Az igazság a Farkasokról

Mi a Farkasok? Ifjúsági képzés, honvédelmi alapismereteket oktató vagy katonai hagyományőrzést végző csoport, természetjáró baráti közösség, önmaguk megismerésére törekvő fiatalok baráti társasága? Titkosan vagy nyilvánosan működnek? Törvénytelenül vagy törvényesen? Honnan van a működésre pénzük? Az alábbiakban a Farkasok alapítója, vezetője, Barcsa-Turner Gábor válaszolja meg ezeket a kérdéseket, és mutatja be a Farkasok airsoft-csoportot és önképző, ifjúsági, baráti közösséget.

Ifjúsági képzés

Korunk fiatalsága óriási gondban van: kiüresedett, virtuális kapcsolatokon keresztül éli meg a világot, egész nap a kibertérben “szörfözve”. A társadalom atomizálódása ott tart, hogy a családok sem képesek betölteni maradéktalanul a nevelési funkciójukat, hiszen a szülők robotolása, mindennapi szükségletek biztosítása elveszi az időt a gyermekek nevelésétől. Az oktatás színvonala soha nem látott mélységekbe zuhant, így az iskolákban sem történik meg a hiánytalan nevelés. A hozzánk kerülő fiatalok megtanulnak közösségben dolgozni, különböző problémákat megoldani. A jobbak pedig gyakorolják a vezetést, szervezést, hiszen önállóan kell különböző szituációs gyakorlatok során döntéseket hozniuk a saját csoportjuk élén. Fegyelmet, jó modort, kitartást, becsületet tanulnak a Farkasoknál. Az egót annyiban építjük le, hogy az önző, nagyképű, csapatban dolgozni nem tudó emberek kihullanak, mintegy maguktól. Az egyéniség fontos, az egyéni hozzáadott értékek összességéből áll össze a csapat. Az egyetlen “szűrő” a fizikai felmérők sikeres teljesítése, illetve az értelmes, intelligens, közösségi viselkedés.

Honvédelmi alapismeretek

A Farkasok tevékenységének egyik alapja a honvédelmi alapismeretek oktatása hol játékos, hol komolyabb formában, akár szimulálva is egy katonás környezetet. Tesszük mindezt azért, hogy az oktatáson résztvevők megtanuljanak különböző képességeket több ágban is, amelyek a teljesség igénye nélkül: erőnlét és önvédelem, alaki, tereptan és tájékozódás, elsősegély ismeretek, túlélési ismeretek, lőkiképzés, általános harcászat.

Az egész képzésünket a törvények maximális betartásával tartjuk meg, így nem is lehetséges és nem is szándékunk, hogy teljes körű “katonai képzést” nyújtsunk, hiszen például harckocsink nincs, sorozatlövő fegyverrel lőtéren sem lőhet egy civil sem, vagy éppen különböző szituációkat sincs módunkban imitálni. A lőkiképzés kapcsán annyit érdemes tisztázni – csak mert ezt fújja fel leginkább a média -, hogy az airsoft és hatástalanított fegyvereken zajlik, illetve egyéni, törvényes lőtérlátogatással. A fő szempont itt a biztonsági rendszabályok megtanulása, azaz például az, hogy töltetlen fegyver nincs. Ebből kifolyólag fontos a töltő-ürítő fogás megtanulása, vagy a fegyver működésének megismerése, hiszen, ha az ember nem ismeri az adott fegyvertípus, vagy kategória működését, akkor könnyen okozhat vele balesetet. Magyarországon a fegyverkultúra nagyon alacsony szinten van, ami annak köszönhető, hogy a fegyvereket ’56 óta démonizálják. Így a legtöbb ember félve közelít egy lőfegyverhez. Pedig az emberi szándékokkal van gond, nem magával a fegyverrel, amely csupán eszköz.

A honvédelmi alapismeretek során törekszünk arra, hogy komplex, átfogó képzésként adjuk le az ismereteket, mindegyik ágazatra kellő időt fordítva. Törekszünk arra is, hogy az oktatók a saját területükön professzionális ismeretekkel rendelkezzenek.

Az oktatásunk két szintre van bontva: alapszint és haladó. Az alapszinten az egyéni képesség elsajátításán van a hangsúly a kellő erőnlét megszerzésén túl. A haladóknál már a csapatmunkán.

Természetszeretet

Az oktatási időnk 95%-át a természetben töltjük, a fennmaradó részét edzőteremben. Egy mai fiatalnak sajnos az is gondot okoz, ha el kell szakadnia az okostelefonjától, ha az internet köldökzsinórjáról levágjuk, és két-három éjszakát a szabadban kell töltenie. Először lehet, hogy furcsán hat számára, de aztán mindenképpen találkozik a valósággal. A természetet először elfogadja, és ahogy megtanul boldogulni benne (és nemcsak túlélni!), úgy egyre inkább meg is szereti azt. A Farkasok tagjai a szervezett oktatáson kívül is sokat kirándulnak, túráznak. Szervezetten is el szoktunk indulni nagyobb teljesítménytúrákon.

Farkasok_termeszeteszeretet (clicks: 55)

A Farkasok tagjai minden évszakban képesek a természetben időzni, akár több napot is, és ehhez nem kell “dzsihadista”, vagy “jobbikos” eszmeiséget vallani, se “szektaszerű” agymosásban részesülni, pusztán az otthoni kényelmes fotelből kell felállni, és a komfortzóna tűréshatárát kitolni. Egy idő után pedig az lesz a természetes, hogy lefekvés előtt a csillagos eget nézzük, nem pedig egy butító műsort a tévében.

Baráti közösség

A Farkasok tagjai alapvetően egy baráti közösséget alkotnak. Fegyelmezettek, és természetesen van egyfajta hierarchia is, de aki képes beilleszkedni, az örök életre szóló barátságokat köt. A szervezett oktatásokon kívül sokszor találkozunk, beszélgetünk egymással és megtanuljuk, hogy milyen is egy igazi közösség tagjaivá válni.

Az igazi barátságok nem úgy születnek, hogy együtt mulatozunk (bár ennek is megvan a maga helye és ideje), hanem a közös, valódi élmények hatására. Például, amikor mínusz tíz fokban, vagy szakadó esőben kell az embernek tüzet gyújtania és menedéket építenie a barátjával, akkor tényleg elválik, hogy ki milyen ember.

Önismeret és harcművészet

A kihívások, a kalandok nagyon jó lehetőséget biztosítanak az önismeretre. Saját magunk gyengeségének a legyőzésére törekszünk, hogy ezáltal váljunk jobb emberré. A képzés során az ember eljut a tűrőképességének határára, a fizikai fájdalmat meg kell tanulnia elviselnie, az álmosságán úrrá kell tudnia lennie. Ezt hívjuk mi határhelyzetek felkeresésének (az aljas és dilettáns média szerint: “határőrhelyek”), aminek során az egyén eljut önmaga határáig. Ezeket a határok kell egyre szélesíteni (ennek nyomán megírják, hogy újabb területeket akarunk elfoglalni!? :))

A harcművészetek lényege is ez, hogy egyre nemesebb jellemet faragjon a tanulóból. Aki nem ismeri meg önmagát, az semmilyen téren nem tud győzelmet aratni. Önfegyelem és önismeret – ezek a kulcsszavaink. Önmagunk feletti hatalomátvétel valóban a célunk 🙂 Reméljük, hogy ez még nem tilos, bár olyan világot élünk, ahol a cél a legbutábbak kinevelése és mélyen tartása, a korlátlan manipulálás révén. Aki viszont képes a gondolkozásra, az önreflexióra, azt nem tudják irányítani. Ilyenformán tényleg nagyon veszélyesek vagyunk, mert nem tartozunk az agymosottak közé.

Airsoft-csapat

Leginkább airsoft-fegyverreplikákkal történik a sportolás. A felfokozott adrenalin, izgalom miatt nagyon alkalmasak ezek az eszközök a játékos gyakorláshoz. Azonban nagy, szervezett játékokra ritkán járunk, mert sajnos technikai jellegű sport irányába ment el a legtöbb airsoftozás: kinek van drágább, azaz jobb airsoftja, így a gyengébb fegyverrel rendelkező rendre alul marad (és nekünk nincs pénzünk egy-egy eszközre százezer forintokat kiadni). A másik fő gond, hogy miközben az airsoft egy becsületsport, hiszen az elszenvedett találatokat mindenki magának ismeri el, sajnos megfigyelhető, hogy egyesek “örökélet üzemmódban” rohangálnak. Mi azonban kicsit komolyabban véve, magunknak szervezünk ilyen játékokat. Nagyjából ugyanolyan teljesítményű (olcsóbb, azaz gyengébb) eszközökkel, teljesen becsületesen és taktikát alkalmazva.

Katonai hagyományőrzés

Az ezeréves magyar katonai hagyományokhoz hűek vagyunk. Példaképeink leginkább a magyar hősök, akiknek életútjukból, dicsőséges tetteikből hála Istennek, hogy korlátlanul tudunk meríteni. Persze, elismerjük más nemzetek nagyságát is, de magyarokként, a magyar katonai hagyományok ápolására törekszünk. A tábortűz körül legtöbbször az első- és második világháborús bakanótákat énekeljük, és a nagyapáink dicsőséges tetteiről anekdotázunk.

Farkasok_katonaihagyomanyorzos (clicks: 25)

Egy-két rendezvényen díszőrségként, koszorúzóként megjelentünk már, és szeretnénk ezt a kulturális, hagyományőrző vonalat erősíteni. Sorainkban tehetséges és jó kiállású fiatalok vannak, akiknek megjelenése hozzáadhat a rendezvényekhez.

Titkos vagy nyilvános?

A Farkasokról eddig azért nem lehetett hallani, mert egy 25-30 fős állandó létszámmal működő airsoft és “önképző” csoport, amiből számtalan van még az országban. A legnagyobb “bűnünk”, amiért nyilvánosság elé kerültünk az, hogy jómagam, a csapat vezetője ismerem Vona Gábort, sőt, a Jobbik alkalmazásában állok. Semmiféle titkosság nem volt eddig sem a tevékenységünkben, pusztán nem gondoltuk olyan “nagy számnak”, hogy nagyon propagáljuk szélesebb körben a létezésünket.

A “titkosság” egyértelmű cáfolata az, hogy a videónkat mi magunk készítettük 2014-ben, és mi is töltöttük fel, illetve a Facebook-bejegyzéseim közé én magam töltöttem fel fotókat is. Nem gondoltam volna, hogy ezt valaha úgy tálalják, hogy “titkos párthadsereg”. Úgy meg pláne nem, hogy Jobbik “magánhadserege”, mikor a pártpolitikához már végképpen nincsen a Farkasoknak semmi köze.

Az arcokat pedig azért takarjuk ki a fotókon, videókon, mert a különböző politikai oldalakhoz tartozó médiafelületek egyszerűen rászállnak az egyénre is, hiába nem követ el semmiféle bűncselekményt. Megpróbálják elérni, hogy kirúgják a munkahelyéről, iskolájából, általában sajnos sikerrel. Egy egészséges országban nem így kellene működnie ennek, de sajnos Magyarországon ez a bevett gyakorlat, úgyhogy ezzel védjük a nálunk lévő fiatalokat. Mint az én személyes példám is mutatja, erre szükség is van.

Törvényes vagy törvényellenes?

A fentiekből következik, hogy teljesen törvényes a működésünk. Ha nem így lenne, akkor már nyilván nem lennék szabadlábon. Ha csak a fele igaz lenne annak, amit a média összehazudozik rólam, akkor a TEK vitt volna el (persze, ez még politikai megrendelésre elő is fordulhat ebben az Abszurdisztánban).

Honnan van erre pénz?

A csoportunk önfinanszírozó: mindenki magának vásárolja meg a felszerelését, illetve saját pénzéből utazik, akár több száz kilométert is alkalmanként. Amit nagy ritkán kellene közösen vennünk, arra a pénzt összedobják a tagok. Az élelmet mindenki magának vásárolja meg, ahogy az airsoftot is (valakinek így nincs is fegyvere).

Hol lehet jelentkezni a Farkasokhoz, és milyen feltételeknek kell megfelelni?

A [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni egy fényképes motivációs levéllel, amiben a jelentkező fejtse ki, hogy miért szeretne a Farkasok képzésén részt venni, milyen szervezeteknek (volt) tagja és, hogy van-e előképzettsége. A születési dátumát és lakhelyét (várost) is írja meg nekünk.

Életkori felső korhatár 40 év. A jelentkezőnek egészséges férfinak kell lennie. A fizikai erőnléti szintről időben tájékoztatást küldünk! Az aljas médiahazugságokkal szemben nincsen hazugságvizsgálat és hazugságszűrés, se szektaszerű agymosás. 🙂

A Farkasok elindították Facebook-oldalukat. Itt lehet kedvelni.

Hamarosan egy exkluzív, képes beszámolót olvashatnak a legutóbbi Farkasok-hétvégéről.

(Barcsa-Turner Gábor – Szent Korona Rádió)