szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Hungarica Felvidékre látogat

A HVIM szervezésében, november 26-án, Dunaszerdahelyen igen komoly koncertre kerül sor.

A nemzeti rock egyik zászlóshajója, a méltán ismert Hungarica zenekar meghívásunkra az első felvidéki koncertjére készül a dunaszerdahelyi Zerda 1250 Pubban. Az akusztikus est november 26-án kerül megrendezésre, a DAC-Nagymihály meccs után este 7 órakor. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

A zenekar 2006-ban alakult, a Moby Dick két tagjából, Mentes Norbertből és Hoffer Péterből, a szövegíró Pusztai Zoltán lett. Az első dalokat még a világhírű Ignite énekese, Téglási Zoltán énekelte fel, az Emlékezz című 56-os dalukat pedig Nagy Feró. Később állandó énekest kerestek, s találták meg a Romantikus Erőszak frontemberében, Sziva Balázs személyében. Az első albumjuk címe Nem keresek új hazát volt, amellyel egy csapásra országos hírnévre tettek szert. Ezt fokozta a következő évben kiadott Demokratúra album. A zenekar több tagcserén is átesett, többek között énekest is „váltottak”, 5 éve már a marosvásárhelyi születésű Fábián Zoltán áll a mikrofon mögött.

A Hungaricára már lassan úgy is tekinthetünk, mint a lengyel és a magyar nép közös zenekarára. Az idén kiadott, Haza és hűség c. albumjuk 2 két nyelven jelent meg, magyarul és lengyelül. Minden évben több lengyelországi koncertjük is van, az ottani testvéreink nagyon szívesen látják őket.

(http://hvim-felvidek.hu)

Legfrissebb

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Kategóriák

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Az EU-s pénzek mellé jöhet az LMBTQP-lobbi

Már kutatások is alátámasztják, hogy a transzneműek között jóval...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55