kedd, május 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bemutatták az első orosz humanoid AI-robotot, de pár lépés után össze is rogyott

Ünnepélyes keretek közt mutatták be Moszkvában Oroszország első humanoid, mesterséges intelligenciával irányított robotját, aki a beszédes AIdol nevet kapta. A bemutató emlékezetesre sikeredett, ugyanis a robot néhány imbolygó lépés után összerogyott, és szét is esett.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A robot betotyogott a színpadra, pár lépés után imbolyogni kezdett, közben még megpróbált integetni, aztán inkább fogta magát, és összerogyott, menet közben elvesztve néhány darabját is.

A bukás után gyorsan megpróbálták összekanalazni, miközben egy fekete drapériával igyekeztek elrejteni bukását a közönség elől, több-kevesebb sikerrel.

Az AIdolt egy orosz robotikai cég, az Idol fejlesztette, és a háztartási eszközökből épített antropomorf robotika kiemelkedő eredményeként mutatták be, amely az emberéhez hasonló mozgásra és interakciókra képes mesterséges intelligencia segítségével. Oroszország igyekszik felzárkózni a mesterséges intelligencia által működtetett, emberszerű robotok fejlesztésében jelenleg zajló globális verseny élbolyához.

Utóbb a látványos eltaknyolást a cég azzal magyarázta, hogy AIdol egyelőre tesztelési fázisban van, és csupán kalibrációs problémák merültek fel – írja a Newsweek. Vlagyimir Vitukin, az Idol vezérigazgatója azt nyilatkozta:

„Ez a valós idejű tanulás, amikor egy jó hiba tudássá, egy rossz hiba pedig tapasztalattá válik.”

Elnézve egyébként a többi fejlesztő humanoid robotjait, az AIdol annyira nem is lóg ki a sorból.

Szép új világ: már a sportban is megjelentek a robotok (+videó)

Szép új világ: már a sportban is megjelentek a robotok (+videó)

Nem sokára robotkutyák lepik el az utcákat – Zürichben azok fogják kiszállítani az ételt

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Nem működik az elszigetelés, egyre elfogadottabb az AfD Németországban

Annak ellenére, hogy minden eszközzel próbálják elszigetelni az AfD-t,...

Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy dossziéját Magyar Péterék

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy...

Az alternatív gazdálkodás a válasz a klímaváltozásra?

Az utóbbi években egyre gyakrabban merül fel, hogy a...

Megfigyelőállam vagy tradicionális birodalom – Kínáról a DuoGladiiban

Kína, a "Középső Birodalom". Egy kontinensnyi ország, mely a...

Kategóriák

Párizsban járt a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja

"A HVIM – Magyar Ellenállás delegációja Párizsban járt, ahol...

Meghalt a Hamász gázai vezetője?

Izrael a tűzszüneti megállapodás ellenére légicsapást hajtott végre Iz...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55