A finnek is belengették Ukrajna nyílt katonai támogatását, de már óvatosabban, mint Macron

A finnekre is ráragadt Macron ugrálása, amivel könnyen kirobbanthatják a harmadik világháborút. Ugyan Eline Valtonen külügyminiszternek nem volt bátorsága nyíl egyenesen kimondani, hogy egyetért a franciákkal, de utalt rá, hogy nem zárkózik el az Oroszországgal szembeni nyílt katonai fellépéstől.
Sírok lehugyozása, Molotov-koktél, robbanószerkezet – Így szavaznak a „demokráciáért harcoló” oroszok

Március 15-én kezdődött meg a háromnapos elnökválasztás Oroszországban. Már a szavazás első napján számos helyen megzavarták a voksolást.
Putyin hallott oroszokat és magyarokat beszélni Ukrajnában – de nem ajánlotta fel Kárpátalját
Megjelent a Tucker – Putyin interjú, melyben többek között Kárpátalja kérdése is szóba került. Hogy mi hangzott el a nyugati világot felháborító beszélgetésben? Pár részletre alább fény derül:
A Sky News moszkvai tudósítója szerint Putyin támogatottsága valós, és az egekben van

Diana Magnay szerint semmiképpen sem lehet „hamis többségről” beszélni.
A tálibokhoz került az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok egy része

Az orosz elnök szerint az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok egy része az illegális fegyverpiacon keresztül az afganisztáni tálibokhoz került.
Dugin: A Kaukázus geopolitikája

Alekszander Dugin a Dél-Kaukázus geopolitikáját tárgyalja, és annak Oroszország tágabb stratégiájára gyakorolt hatásait a posztszovjet térben.
Putyin – Az ukrán ellentámadásnak befellegzett

Miközben a közel keleten az izrali terrorállam agressziójának köszönetően forr a levegő, és heves harcok folynak, ne felejtkezzünk meg az orosz-ukrán harcok történéseiről sem, ahol Putyin elmondásai alapján, az ukrán ellentámadás teljes kudarcot vallott.
Palesztináért imádkozik az első muszlim UFC bajnok

Khabib Nurmagomedov, dagesztáni és Hamzat Csimajev csecsen MMA harcosok félreérthetetlenül fejezték ki támogatásukai Palesztinával szemben, a bajnok még egy imát is közzétett az önmagukat megvédeni képtelen emberekért.
Putyin először szólalt meg a palesztin szabadságharccal kapcsolatban
Putyin először nyilatkozott az Izrael és a Hamász közötti háborúról. Az izraeli-palesztin háborút az amerikai politika kudarcának szemléletes példájának nevezte.
Az amerikai kormány megakadályozta, hogy Tucker Carlson interjút készítsen Putyinnal

Tucker Carlson egy friss interjúban azt állította, hogy meg nem nevezett washingtoni személyek megakadályozták, hogy interjút készítsen Vlagyimir Putyinnal.