
Tábori püspök a kommunizmussal szembeni szent harcról
“A vörösöknek ugyanis első, de legelső gondjuk és dolguk mindig és mindenütt az, hogy a templomokat, oltárokat, zárdákat, kolostorokat és temetőket földúlják, a vallást kiirtsák, […]
“A vörösöknek ugyanis első, de legelső gondjuk és dolguk mindig és mindenütt az, hogy a templomokat, oltárokat, zárdákat, kolostorokat és temetőket földúlják, a vallást kiirtsák, […]
„A kunok jövetele után harmadik esztendőre történt, hogy a besenyők Bulgárfehérvár felől átúsztattak a Száva folyón Buziás mezejére, és foglyot, prédát nem csekély számmal ragadoztak […]
Dorka, 19 éves vármegyés lány üzenete a magyar nemzeti ellenálláshoz 2 percben. Felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni hazafiként?
A HVIM szervezésében és Zagyva Gy. Gyula is felszólal. A szervezők várnak mindenkit szeretettel március 28-án, Kőszegen, a mintegy 25 kilométeres túrára a festői szépségű […]
Fáklyás és fehér lovas felvonulás a 100. évfordulón a Mi Hazánk szervezésében. Többek között csatlakozott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg is.
Az ujgurok a rendszerváltást követő másfél évtizedben főként a magyarság lehetséges rokon népeként kerültek be nemzetünk köztudatába, amit lehet vitatni, de ez a vélt, vagy […]
Ott voltunk a miskolci tüntetésen és a sályi felvonuláson is, ami után rögtön felvettünk egy beszélgetést kiértékelve a helyzetet és mélyebben elemeztük Zagyva Gy. Gyula […]