hétfő, május 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vihar előtti csend: az elmúlt 24 órában egyetlen migráns sem érkezett

Vasúti kocsikba költözött át a migránsok egy része a görög–macedón határon. A menekültek szerint ott sokkal jobb körülmények uralkodnak, mint a sátortáborokban. A határon hetek óta több ezren várakoznak arra, hogy folytathassák útjukat Nyugat-Európa felé. Eközben jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma, a vasárnap életbe lépett török–EU egyezmény miatt.

Menekültszállássá alakultak át a vagonok a görög–macedón határon. A kocsikba mintegy kétszáz migráns költözött be, akiknek elegük lett a sátortáborban uralkodó körülményekből.

„A sátrak mind nedvesek. Öt kisgyerekem van, az egyikük két hónapos, és nekik nagyon hideg ez az idő. Amikor felébredek a sátorban, körbevesz a víz. Amikor idehozták ezeket a vonatokat, arra gondoltam, hogy itt sokkal jobb lesz a gyerekeimnek” – panaszkodott egy betolakodó.

A migránsok szerint a vonatokat a görög hatóságok hozták ide, hogy legyen tető a fejük felett.

„Sokkal jobb itt, a vagonok legalább megvédenek minket a széltől, az esőtől és a hidegtől. Itt magánszféránk is lehet, és anélkül törődhetünk a saját higiéniánkkal, hogy megszégyenüljünk” – jelentette ki egy másik idegen, megcáfolva a liberális média hazugságait az „embertelen körülmények” kapcsán.

A görög–macedón határnál továbbra is több ezren várakoznak arra, hogy Macedónián keresztül folytathassák útjukat Nyugat-Európa felé. Az átkelőnél azért torlódott fel ekkora tömeg, mert a nyugat-balkáni országok Ausztriával közösen gyakorlatilag lezárták a határokat. A görög hatóságok most újabb regisztrációs központokat állítanak fel, hogy legyen hol elhelyezni az országban rekedt több tízezer migránst.

(Idegen áradat – SZKR)

Legfrissebb

Az alternatív gazdálkodás a válasz a klímaváltozásra?

Az utóbbi években egyre gyakrabban merül fel, hogy a...

Megfigyelőállam vagy tradicionális birodalom – Kínáról a DuoGladiiban

Kína, a "Középső Birodalom". Egy kontinensnyi ország, mely a...

Párizsban járt a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja

"A HVIM – Magyar Ellenállás delegációja Párizsban járt, ahol...

Meghalt a Hamász gázai vezetője?

Izrael a tűzszüneti megállapodás ellenére légicsapást hajtott végre Iz...

Kategóriák

Az alternatív gazdálkodás a válasz a klímaváltozásra?

Az utóbbi években egyre gyakrabban merül fel, hogy a...

Megfigyelőállam vagy tradicionális birodalom – Kínáról a DuoGladiiban

Kína, a "Középső Birodalom". Egy kontinensnyi ország, mely a...

Párizsban járt a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja

"A HVIM – Magyar Ellenállás delegációja Párizsban járt, ahol...

Meghalt a Hamász gázai vezetője?

Izrael a tűzszüneti megállapodás ellenére légicsapást hajtott végre Iz...

Dübörög a proletárforradalom: Lemondatná a Tisza a fideszes önkormányzatokat

A tiszás politikusoknak nem tetszik, hogy maradtak még fideszes...

A Habsburgok felesleges démonizálása és Mária Terézia megítélése

Ruszin-Szendi Romulusz, az új honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a...

Nem tiltja be az EU a konverziós terápiákat, csak kényszerít minden tagállamot, hogy megtegye

Napirendre került, hogy az Európai Unió teljesen betiltaná a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55