Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Így maradunk ki a háborúból: Magyarországon gyártott Lynx-ek mennek Ukrajnába

Hamarosan Magyarországon gyártott harcjárművek kerülhetnek Ukrajnába. Armin Papperger, a Rheinmetall csoport vezérigazgatója ugyanis azt nyilatkozta a WirtschaftsWoche című lapnak, hogy már zajlik az első tíz Lynx jármű gyártása Ukrajnával koprodukcióban Németországban, illetve Magyarországon.

Az interjút a Népszava szemlézte. Azt írják, hogy Papperger számításai szerint legkésőbb jövő év elején megköti a Rheinmetall a szerződést Kijevvel a Lynx lánctalpas gyalogsági harcjármű és a Fuchs kerekes páncélozott szállítóharcjármű ukrajnai gyártásáról. Papperger azt szeretné, ha 6-7 hónappal később elkészülhetne az első Ukrajnában gyártott Fuchs, a Lynx pedig 2025 nyarán követhetné.

A vállalatvezető arról is beszélt, hogy az új harckocsik Ukrajnának szállítását már ennél is jóval korábban szeretnék elkezdeni – ez a már korábban említett első tíz, részben Magyarországon gyártott Lynxre vonatkozik. Ez a fentiek alapján azt kell, hogy jelentse: Papperger néhány hónapon belül már küldené a magyar-német-ukrán koprodukcióban készült harckocsikat Kijevnek.

A német kormány jelezte, hogy megadja a gyártáshoz szükséges kiviteli engedélyt. Az átfutási idő Papperger szerint azért ilyen rövid, mert a Rheinmetall már most Ukrajna legnagyobb hadiipari partnere: 2022-ben nagyjából 900 millió euró értékben kapott megrendeléseket, 2023-ban pedig ezek volumene körülbelül 2,5 milliárd euróra emelkedett.

Tényleg a magyar lesz a térség meghatározó hadereje?! Hát nagyon nem…

(444, Népszava nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.