás vagy vagyonelkobzás az izraeli biztonsági erők részéről.

A hétfőn újranyitott rafahi átkelőhely az egyetlen olyan határátkelő, amely nem izraeli területen halad át. Az átkelőn a belépők és kilépők listáinak ellenőrzését végzik, a működtetést távolról irányítják. A palesztin oldalt a Palesztin Nemzeti Hatóság működteti az Európai Unió rendészeti missziója, az EUBAM felügyelete alatt.

A palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint az átkelő megnyitását követő első két napban 71 palesztin hagyta el a Gázai övezetet, közülük 21 ember egészségügyi ellátás céljából. Hétfőn 12, kedden pedig 40 palesztin tért vissza a térségbe.

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

A tűzszünet ellenére légicsapásokat hajtott végre Gázában Izrael

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Hazatérhet az első huszár hadosztály elveszettnek hitt, iratokkal teli ládája

A régészek már eltűntnek hitték az első magyar huszárezred...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55