vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nagy hatótávolságú robotrepülőgépeket tesztelt Észak-Korea

Az észak-koreai KCNA állami hírügynökség tájékoztatása szerint a Nyugati-tenger, vagyis a Koreai-félszigettől nyugatra fekvő Sárga-tenger fölött végrehajtott indítások célja a fegyverrendszer „harckészségének”, valamint Észak-Korea elrettentő és ellentámadási képességeinek ellenőrzése volt. A közlemény szerint a robotrepülőgépek több mint két órán át repültek, majd sikeresen eltalálták kijelölt célpontjukat.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Kim Dzsongun a jelentések szerint „nagy elégedettségének” adott hangot, és hangsúlyozta, hogy Észak-Korea minden erejét a nukleáris harci erők „korlátlan és tartós fejlesztésére” összpontosítja. A KCNA idézte Kimet, aki szerint a nukleáris elrettentés elemeinek rendszeres ellenőrzése „felelős lépés” a fennálló biztonsági fenyegetések közepette.

A dél-koreai egyesített vezérkari főnökség megerősítette, hogy a hadsereg vasárnap reggel, helyi idő szerint nyolc óra körül több manőverező robotrepülőgép indítását észlelte a Phenjantól északra fekvő Szunan térségéből. A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője szerint az északi szomszéd közelmúltbeli fegyverkezési tevékenységei – köztük az atommeghajtású tengeralattjáró építésével kapcsolatos munkák – aláássák a békét és a stabilitást a Koreai-félszigeten.

Elemzők szerint Észak-Korea az elmúlt években jelentősen fokozta rakéta- és robotrepülőgép-tesztjeit. A lépések célja egyrészt a precíziós csapásmérő képességek fejlesztése, másrészt az Egyesült Államok és Dél-Korea kihívása, valamint fegyverrendszerek kipróbálása az Oroszországnak történő esetleges szállítások előtt.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség egy katonai forrásra hivatkozva nem zárta ki további észak-koreai rakétatesztek lehetőségét az újév környékén, ezt azonban a dél-koreai hadsereg hivatalosan nem kommentálta.

Észak-Korea a szakértői becslések szerint több tucat nukleáris robbanófejjel rendelkezik. Az ország 2006-ban hajtotta végre első atomkísérletét, és azóta többször hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szankciók ellenére fenntartja nukleáris fegyverarzenálját, amelyre saját állítása szerint az Egyesült Államok és szövetségesei jelentette katonai fenyegetéssel szembeni elrettentéshez van szüksége.

Kim Dzsongun “gyorsan bővítené” a nukleáris fegyverzetét az USA és a Déliek közös hadgyakorlata miatt

A front, mint iskola: Észak-Korea Ukrajnában hadgyakorlatozik?

(Infostart nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kategóriák

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55