Emberrablás és gyilkosság – Ez is a szélsőbaloldal palettáján szerepel
Az 1960-as évektől súlyos belpolitikai problémákkal küszködő Olaszországnak nemcsak a szociális és gazdasági panaszokkal kellett szembenéznie, hanem a szélsőséges szervezetek által elkövetett terrorcselekményekkel is. Az államra a legsúlyosabb csapást a korábban többször is megválasztott kereszténydemokrata egykori kormányfő, Aldo Moro elrablása jelentette, akit 55 napos fogság után kivégeztek.
Románia és Izrael közötti barátság napja május 14., ami egyben kommunista hatalomátvétel napja is
A román parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely május 14-ét a „Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napjává” nyilvánította. 1948. május 14-ét általában Izrael, a zsidó állam megalapítása napjának tekintik.
Megint ’56-os – ukrán párhuzam propagandával hülyítenék a magyarokat az ukránok
2023 augusztusa óta kering egy orosz kilőtt harckocsiról készült kép, melyről váltig állítják, hogy az „oroszok” 1956-ban bevetették Budapesten is. Ezzel a narratívával erősítenék az ukrán-magyar közös sorstragédia érzését. Mindez ugyanakkor csupán propaganda, de a csak 25%-ban magyar származású, nyelvünket alig beszélő Fegyir Sándor álmagyar ukrán propagandaeszköz újra elővette a témát.
Kommunista megszállási emlékműnél koszorúzott a fehérvári önkormányzat és a Honvédség
Az Európa-napnak kikiáltott május 9-én közösen koszorúzott a Magyar Honvédség és a székesfehérvári városvezetés. Alapból problémás, hogy a II. világháború elvesztését ily módon ünneplik, pláne ha ezt egy kommunista megszállási emlékműnél teszik.
A „keresztény konzervatív” Fideszt nem zavarja a kínai kommunista párt nyílt háborúja a kereszténység ellen
Magyarország a keresztényüldözés elleni küzdelem központja – hangsúlyozza a kormány, azonban mégis büszkén ölelkeznek a kommunista, nyíltan keresztényellenes Kínával. A 24.hu összeállította milyen módon is nyomják el a keresztényeket, és minden más vallás képviselőit, a totális diktatúrát kiépítő kínaiak. Érdekes, hogy a liberális oldalt csak akkor érdeklik a keresztények érdekei ha ezzel egyet tudnak rúgni […]
Kommunista propagandát sugároz a magyar köztévé a kínaiak kedvéért
Először azt hittem, hogy valami balos hisztériakeltésről van szó, amikor megírták a libsi firkászok, hogy a magyar köztévé egy az egybe átvette a kommunista párt propagandafilmjeit. Aztán megnézve ezeket a kisfilmeket, rá kellett jönnöm, hogy nem csalás, nem ámítás, ezek tényleg műsorra tűzték a kommunista propagandát! Magyarországon, 2024-ben, egy állítólagos nemzeti, keresztény, konzervatív kormányzás alatt, […]
Véresre veréséről mesél Nagy Feró egy interjúban

A híres zenész, Nagy Feró, az interjú során megosztotta, hogyan verték véresre egy XI. kerületi rendőrszobán a diktatúra idején, és beszélt a rendszerváltás élményeiről is. Nyilván a készült interjú nyakon van öntve egy kis Orbán fanatizmussal, de számunkra a megélt, átélt kommunizmus kiváló leírását, egyszersmind példáját mutatja, hogy a puha diktatúra hogy tudott felkeményedni, ha […]
13 éves lányt ejtett teherbe a pedofil Sztálin

Egy 13 éves szibériai lányt ejtett teherbe a 35 éves Joszif Visszarionovics, közismertebb nevén Sztálin. Az LMBTQP korai úttörőjének és a fiatal lánynak a leszármazottai mai napig élnek.
A Negyedik Politikai Eszme nélkül a multipolarizmus üres váz

Lényeges gondolatok láttak napvilágot a többpólusú világrend kapcsán. Egyrészt a multipolarizmus, amely éppen véres küzdelmét folytatja jelenleg a világban az „atlantista” (angolszász – amerikai-zsidó) egypólusú világhegemónia ellen, sikerei esetén a tradicionalitás restaurációja nélkül veszedelmes, apokaliptikus káoszba torkollhat. Másrészt a negyedik politikai eszmét sokszor még azok sem képesek társadalmi tevékenységük vezéreszméjévé és a gyakorlati tevékenységük eszmei hátterévé […]
Rétvári Bence nem talál kivetnivalót a kommunista megemlékezőkben

Néhány héttel ezelőtt az újpesti Tanácsköztársaság-emlékmű kapcsán is futottunk néhány kört, ahogy azt sem szerettük volna hagyni, hogy április 4-ről szóljon az ének. A magát jobboldalinak nevező Fidesz-KDNP kormány azonban mindkét esetben másképpen gondolta – írta meg a Magyar Jelen.