Kitörés 60 – Kihívás és veszély (Képes beszámoló)

Beszámoló az idei, igen extrémre sikeredett Kitörés 60 emlék- és teljesítménytúráról, Barcsa-Turner Gábor (HVIM-Farkasok) tollából, amiben kifejti, hogy miért is volt már-már életveszélyes a túra egyes szakasza, illetve, hogy ők hogyan teljesítették ezt a kihívást.
Éjszakai túlélési gyakorlat a Kitörés hőseinek emlékére

A fejér megyei, vármegyés próbaidősök képzése péntek éjszaka egy rövid túrával és a természetben alvásos, túlélési gyakorlattal folytatódott, aminek apropója a második világháborús hősök, konkréten a Kitörésben résztvevők hősies áldozatának közelgő évfordulója volt.
Az összetartás jegyében: közös képzés és bajtársiasság

Közös képzést szervezett a Szent László Aranyos Szegellete, a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Farkasok-HVIM. A képzés célja egyrészről az ismerkedés, a bajtársiasság erősítése, másrészről az egymástól való tanulás.
Farkasok: együttműködünk a hatóságokkal, de…

De visszautasítják a szélsőséges jelzőt, és hogy politikai játszmákhoz használják fel őket. Barcsa-Turner Gábor, a Farkasok vezetője közzéteszi a birtokában lévő eszközök tanúsítványait, hogy ezzel is megelőzze a médiahisztériát. A Fidesz a Teréz Körúti robbantás és a bőnyi tragédia kapcsán leszámolna a „szélsőséges félkatonai szervezetekkel”, ezért a Farkasok közleményt adott ki.
Dér Zsolt és az igazság – válaszok a bulvár média hazugságaira

A Farkasok hisztéria tovább folytatódik. A Ripost nevű bulvár szennyoldal, úgy látszik nem generált elég nagy olvasottságot magának. A célkeresztjükbe ezúttal Dér Zsolt veterán katona került, aki most bepillantást enged a valóságba.
Első kézből a Farkasokról – interjú Barcsa-Turner Gáborral

Barcsa-Turner Gáborral beszélgettünk, aki ezúttal Farkasok vezetőjeként került a szennymédiába célkeresztjébe. Kérdeztük a támadásokról, a jövőbeni célokról, az Atilla Király Akadémiáról, és a Farkasok képzéséről is.
Exkluzív felvételek és információk a Farkasok képzéséről!

Az előzetes oktatási terveknek megfelelően, fittyet sem hányva a médiaterrorra, az elmúlt hétvégén (2016.03.12-13.) is egy képzési hétvégét tartottunk mind az alapszinten lévő „újoncoknak”, mind a haladócsoportnak, összesen 21 fő részvételével. Hogy mi is történt?
Az igazság a Farkasokról

Mi a Farkasok? Ifjúsági képzés, honvédelmi alapismereteket oktató vagy katonai hagyományőrzést végző csoport, természetjáró baráti közösség, önmaguk megismerésére törekvő fiatalok baráti társasága? Titkosan vagy nyilvánosan működnek? Törvénytelenül vagy törvényesen? Honnan van a működésre pénzük? Az alábbiakban a Farkasok alapítója, vezetője, Barcsa-Turner Gábor válaszolja meg ezeket a kérdéseket, és mutatja be a Farkasok airsoft-csoportot és önképző, […]