A Wall Street Journal beszámolója szerint a Preventive nevű, a nyilvánosságot kerülő startup lehet az első vállalat Kínán kívül, amely emberi magzat génmódosítására tesz kísérletet.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Ráadásul nem valami garázscégről beszélünk: a vállalkozás mögött olyan techmilliárdosok állnak, mint a Coinbase vezére, Brian Armstrong és az OpenAI-t vezető Sam Altman.
Az úgynevezett csírasejtes génszerkesztésnél a spermium, a petesejt vagy az embrió DNS-ét módosítják, így a változtatás továbbörökíthető. Az USA-ban ennek alkalmazását a Kongresszus gyakorlatilag betiltotta: szövetségi pénzből nem lehet ilyen kutatást végezni, ezért a magánpénzből dolgozó cégek jogi szürkezónában mozognak.
A félelem pedig nem is alaptalan: He Jiankui kínai biológus, aki 2018-ban génszerkesztést végzett egy akkor még meg nem született ikerpár embrióin – az ikrek később meg is születtek –, három év börtönt és tudományos száműzetést kapott a tevékenységéért.
A WSJ szerint a Preventive már fél éve dolgozik egy olyan embrión, amelyből egy öröklődő betegségtől „megtisztított” gyerek születne. A cég már talált is egy névtelenséget kérő párt, akik attól tartanak, hogy leendő gyerekük ugyanebben a betegségben fog szenvedni, és akiket érdekel a Preventive módszere. Hogy a projekt valóban ilyen előrehaladott állapotban tartana, azt a cégvezető, Lucas Harrington tagadja, de elismeri, hogy a kutatásaikat kénytelenek az USA-n kívül végezni. Természetesen az ilyen kétes technikákat mindig a jószándék és jóemberkedés leple alatt vezetik be.
Közben más cégek – például az embriók intelligenciáját „megjósló” Herasight vagy a 9 999 dolláros poligénes szűrést kínáló Nucleus – szintén a genetikai finomhangolás piacára igyekeznek. A Szép új világ szemünk előtt válik valósággá.
A kritikusok szerint itt nemcsak egészségügyi kockázatról van szó: az emberi génekhez való hozzáférés könnyen egy új eugenikává, a gazdagok fegyverévé válhat. Ahogy Erik Sherman fogalmazott:
„Valaki biztos azt állítja majd, hogy a technológia mindenkit felszabadít. De nem ez fog történni.”
Ön élne génmódosított sertésszívvel a mellkasában? Az USA-ban van lehetősége rá!
Laboratóriumi körülmények között kereszteztek embert majommal
(Rakéta nyomán Szent Korona Rádió)

