Novák Előd: miért asszisztál a rendőrség a kommunista bűnök tagadásához?

Novák Előd (Mi Hazánk) írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándorhoz a magyarországi kommunisták teljesen szabad garázdálkodása miatt: ők tiltott önkényuralmi jelképeket is használhatnak, illetve tagadhatják a kommunizmus bűneit és nyíltan propagálhatják a szélsőséges nézeteiket.
Feljelentette a betiltott Pécs Pride főszervezőjét a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

Buzás-Hábel Géza ellen tett feljelentést a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, ugyanis miután a rendőrség betiltotta az idei Pécs Pride-ot, a főszervező továbbra is folyamatosan részvételre buzdít különböző felületeken, ráadásul ezt a fordulatot is használva: ,,Minél többen leszünk, annál nehezebb dolguk lesz a hatóságoknak”. Alább dr. Gaudi-Nagy Tamás, az NJSZ vezetőjének feljelentése olvasható.
A rendőrség szerint nem követett el bűncselekményt Végvári Roberta, mégsem taníthat tovább

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nemrég utánajárt, hol tanít(ott) a Pride-on vonagló, LMBTQP-propagandista tanár, és megtették ellene a feljelentést gyermek veszélyeztetése miatt. A rendőrség szerint viszont nincs semmi látnivaló, a feljelentés nyomán indult eljárást megszüntették. A botrány kirobbanásakor az iskola bezárkózott, a honlapján törölték a tanárnőt a tantestületi tagok közül, az igazgató elhatárolódott a nyilatkozattól. […]
HVIM: Feljelentést teszünk nemzeti jelkép meggyalázása miatt a Pride transzférge ellen

A HVIM nem tűri szó nélkül, hogy az egyébként is törvényellenesen megtartott Budapest Pride hivatalos nagyszínpadán, az előre megtervezett programjuk részeként, a drag show keretében – mely egyébként is gyomorforgató performansz – egy Mia Szösz művésznevű provokatőr drag queen meggyalázta a magyar zászlót, a nemzeti jelképünket.
A bírságon felül most büntető feljelentést is tettek a momentumos politikusok ellen

A kiszabott bírságokon felül büntető feljelentést tett Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pride betiltása elleni parlamenti rendbontás miatt – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken.
A bíróság elutasította Magyar Péter indítványát

Márciusban két korrupciós ügyben, a Völner-Schadl-ügyet érintő két témában hallgatták ki a nyomozó ügyészek Magyar Pétert. A politikus ugyanakkor az ügyekben semmilyen bizonyítékot nem tudott bemutatni, emiatt az ügyben meg is szüntették az eljárást. Magyar Péter megtámadta az eljárást megszüntető végzést, azonban a Budai Központi Kerületi Bíróság ezt elutasította.
A HVIM feljelentésének ellenére tartotta meg kommunista gyűlését a Fáklya
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feljelentést tett a nyíltan kommunista, önkényuralmi jelképeket közszemlére tevő Fáklya nyilvánosan meghirdetett rendezvénye miatt, még a rendezvény előtt, de ennek ellenére a rendezvényt megtarthatták az ifjú kommunisták – írja a Mozgalom közleményében.
Felmentették Bede Zsoltot a könnyű testi sértés vádja alól – NJSZ értékelése

Felmentette Bede Zsoltot a Czeglédy Iroda által képviselt, provokáló DK-s képviselő által emelt vád alól a PKKB. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat az üggyel kapcsolatos szakmai értékelését alább olvashatják.
Nemzeti jelképet akartak erőszakosan elkobozni a biztonságiak a magyar-német meccsen

A magyar-német Nemzetek Ligája meccsen egy korábbi történet folytatódott, ugyanis az Újpest szurkolóinak legendás zászlaját, melyhez a szállóigévé vált „ha nem tetszik, akkor öless meg” mondat kötődik, ismételten el akarták kobozni, mindenféle álindokokra hivatkozva. Az eset kapcsán Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő feljelentést tett.
Megfellebbezzük! Elutasították a Szent Korona meggyalázásáról szóló feljelentést

Elutasították a Szent Korona Rádión megjelent feljelentést, pedig a kiváló jogi érvelés alapján még maga a Budapest Pride is betiltható, vagy a felvonulás szigorú korlátozás alá helyezése is lehetséges lett volna, hiszen előre vélelmezni lehet már az idei logó és kommunikáció alapján, hogy a többségi társadalom provokálása és a megbotránkoztatás a cél (erre az új […]