csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kommunista megszállási emlékműnél koszorúzott a fehérvári önkormányzat és a Honvédség

Az Európa-napnak kikiáltott május 9-én közösen koszorúzott a Magyar Honvédség és a székesfehérvári városvezetés. Alapból problémás, hogy a II. világháború elvesztését ily módon ünneplik, pláne ha ezt egy kommunista megszállási emlékműnél teszik.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Május 9-én tartják az Európa-napot, melynek középpontjában az “európai béke és az egység” áll. Ez a nap a Schuman-nyilatkozat évfordulója. Ebben a nyilatkozatában Robert Schuman francia külügyminiszter új politikai együttműködést vázolt fel Európa számára annak érdekében, hogy a kontinens országai között soha többé ne robbanjon ki háború. Gyakorlatilag ezzel ünneplik Európa utolsó birodalmainak bukását, ráadásul mindezt szovjet megszállási emlékműveknél. Valamint május 9-én ünnepelték a szovjetek is, hogy térdre kényszerítették Európát.

A Béke téri orosz katonatemetőben, és a Szentlélek temetőben Viza Attila közbiztonsági tanácsnok, önkormányzati képviselő, Pálffy Károly, a Fejér Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Kása István ezredes, az Magyar Honvédség Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoka helyeztek el virágot.

A megszállási emlékmű feliratai. Emellett pedig az emlékmű tartalmaz egy hatalmas Sarló-kalapácsot és egy ötágú csillagot is.

A Városház téren Kása István ezredes mellett Cser-Palkovics András polgármester, Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor országgyűlési képviselő, valamint a Fejér Vármegyei Kormányhivatal képviseletében Tanárki Gábor főispán, a Honvéd Hagyományörző Egyesület és a fehérvári ellenzék képviselői rótták le tiszteletüket.

Elképesztő, hogy 79 évvel a háború vége után és 35 évvel a rendszerváltozás után még mindig nem sikerült elhagyni ezt a szovjet narratívát, és az antikommunista szólamok mellett továbbra is a sarló és a kalapács égisze alatt emlékeznek meg.

A megszálló szovjetek betörését ünnepli a Munkásőr Emléktásaság

Ismét büntetlenül lehetett a betiltott szovjet jelképekkel vonulgatni Budapest utcáin

(fmc.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55