Barcsa-Turner Gábor gondolatai egy kritika apropóján, ami igencsak túlmutat egy filozófus megítélésén. Mit is képvisel a HVIM Oroszország vagy Dugin kapcsán? Miben áll a tradicionális létszemlélet? Milyen képtelenségek terjednek a Hatvannégy Vármegyésekről? Megannyi kérdés, igen bőséges válasz alább.
Ugyan nem tartom szükségesnek, hogy reagáljunk mindenféle gépi fordítással készült kritikákra, amelyek látszólag Alekszander Duginról szólnak, de ezek időzítése és a körülmények miatt a nekünk való címzésük egyértelmű. Így nincs más hátra, mint tágabb kontextusban megvilágítani a kérdést. Mondhatnánk, hogy ezek a részben nekünk is szóló kritikák a „vihar a biliben” jelenséghez köthetők, de a többi suttogó propagandával, a nemzetközi globalista média támadásaival, a vihogó „vloggerekkel” és a számos félreértéssel együtt már mondhatjuk, hogy kiváló apropót teremtenek arra, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. A konkrét út kapcsán már adtunk ki közleményt, a vádak egy részének tisztázására is, de a téma annyira élő, hogy szükséges újabb szempontokat felvetve tovább vizsgálódni.
Ezek a viták arra világítanak rá, hogy Dugin személyéhez való viszonyulás megkerülhetetlen lett. Szerintem is fontos, mert a kérdés túlmutat önmagán. Nem pusztán egy „filozófus” megítéléséről, és arról van szó, hogy ő mennyire hiteles gondolkozó, hanem a kritikát megfogalmazók egyben színt is vallanak sok fontos kérdésről. Pont azokról a kérdésekről nyilatkoznak – akarva vagy akaratlanul, direktben vagy implicit módon –, amelyekből kiderül a világhoz való viszonyulásuk.
Én magam biztatok is minden résztvevőt, hogy elő a farbával, mert valójában akik Dugint kritizálják, nem feltétlenül Duginnal szemben fogalmaznak meg kritikát, hanem rajta keresztül támadják például a HVIM-et, amely szervezet rendszeresen szemléz és fordít publicisztikákat az orosz tradicionalista gondolkozótól. A kritikát megfogalmazók így válnak a balliberálisok (és Ukrajna) eszközeivé, ha akarják, ha nem.
A Népszava mai, október 13-ai cikke a témában
Én, mint a HVIM vezetője, szeretném, hogyha valaki támad minket, azt nyíltan, egyenesen tegye meg, akár annak árán is, hogy ezzel nagyobb vitát robbant ki. Címezzék egyenesen a HVIM-nek a vádakat, a saját Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos álláspontok ismertetésével. Én nem szeretem a langyosságot, az alakoskodást, a sunyiságot, az intellektuális mázba burkolt aljaskodást. A suttogó propagandát kérjük befejezni mindenki részéről: abszurd, hogy a globalisták azzal vádolnak minket, hogy mi terjesztünk orosz dezinformációt, miközben ezt hamisított e-mailekkel és kamu felvételekkel próbálják igazolni. Az is elképesztő vád Duginnal és Malofejevvel szemben, hogy a keresztény és monarchista, anti-woke ideológiát próbálják terjeszteni. Abszurdum! Ez nem vád, hanem dicséret.
Ha igazak a „vádak”, akkor van a világban egy olyan „oligarcha”, akit nem a saját luxusa érdekel, hanem a kereszténység. Sorost is vélhetően az motiválja, hogy azt terjessze, amiben hisz, csak ő éppen a nemzetállamok felszámolásában hisz, és ezen „nemes” küldetése közben meg is gazdagszik, hiszen országokat tesz tönkre morálisan és gazdaságilag. Az ő pénzéből kitartott médiafelületek támadásai rögtön érthetővé válnak: Sorossal szemben Malofejev és Dugin. Mint tűz és víz.
Viszont az, hogy a HVIM-ről a háttérben, suttogva azt terjesztik egyes, magukat jobboldalinak valló egyének, hogy orosz „főnökeink”, vagy „kiképzőink” vannak (a Farkasoknál), és hogy az oroszok pénzelnek minket, az egyrészt súlyos hazugság, másrészt felelőtlenség is. Értjük mi az eredményeink szülte irigységet, de a türelmünk nekünk sem végtelen.
Ezen hosszabbra nyúlt felvezető után, maradok Duginnál, de kinyilvánítom az észrevételeimet a mögöttes problémák kapcsán is.
Dugin valóban nem könnyű és nem fekete fehér. Nem magasztaljuk, nem teremtünk köré kultuszt, ám megkerülhetetlennek gondoljuk. Életútja is tanulságos: tele van fordulatokkal és személyes tragédiákkal, amelyek formálják a gondolkozását. Például egyértelmű, hogy lányának meggyilkolása radikalizálta a gondolatait és a politikai retorikáját. Ezt értjük, együtt érzünk vele (pláne én, mint lányos édesapa), de nem tartjuk jó iránynak például az atomháború igenlését. Ez egy kétségbeesett, gyermekét elvesztő szülő hangja. Viszont az is kijelenthető, hogy egyre jobban tisztul a kép, egyre jobban tolódik – metapolitikai értelemben – „jobbra”, és a tradicionális alapállása is egyre erőteljesebb. Ezzel szemben minél régebbi írását, gondolatát vizsgáljuk, annál több káoszelméletbe illő, anarchista, „baloldali” gondolatot is találunk. De egy filozófus vagy bármely gondolkozó lény természetesen abban is példát adhat, hogyan kell restaurációt és visszatérést megvalósítani önmagunkban. A tényleges eredmény és visszajelzés úgysem a földi életünkben jön el. A Dugint kritizálók többsége úgy nyilvánít róla véleményt, mintha ők maguk mindig is úgy gondolkoztak volna, mint aktuálisan, illetve úgy viselkednek, mintha ők volnának egyenesen Julius Evola mai reprezentásai. Magukat László András, Guénon, Evola szintjére emelik, rájuk hivatkoznak, és nem szégyellik magukat úgy bemutatni, mintha ők lennének a leghitelesebb képviselőik. De lehet-e Evolával vagy Guénonnal megmagyarázni Dugint? Szerintem nem. Azért nem, mert a jelenkor problémáira és kihívásaira nem lettek átültetve e nagy gondolkozók meglátásai. A tradicionális gondolat folyamatosan, itt és most fogalmazódik meg – legalábbis azok számára, akiknek ez nem csupán egy elmélet, nem könyvtári érdekesség, hanem életrítus, és szeretnének ezen szemlélet szerint élni minden téren.
Varsóban
Nem lehet egyetlenegy gondolkozó egykori és egyetlen tanítása a mérvadó. Nem úgy kell értelmezni a tradicionalitást, hogy amit Evola vagy Guénon gondolt egy konkrét dologról, azt a következtetést kellene átültetni bármely más szituációra. Ez „tradicionalizmus” lenne, egy izmus, egy ideológia, ami túl kötött a szabad szellemek számára. A korlátoltak számára persze ez pontosan elég. Kényelmes megtanulni a paneleket, a következtetéseket, a konkrét kijelentéseket, és a kijelentésben szereplő alanyokat kicserélni. Mi viszont az állítmányokkal szeretünk foglalkozni, de még inkább azzal a logikával, ami az állítmányhoz vezetett. Az alanyok távolabbi rátekintésben csak példák, felskiccelik és értelmezik a lényegi mondanivalót, keretezik a lényeget.
Dugin egyik legnagyobb érdeme, hogy aktualizál, gondolkozásra késztet, nem átall kimászni a 20. század lövészárkaiból, és az éppen létező törésvonalakra mutat rá. Egyértelmű a kísérlet arra, hogy meghaladjuk a 19. században megfogalmazódott, de a második világháború végére többnyire érvényét veszítő ideológiák mentén vívott harcokat, tekintve, hogy ezen ideológiák körülményei és pozíciói is megváltoztak. Nevezetesen mást jelent ma kommunistának, fasisztának vagy liberálisnak lenni, mint akár csak 30 éve, pláne mint 100 éve. Hoppá, egy gondolkozó, aki számol a változással! (Az más kérdés, hogy szerintem is rosszul értelmezi sok – de nem minden! – vonatkozásában a fasizmust vagy éppen a kommunizmust.) Igen, valóban nem tökéletes. De maga az irány és a szándék elfogadható. Bátorságra vall, hogy újragondol, és próbálja a valódi ellenséget nem megszokott sémák szerint értelmezni. Hogy mennyire hatékony ezen a fronton, azt látjuk: kevésbé, mert akik már beásták magukat egy-egy lövészárokba, és ott kényelmes fedezékeket, sőt több méterre leásott bunkereket alakítottak ki maguknak, azoknak nehéz elfogadni a tényt, hogy azért lövik őket kevésbé, mert már nem vezet rájuk tüzet senki, maximum a másik oldal lövészárkában lévő, szintén hasonlóan eljáró maradék. De a főerők már rég elvonultak, és másik harcárok bevételére készülnek.
Vármegyés küldöttség Rómában
Ha például a globalizmust, az LMBTQP-kérdést, a woke-ot, az ateizmust, a transzhumanizmust és a messianisztikus cionizmust azonosítjuk a legégetőbb kérdésekként, akkor láthatjuk, hogy Dugin nemcsak gondolkoztat, hanem vannak elfogadható válaszai is. Guénonnak is voltak válaszai? Teszem fel a provokatív kérdést. Szúfi lett és Kairóba költözött, nem is tért vissza Európába. Melyik tradicionalista veszi mégis a bátorságot ahhoz, hogy ezen – vitatható „megoldás” – miatt kihajítsa Guénon páratlan és alapozó munkásságát az ablakon? Követjük Guénon példáját? Nem! De mégis követői vagyunk az eszmeiségében, a gondolkozási metódusában. Partnerei vagyunk a modern világ válságainak megállapításában. De se nem térünk be az aktuálisan legerősebbnek tűnő vallásba, se nem költözünk el innen. Tehát, a személyes szellemi megvalósítást tekintve elfogadjuk és megértjük Guénon döntéseit. Pedig az elköltözése, mind a vallás váltása lemondó, defetista, kvázi káros mentálisként is értelmezhető volna – biztos értelmezik is néhányan így. Az aktuális romlással szembeni dugini válasz viszont élhetőbbnek is tűnik: minden eddigi merev keretrendszert, az érvényét vesztő formákat és megfogalmazásokat bontsuk le, és pusztán az értékek mentén definiáljuk újra magunkat, akár új formákat létrehozva. Mindezt nem naivan és nem egy őrült szekta alapításaként veti fel, hanem sokkal inkább kérdez, megoldási utakat javasol, és cselekvésre ösztönöz. Nem mondja meg, hogy mi a negyedik politikai eszme, ami a kommunizmus, nemzetiszocializmus és a liberalizmus után jön, de ahogy a viccből is ismerjük, igény az volna rá… Nem akarja ő egy személyben megmondani a megoldást. Arra ösztönöz mindenkit, hogy ezt együttesen tegyük meg. Bár ez így tényleg a levegőben lóg, ebben a formában használhatatlan közéleti síkon, de ez megint más téma.
Vannak a négerekről, az anarchiáról vagy egyéb kérdésekről fehér nacionalista alapon, esetleg átfogóbb tradicionalista alapon kritika alá vonható – korábbi vagy aktuálisabb – elképzelései? Biztosan. De én nem ezekre koncentrálok jelenleg. Nem mellékesen vannak olyan bajtársak, akik eleve úgy fordítják, hogy hozzáfűzött jegyzetek formájában megteszik az ilyen esetekben szükséges kritikai észrevételeket is. Nem értjük a vádat, hogy itt bármiféle Dugin-mítosz épülne. Mivel alaptalan ez a vád, ebből következik az, hogy más van a háttérben…
Aki ismer, az pontosan tudja, hogy számomra az a fontos, hogy mi az, ami jó és pozitív egy személyben, egy jelenségben, egy ideológiában, és amíg az nem lép fel destruktívan a tradicionalitással szemben, jó irányba tekint, addig mintegy zárójelbe teszem a számomra elfogadhatatlan tulajdonságait, gondolatait. Természetesen lehet ezeken molyolni (magam is éltem már hasonló publicisztikákban és mélyebb beszélgetésekben kritikával), de nem lehet egy az egyben kidobni bizonyos partikuláris területek miatt egy egyébként nagyszerű művet, ami ráadásul egyedülálló módon ad válaszokat fontos kérdésekre. Ki lehet ragadni rosszul megfogalmazott gondolatokat, meg olyanokat is, amikben nem értünk egyet vele, de ezek engem kevésbé érdekelnek most, amikor azt látom, hogy a romlás gyorsul, és nem úgy tűnik, hogy bármi meg tudná fékezni hazánkban például az LMBTQP-életvezetés elfogadtatását és általánossá válását. A harmadik világháború is a nyakunkon van, és talán minden kapcsolat, amely átnyúlik a vasfüggönyökön túlra, mérsékelheti a háborús pszichózist.
Én nem műkritikus vagyok, nem köldöknézegető műelemző. Engem az érdekel, hogy valaki képes-e megmagyarázni a vallási és geopolitikai kérdések összefüggéseit például Izraellel és Iránnal kapcsolatosan? Dugin képes rá. Fel tud-e vázolni egy működő világrendet a globalisták egypólusú, USA vezette világrendjével szemben? Erre is képes. Nem mellékes módon Dugin Oroszországot is segít megérteni. (És ez nem jelent mindenben való egyetértést vagy kritika nélküli „öngyarmatosítást”.) A mainstream nyugati gondolkozók háborús propagandájából nem fogjuk megérteni se Putyint, se az ukrajnai háborút, se semmit. Igen, Duginnál is van háborús propaganda. És a válaszai sem tökéletesek. De ki állította, hogy mindenben igazat adunk neki és maximálisan követnénk? Azért mert egy vármegyés delegáció találkozott vele? Mindenki magából indul ki…
És azt is látni kell, amikor a tradicionalitása miatt támadnak valakit a globalista médiában, akkor nem szerencsés beállni ebbe a kórusba a kvázi „jobboldalról”. Nem miattunk nem szerencsés, hanem sokkal inkább a saját lelkiismeret (lelki üdv?!) szempontjából. Dugint a globalisták ugyanis nem azért támadják, mert a filozófiája itt-ott hibádzik, vagy mert azt mondta róla valakinek a felesége, hogy nem tökéletes ortodox. Nem azért támadják, mert nem abszolút tradicionalista, hanem mert igencsak nagy hatású gondolkozó, akinek vannak tradicionális gondolatai is, illetve képes ez alapján hatást gyakorolni, emiatt veszélyt jelenthet a liberális világra, a woke ideológia hegemóniájára. A HVIM-et pedig azért támadják, mert egy polccal feljebb került a szentpétervári útja után (és mert úgy tudunk rendre címlapokra kerülni, hogy közben rendszeren kívüliek vagyunk). A Bild, a BBC, szerb, horvát és felvidéki vezető lapok, német, olasz, spanyol és orosz médiafelületek (ukránt még csak nem is értünk rá szemlézni), és még ki tudja milyen, amúgy ukrán narratívát közvetítő telegram-csatornák is foglalkoztak – negatívan – a HVIM-mel és az egész eseménnyel. A hazai balliberális lapok jelenleg hallgatnak (vagy csak szórványosan lőnek, lásd a fenti Népszava cikket, vagy a HVG-t), mert nem találnak fogást: 25 éve átláthatóan működünk, mindenről beszámolunk, nem finanszíroznak minket külföldről (ellentétben velük!), és Magyarországon – egyelőre a társadalom jelentős részében – dicséretnek számít, ha valaki elmegy egy keresztény felvonulásra, a Pride-ok ellen küzd, és ilyen erőkkel találkozik külföldön. Amit tudnak erről az útról az állítólagos szakértők, azt tőlünk tudják. A mi beszámolóink szavait magyarázzák, cincálják, idézik, ízlelgetik itthon és külföldön egyaránt. Szánalmasak. Mi önazonosak vagyunk. Ráadásul ért már minket annyi karaktergyilkossági kísérlet – a legtöbb a NER idején –, hogy ezek már ránk nézve hatástalanok. Egyet tudnának tenni velünk, hogy felhagyjunk azzal, amiben hiszünk, hogy lelőnek minket, de egyelőre itt még nem tart a történet.
Figyelve a minket érő támadásokat, újfent rá kell mutatnom arra, hogy önmagában a nacionalizmus nem lehet elégséges egy magát valamire tartó törekvő számára. Ugyanis a globalisták és a helyi ágenseik (akár a környező országok médiájában, akár idehaza) sok esetben szintén nacionalista érveket hangoztatnak. Sőt, elméletileg mindenki a hazája szuverenitását védelmezné a vélt orosz expanzióval szemben. Pedig a Szentpéterváron megalakult Liga is a szuverenitás védelmében jött létre. Igen ám, csak mi a tradicionalitást féltjük, az alapvető értékeinket, a globalista ágensek viszont a liberális „vívmányok” féltésének hiányát kérik rajtunk számon. Ebből a szempontból a szuverenitásunkat jelenleg Nyugat-Európa veszélyezteti, nem pedig Oroszország. Oroszország legfeljebb a nyersanyag-piacon végez lobbitevékenységet, de túlzottan nem érdekli, hogy melyik országban milyen az eszmei-politikai berendezkedés, amíg az üzletel vele. Nem Oroszországból támogatják a deviáns lobbistákat és szervezeteiket, hanem nyugatról, alapítványoknak és civil szervezeteknek álcázott létrontó erők által. Oroszországban nincs LMBTQP-lobbi és nincs Pride, ellenben van hatvanezres keresztény felvonulás. Ez az igazi fájdalma a globalistáknak. Messze nem tökéletes az orosz társadalom, de már megcsillant a remény, ezért démonizálják őket. Ebben a démonizálásban való aktív részvétel pedig vízválasztó.
Mi azonban Oroszországot sem szubkulturális szempontok alapján ítéljük meg. Például minket kevésbé érdekelnek a mindenféle betiltott nemzetiszocialista mozgalmak és börtönbe juttatott tagjaik, mikor a Wagner alapítói is „náculhatnak”. Itt valami más van a háttérben, például az, hogy vannak ott is olyan korlátolt entitások, akiknek mondjuk az a legfontosabb, hogy lehessen horogkeresztes zászlót lengetni, de az nem zavarja őket, hogy a CIA vagy egyéb oroszellenes erők felhasználják őket saját országuk ellen. Az ukrán nemzetiszocialisták is a fából vaskarika tipikus esete: el kellett fogadniuk az izraeli kiképzőket, az USA felszerelését, a CIA hírszerzését, cserébe lehet villantani a szubkulturális külsődlegességeket. Beszédes, hogy a „mariupoli-fogság” után egy Azov-küldettségnek Izraelbe is el kellett látogatni néhány jó tanácsért, hogy ezzel is bemutassák, hogy ők bizony nem “nácik”… Elképesztő. Mi ezen erőkkel nem akarunk szolidaritást vállalni.
Amennyiben egy emlékezetpolitikai ügynek, eseménynek van más – napjainkra is hatást gyakorló – jelentősége, akkor érdemes azt felvállalni. Például a Magyarországon valóban betiltott Becsület Napja és a „tiltás” ellenére megvalósuló Pride-ok mutatják, hogy mekkora deficit van a jogállamiság terén, és valójában kiket is üldöznek. Pedig a hősök emlékezete nemzetstratégiai jelentőségű kérdés lenne.
Izrael adekvát kritikáját sem teszik meg nyugaton, a „nacionalisták” jelentős része sem, de ezt megteszi Dugin. Ő nem ácsingózott a „kóser pecsétért”, de lehet, hogy ez is az egyik legfőbb „bűne”. Libanon (Hezbollah), Irán ügyében és egyéb kérdésekben is üdítő és egyedi elemzéseket közöl. Én már unom mind a hazai, mind a nyugati „elemzőket”, akik egy kottából játszanak. Ezen a vonalon már önmagában a különutasság is érdekes, az pedig igencsak elismerésre méltó, ha megjelenik valamiféle tradicionális gondolat is.
A megnyilvánuló oroszgyűlölet is számos problémát vet fel – eltávolodva témában konkrétan Dugintól. A globalisták és az úgynevezett „nacionalisták” (akiknek valójában se vallási, se kulturális, se egyéb önazonosítási szintjük nincs) is azt hangoztatják, hogy Oroszország a történelmi ellenség. A nyugati liberálisok eldönthetnék végre, hogy a „náci Birodalom” ellen fellépő Szovjetunió most pozitív vagy negatív volt. Elképesztően sötétnek kell lennie annak, aki szerint az 1849-es cári Oroszország ugyanaz volna, ugyanazon indítékokkal, mint az első vagy második világháborús Oroszország/Szovjetunió. Az pedig végképp tarthatatlan, miszerint a most háborúzó Oroszország ugyanaz lenne, mint a Szovjetunió… Be kell látnunk, hogy itt valójában egyfajta ruszofóbiáról van szó.
Az ukrán államiság kérdése még ennél is összetettebb, és itt már jobban tetten érhető a magyar érdek is – Kárpátalja ügye. Ez már hatalmas kanyar lenne Dugintól, de tény és való, hogy a HVIM álláspontja egyértelmű (ITT és ITT – ilyen világos állásfoglalásokat várnánk el a minket támadóktól is). Az államokat lehet és igenis kell vizsgálni legitimitás szempontjából, és Ukrajna állja ki jelenleg legkevésbé a kritériumrendszerünket ezen a fronton. Ráadásul Kárpátaljáért való küzdelem kérdése tovább bonyolítja ezt a kérdéskört – ami már nagyban szétfeszíti ezen írásunk keretét –, de az biztos, hogy az ukránok oldalára állni személyes benyomások és kapcsolatok alapján is legalább ugyanakkora tévedés volna, mint mondjuk egy Duginnal és Malofejevvel való protokolláris találkozó miatt kritikátlanul Oroszország támogatójává válni. Bár ez utóbbi kétségtelenül jóval magasabb szintű kapcsolódást jelentene, mint a néhány Nyugat által felhasznált, egyébként végső soron a modernitásért és az LMBTQP-jogokért fegyverrel a kézben harcoló (?) szervezetecske viszonylatrendszere a kitartóival.
Szentpétervárra nem az általunk is kritikával szemlélt, de sok szempontból tagadhatatlanul figyelemre méltó Alexander Dugin miatt ment a delegációnk, az ő részvételéről csak a konferencia előtt nem sokkal értesültünk, hanem a Bratsztvo Akagyemisztov (Akadémisták Testvérisége) nevű, színtisztán a fehér ellenforradalmi hagyományokat (monarchizmus, ortodoxia, jobboldaliság, antikommunizmus) folytató szervezet meghívására, elsősorban a velük való személyes kapcsolatfelvétel okán. De Dugin részvételét lelkesedéssel vegyes kíváncsisággal vettük tudomásul. Lelkesedéssel, mert próbálunk történelmi léptétekben gondolkozni, próbáljuk felvenni a kapcsolatot történelemalakító személyiségekkel (és szerveződésekkel), hiszen a történelmet csak így írhatjuk. Más szóval: csak így képviselhetjük érdemben Magyarországot. Egyébiránt jelezzük, hogy igen Varsóba is járunk minden évben, ahogy más országokba is rendszeresen, mégsem vagyunk „lengyel ügynökök”, sem más államok ágensei. Más is tart kapcsolatot külföldi szervezetekkel, nem gondoljuk, hogy ennek alapján kellene ügynöknek nevezni bárkit is. Mi ezt a találkozót is egy diplomáciai eseménynek tekintjük, mert az is. Nem hűségeskü, vagy nem Dugin munkásságáról egy bizonyítvány kiállítás. Bár megtisztelő, ha azt gondolja bárki is, hogyha Kolonits László, a HVIM vezetőségi tagja és a DuoGladii főszerkesztője szigorú arccal átad egy üveg Tokajit és néhány lapszámot, akkor az felér egy magyarországi kitüntetéssel, és ezért akar elhatárolódni tőlünk.
Dugin Tokajit és DuoGladii-t kapott, Malofejev egy üveg házipálinkát és egy Szent Korona történetéről szóló könyvet, amit meglátva Szent Istvánt méltató megjegyzéseket tett a vármegyés delegáció szerint
Mi nem tettünk le az álmainkról, hogy országunkat felemeljük. Azonban nem hiszek abban, hogy ezt szubkulturális szinteken meg lehet tenni. Természetesen lehet sörözgetni, jókat beszélgetni egy-egy eldugott pincehelyiségben és a saját kis világunkba bezárkózva – ez sem bűn, nem gond, de nem tartom túl hatékonynak, és magam számára sem tartom járható útnak. Azt is állítom, hogy ennek is lehet létjogosultsága, de kimondottan károsnak tartom, hogyha a szubkulturális kapcsolódások határoznák meg a magyarság viszonyrendszereit a világban. Természetesen a HVIM-ét sem ezek határozzák meg.
Mint látható, differenciáltan gondolkozunk. De van, amiből nem engedünk: hazudni tilos rólunk. Mi őszintén és egyértelműen beszámolunk mindenről. Valaki szerint ez sok, mert túlságosan is transzparensek vagyunk. Miért rakunk ki mindent a kirakatba? Egyszerű a válasz: azért, mert nincs takargatnivalónk. Aztán ez kinek tetszik, kinek nem. Ez már nem a mi dolgunk. Mi szuverén módon képviseljük az ügyeinket, aztán majd ki-ki eldönti, hova áll. De annyit kérnénk újfent, hogy valóban a konkrét kérdésekről szóljon a vita, ne legyen se üres vádaskodás, és hazugságokat se terjesszenek rólunk! Mindenki képviselje a saját álláspontját nyilvánosan, ahogy azt mi is tesszük. Egyenes és nyílt kommunikációt várunk el mindenkitől!
Barcsa-Turner Gábor
Az írásomat kiváltó bejegyzés első része itt, második része itt olvasható el. A többi sejtetés pedig az internet rejtett zegzugaiban bugyog, egyesek suttogópropagandája által terjed, illetve a nemzetközi globalista sajtó felületein olvasható abszurditások formájában.
A HVIM részvételével alakult meg a Nemzetközi Szuverenista Liga (ISL) Szentpéterváron
Egy harcos gondolatai: A szélsőjobboldaliakat lelövik, ugye?!
Megtiltották az újságíróknak az Azov nácizását, ezért a zsidó firkász lemondott
Ukrajna és a zsidók – Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása?