vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bíróság előtt a garázda betolakodók

Megkezdődött annak a tíz migránsnak a pere a Szegedi Járásbíróságon, aki tavaly ősszel összecsapott a rendőrökkel Röszkénél azért, hogy Magyarországra juthasson.

Tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett illegális határátlépés bűntettével vádolják őket. Egy társukat, aki megafonnal próbálta irányítani a röszkei határátkelőhely szerbiai oldalán felgyűlt tömeget, terrorcselekmény miatt vonnák felelősségre. Az ő ügyében a Szegedi Törvényszék egy másik eljárásban hoz ítéletet.

A horgosi határátkelőnél rekedt migránsok egy csoportja tavaly szeptemberben botokkal és kövekkel dobálta meg a kivonuló rendőröket, majd áttörte a határátkelőt. A magyar egyenruhások közül többen megsérültek, volt, akit kórházba kellett szállítani.

„A fentiek során a tömegzavargás résztvevői kidöntötték az államhatár rendjének védelmét biztosító gyodakerítéssel borított kaput, amelyen keresztül mindegyik vádlott 17 óra 20 perckor Magyarországnak az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény által védett területére a tömegzavargás résztvevőjeként jogosulatlanul belépett. Ezt követően sor került a kiemelésükre, majd őrizetbe vételükre” – fogalmazott Ambruzs Róbert, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyésze.

Uniós ítélet született egy pakisztáni migráns kiutasítása ügyében

Az EU-bírósági döntés értelmében nem csak a menedékkérelmet elbíráló tagállam dönthet a bevándorlók visszatoloncolásáról.

A menedékkérők attól függetlenül visszaküldhetők az Európai Unióból egy unión kívüli biztonságos országba, hogy erről a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam vagy másik tagország dönt – állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Az ügy előzménye, hogy egy pakisztáni állampolgár 2015 augusztusában jogellenesen belépett Szerbia irányából Magyarország területére, majd – annak ellenére, hogy menekültügyi kérelmet nyújtott be – elhagyta a számára kijelölt tartózkodási helyet, és továbbutazott Csehországba.

A cseh hatóságok az érintett visszavételét kérték, s ennek Magyarország eleget is tett.

A férfi ezt követően újabb menedékkérelmet nyújtott be, amelyet a magyar hatóságok érdemi vizsgálat nélkül elutasítottak, mondván, hogy a kérelmező vonatkozásában Szerbia biztonságos harmadik országnak tekintendő.

A felperes keresetet nyújtott be a határozat ellen a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, amely a luxembourgi törvényszékhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az érintett visszatoloncolható-e a biztonságosnak tekintett országba annak ellenére, hogy a cseh hatóságokat feltehetően nem tájékoztatták a nemzetközi védelmet kérelmező személyek visszaküldésére vonatkozó magyar szabályozásról és gyakorlatról.

(MTI-Hír tv-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kategóriák

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55