csütörtök, október 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tegnap még zsidóztunk, ma már muszlimozunk

A nemzeti oldal is beállt a nyugati propaganda-gépezetbe. A “minden muszlim terrorista” és az iszlámon való gúnyolódással nem vesszük észre, hogy Izrael és az USA érdekeit szolgáljuk. Természetesen el kell ítélni a terrort, de nem kell attól még ateista-materialista, vallásellenes szemléletet felvenni, vagy éppen a nyugati érdekeket kiszolgálni.

Megdöbbentő, ahogy az úgynevezett nemzeti oldal is mennyire manipulálható. Nemrégen még a palesztinok ügye melletti kiállások, a Hezbollah dicsőítése, Izrael politikájának elítélése, a 9/11 hazugsága és az USA közel-keleti “demokratikus” szőnyegbombázásának bírálata volt a meghatározó, mára pedig mindenki az iszlámot tekinti a fő ellenségnek, a muszlimokat teszi meg bűnösnek. Mindezt egy sikeres “PR-terrorakciónak” köszönhetően.

Az az elvileg legradikálisabb portál, amelyik nemrégen azt mutatta be, hogy az Iszlám Állam mennyire kreált szerveződés, és hogy a terroristákat izraeli kórházakban ápolják, mára minden muszlim terrorista és az iszlám vallást gyalázó, nagyon primitív “viccekkel” generál olvasottságot. Ezzel egyrészt az ateista-materialista (vallásellenes) szemléletet erősíti a nemzeti oldalon, aminek szellemi színvonala eddig is hagyott némi kívánni valót maga után, másrészt Izrael érdekeit szolgálja. És gyakorlatilag mindenki a Tel-Aviv-Washington tengelyen mozog, aki az iszlám világot tartja ezekben az időkben a legfőbb ellenségének.

Miről is van szó? Az “Iszlám Állam” nevezetű virtuális állam, egy tökéletes fogás. Ne mondja senki, hogy zavartalnul működhet egy ilyen terrorállam úgy, hogy már a világ összes országával összerúgták a port igen keményen, területük alig van és ki tudja hány fronton kénytelenek harcolni. Eközben az internetet kinyitva ömlik a brutálisabbnál, brutálisabb, kiváló minőségű propaganda gyanútlanul szörfözgetőre. Minden igaz rájuk nézve, amit az átlag emberrel próbáltak eddig elhitetlen a szélsőséges iszlamista terroristákról. Beletolják az arcodba, hogy tessék, valóban léteznek ezek a szörnyek, akik már a szeretett otthonodat veszélyeztetik azzal a céllal, hogy ne tudj többet fogyasztani, ne tudd élni a konzumidióta életedet, ami egyébként nemcsak iszlámellenes, de keresztény- és teljesen vallásellenes életvitel is.

IslamicStateMerre is van Mekka? Az “Iszlám Állam” harcosai imádkozást imitálnak.

A név pedig tökéletes: Iszlám Állam. Mellékes, hogy a kezdetektől fogva létrehozott formációról van-e szó zsoldosok által, vagy csak hagyják működni és csak terelgetik. Hatásában ugyanaz: a palesztinokkal szimpatizáló, a közel-keleti kérdésbe be nem avatkozó, Izraelt egyre jobban bíráló Európát legyengíteni, illetve elvégeztetni velük a piszkos munkát. Ez a munka pedig nem más, mint a nyugati demokráciának, a nyugati életvitelnek még be nem hódolt iszlámvilágnak a fellazítása, megsemmisítése. A Nagy-Izrael létrehozásának ez a menete.

Ehhez a tervhez az kell, hogy egyrészt Európa kiszolgáltatott legyen, meg kell gyengíteni, például a mesterségesen generált bevándorlással, másrészt el kell fogadtatni az emberekkel, hogy miért mennek a bombázók, miért kell újabb hadat viselni, plusz, miért kell mindenféle szabadságjogot korlátozni, miért kell jobban megfigyelni az állampolgárokat. Ördögien “zseniálisak” ezért ezek a terrortámadások! A (volt) keresztények félnek, lemondanak minden jogukról, az iszlámot gyűlölik, a palesztinokkal már nem szimpatizálnak, Izrael politikáját megértik, a bombázásokat kívánják.

Kicsit bezavar a képbe, hogy a radikális iszlámot képviselő Hezbollah és Irán is megindult az Iszlám Állam ellen, de ezekről a fősodratú médiában alig esik szó, elbagatellizálva a különböző eredményeket. Oroszország szerepe pedig szintén nem tisztázott, ahogy Törökország is kérdéses, hiszen az is felvet pár kérdést, hogy miért állnak szóba az Iszlám Állammal, pusztán helyi kilengéseknek bélyegezve a határátkelőkön folyó üzleteket és a terroristák ki-be járkálását.

Ha valóban lenne önálló európai politika, és nem megzsarolt, behódoltatottak irányítanák az államokat, akkor az első lépésnek azonnal a migránsok visszatoloncolásának kellett volna lennie, az áradat megállításán kellett volna munkálkodni. Ehelyett már másnap bombázni kezdtek… A bevándorlók visszazavarásáról nemigen esik szó.

Általánosságban elmondható, hogy mi a média célja, nemcsak most, hanem úgy általában mindig: az emberek folyamatos bizonytalanságban és félelemben tartása. Jön az aszteroida, ami lehet becsapódik, lehet nem, gyilkosságok, bűnözés, terroristák, válságok, természeti katasztrófák és még hosszasan lehetne sorolni azokat az érvvé változott, egyébként a világ rendjéhez valamelyest hozzátartozó folyamatokat, amikkel szépen lehet építeni az orwelli világot. (Ehhez hozzátartozik, hogy ami a magyarság öntudatra ébredését szolgáló hír lehetne, azt elhazudják, hogy csak a rettegési faktor maradjon a hírben: például a cigánybűnözők brutális cselekedeteit vagy elhallgatják, vagy a hírekből kimarad az elkövetők származása, csak marad a gyilkosság, ami a félelem fenntartásához elég.)

És mi a tragédia ebben az olyan személyek, vagy portálok számára, akik nem akarnak elsúlytalanodni, tehát meg akarják tartani véleményformáló erejüket? Az, hogyha nem szolgálják ki ezt a tendenciát, akkor nem jönnek az olvasók, látogatók (szavazók). Ugyanis az emberek a Facebook-hírfogyasztásra, a szenzációhajhászásra lettek beállítva, illetve a minél primitívebb, ócskább és ízléstelen viccekre, kommentárokra. Minden megnyilatkozást a legalacsonyabb szintre kell belőni, és akkor biztos a siker.

Nem lehet fenntartani így azokat a médiafelületeket, amik egyébként értéket próbálnának átadni, mert nem kíváncsi rájuk a tömeg, még akkor sem, ha a túléléshez szükséges muníciót adná át számukra. Cirkusz és kenyér kell. Nagyon veszélyes az a játék – amire jómagam képtelen is vagyok-, hogy tudom, hogy mi az igazság egyes kérdésekben, de mégis a tömeg igényeit szolgálom ki, mondván, hogy majd engem követnek, és mivel követnek, majd megteszem a korrekciókat apró lépésenként. Ez egy illúzió, mert csak hiszem, hogy én vagyok felül, de igazából csak addig kellek én a tömegnek, amíg azt mondom, amit hallani akarnak, és az első korrekciónál pedig óriási pofonok fognak érni a csökkenő népszerűség által. Igazából a mai vezetők a leginkább vezetettek: a tömeg, a mainstream vélemény ereje tartja őket bilincsben, míg a legszabadabbak az igazságot képviselők.

Ajánlom a témában a következő cikkeket:
Bejelentkezés Párizsból: A terrorizmus elleni háború nem létezik (RT News megszólaltat egy elemzőt, ami szintén alternatív véleményt fogalmaz meg)

-A terrorizmus gyökere a világ rendjének felforgatása

Adalék:

(Barcsa-Turner Gábor – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Mi Hazánk Ifjai és a HVIM tagjai néztek farkasszemet a bujkáló antifákkal

Azaz néztek volna, ha az antifák állták volna a...

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Kategóriák

A Mi Hazánk Ifjai és a HVIM tagjai néztek farkasszemet a bujkáló antifákkal

Azaz néztek volna, ha az antifák állták volna a...

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Feltartóztatták az orosz árnyékflotta olajszállító tankerét a francia partoknál

Nyomozást tartottak a francia hatóságok szerdán az úgynevezett orosz...

Rejtett erőforrás félholtra vert egy női BKV diszpécsert a metrón

„Az erőszak bármilyen formája – különösen egy közfeladatot ellátó...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55