szombat, augusztus 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Moszkvába látogatott az új szíriai külügyminiszter

Aszaad Haszan es-Sibani szíriai külügyminiszter csütörtöki moszkvai látogatásán mindkét fél jelezte, hogy erősíteni kívánja a kapcsolatokat, de felülvizsgálják a Bassár el-Aszad megbuktatott szíriai elnök uralma alatt megkötött megállapodásokat – írja a Kuruc.info. Nem esett azonban szó a szíriai orosz támaszpontokról, amelyeket Moszkva meg szeretne tartani, és az új szír kormány korábbi oroszellenességéről sem.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Sibani az első olyan magas rangú új szíriai vezető, aki Moszkvába látogatott. Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter fogadta. Lavrov közölte:

Moszkva szeretné, ha Szíria új elnöke, Ahmed es-Saraa részt venne Oroszországnak és az Arab Liga tagállamainak október 15-ei moszkvai csúcstalálkozóján.


A Saraa vezette iszlamisták decemberben űzték el Aszad elnököt, és új kormányt alakítottak. Aszad Oroszországba menekült, ahol menedékjogot kapott.

Bár korábban az Aszad-rendszert támogatta, Moszkva azóta próbál kapcsolatot létesíteni az új szíriai vezetéssel, diplomáciai támogatást is felajánlott a szíriai területen végrehajtott izraeli légitámadások miatt.

Putyin a Kremlben fogadta Sibanit és a szíriai küldöttséget – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség, de a részletekre nem tért ki. A Syria TV televízió értesülései szerint a küldöttség tagja volt Marhaf Abu Kaszra, az ideiglenes kormány védelmi minisztere, Huszein Szalama, a felderítés főnöke, valamint Muhszen Mahbász, a külügyminisztérium kabinetfőnöke.

A küldöttség az orosz külügyminisztérium vezetőin kívül tárgyalt Andrej Belouszov védelmi miniszterrel is, akivel különböző katonai kérdéseket vitattak meg. Szergej Lavrovval tartott találkozóján a szíriai külügyminiszter kijelentette, hogy országa szeretné szövetségesének tudni Moszkvát.

“Ez egy kihívásokkal és fenyegetésekkel teli időszak, de egyben lehetőség egy egységes és erős Szíria létrehozására. Természetesen azt szeretnénk, ha Moszkva mellettünk állna ebben a folyamatban”

– jelentette ki Sibani. A tárgyalások után Lavrov a közös sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Oroszország és Szíria felülvizsgálja a korábban megkötött megállapodásokat, és új kormányközi bizottságot hoznak létre.

“Megállapodtunk, hogy felülvizsgálunk minden megkötött egyezményt” – mondta Lavrov, és hozzátette: Oroszország kész minden lehetséges segítséget megadni Szíriának a konfliktus utáni újjáépítéshez.

Sem Lavrov, sem Sibani nem tett említést a tartúszi orosz tengerészeti támaszpont, sem a hmejmími légibázis sorsáról, amelyeket Moszkva meg szeretne tartani.

Aszad bukásával visszatértek a szabadkőművesek Szíriába

Aszadot meg akarták mérgezni Moszkvában

A nyugati vezetők ujjonganak, hogy Szíria a szélsőséges lázadók kezére jutott

Izrael a drúzok megsegítésére hivatkozva szállja meg Szíria egy részét

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Farkasok a nyári melegben: vizes képzést tartottak a Mátrában

Ahogyan a hideg téli fagyokban is gyakorolják a katonai...

ELTE jogi szakértő: nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Izrael népirtást követne el

Egy nemzetközi jogi szakértő szerint nincs bizonyíték, hogy Gázában...

Szlovénia hivatalosan is megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel

Szlovénia megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel, mivel az ország kormánya...

Mezőkeresztes mégsem állítja meg a cigány betelepülőket?

A Borsod vármegyei Mezőkeresztes nemrég olyan rendeletet hozott, mely...

Normalitáspárti fordulatot vettek a LinkedIn közösségi irányelvei?

A LinkedIn valamilyen oknál fogva módosította közösségi irányelveit, mégpedig...

Kategóriák

Farkasok a nyári melegben: vizes képzést tartottak a Mátrában

Ahogyan a hideg téli fagyokban is gyakorolják a katonai...

ELTE jogi szakértő: nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Izrael népirtást követne el

Egy nemzetközi jogi szakértő szerint nincs bizonyíték, hogy Gázában...

Szlovénia hivatalosan is megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel

Szlovénia megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel, mivel az ország kormánya...

Mezőkeresztes mégsem állítja meg a cigány betelepülőket?

A Borsod vármegyei Mezőkeresztes nemrég olyan rendeletet hozott, mely...

Normalitáspárti fordulatot vettek a LinkedIn közösségi irányelvei?

A LinkedIn valamilyen oknál fogva módosította közösségi irányelveit, mégpedig...

Legalizálta a buzulást Saint Lucia

Saint Lucia esetében eddig a gyarmati időkből megmaradt törvények...

Az egyik túszról közölt videót az Iszlám Dzsihád

Az Iszlám Dzsihád közzétett egy videót egy izraeli túszról,...

Vádat emeltek az elmebeteg “szkíták” ellen

A Zala Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55