kedd, február 11, 2025
-0.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Aszad bukásával visszatértek a szabadkőművesek Szíriába

Örömünnepként élik meg a szabadkőművesek Bassár el-Aszad kormányának a bukását, és újra megkezdik szíriai tevékenységüket – olvasható Szakács Árpád weboldalán. A szabadkőművességet 1965-ben tiltotta be a Ba’ath Párt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A szabadkőművesség visszatér Szíriába, miután több mint 50 évig be volt tiltva – derül ki a Nagy Szíriai Orient páholyok Legfelsőbb Tanácsa elnökségének tulajdonított nyilatkozatból, amelyet a hétvégén több médium is közzétett. A csoport kijelentette, hogy Bassár el-Aszad kormányának összeomlása lehetőséget teremtett a szervezet újjáalakítására.

Aszadot 2024 decemberében buktatták meg, miután vesztett a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) dzsihadistákkal és más ellenzéki csoportokkal szemben.

szabadkőművesek

“Az elmúlt öt évtizedben a szabadkőműves páholyok hivatalosan nem voltak jelen a szíriai színtéren az autoriter rezsim által megszabott biztonsági és politikai feltételek miatt”

– áll a közleményben. A nyilatkozat az előző kormányt azzal vádolja, hogy elnyomott “minden olyan szervezetet, szellemi vagy kulturális irányzatot, amely veszélyeztetheti Szíriának és népének biztonságát.”

szabadkőművesek

A szervezet Szíria újjáépítésének részeként jellemezte visszatérését, és kijelentette:

“a szabadság napja ismét felragyog hazánkra és fórumainkra, egy új korszak kezdetét hirdetve, amely lehetővé teszi a szíriai nép számára, hogy visszanyerje polgári és szellemi szabadságát.”

Elhatárolódott a politikától is, hangsúlyozva:

“Biztosítjuk a szíriai népet és a szíriai vezetést, hogy nem vagyunk politikai szervezet, és nem törekszünk arra, hogy beavatkozzunk politikai ügyekbe, illetve részt vegyünk politikai, szakszervezeti vagy pártmunkában.” Mint fogalmaztak, a szervezet célja “a tolerancia, testvériség, kulturális nyitottság, oktatás, karitatív munka és a társadalmi fejlődés értékeinek előmozdítása.”

A szíriai Ba’ath Párt a szabadkőművességet “illegális titkos társaságnak” bélyegezte, és 1965-ben, Amin al-Hafiz elnöksége idején betiltotta. Más közel-keleti kormányokhoz hasonlóan Szíria is a nyugati befolyással és a cionizmussal hozta összefüggésbe a szabadkőművességet.

A fenti szabadkőműves közleményből egy tájékozott magyarországi olvasó számára különösen az alábbi mondat lehet érdekes:

“Biztosítjuk a szíriai népet és a szíriai vezetést, hogy nem vagyunk politikai szervezet, és nem törekszünk arra, hogy beavatkozzunk politikai ügyekbe, vagy részt vegyünk politikai, szakszervezeti vagy pártmunkában.”

Ebből egy gondolkodó ember számára egyértelművé válik, hogy a szabadkőművesség politikai szervezet, amely arra törekszik, hogy beavatkozzon a politikai ügyekbe, és részt vegyen a politikai, szakszervezeti vagy pártmunkában.

szabadkőművesek
Raffay Ernő történész

Raffay Ernő történész több könyvében (Harcoló szabadkőművesség, Politizáló szabadkőművesség, Szabadkőműves zsoldban, Szabadkőműves béklyóban, Országbomlasztó szabadkőművesség, Országhódító szabadkőművesség) csak és kizárólag szabadkőműves levéltári forrásokat felhasználva bizonyította be azt, hogy a titkosan működő szervezet milyen módszerekkel avatkozott bele a politikai ügyekbe Magyarországon is a Trianon előtti évtizedekben.

A szabadkőművesek politikai tevékenységét az 1886-os belügyminisztériumi engedély tiltotta, ám ezt a szabadkőművesek nem tartották be. Sőt a nyilvánosság tudta nélkül Jászi Oszkár vezetésével szabadkőműves politikai pártot is létrehoztak. Fő céljuk a keresztény magyar nemzetállam megsemmisítése volt.

A szabadkőművesek országbomlasztó munkájukkal tevékenyen részt vettek a történelmi Magyarország szétesésében. Fontos szerepük volt a Tanácsköztársaság terrorjában is, az akkori gyilkosok nagy része ugyanis a titkosan működő páholyokban szívta magába azokat az eszméket, amelyeket aztán az erőszak eszközeivel akartak megvalósítani.

Ma a szabadkőművesség Magyarországon a reneszánszát éli. A magát magyar nemzeti keresztény kormánynak tartó Fidesz-KDNP kulturális mecenatúrája anyagilag is támogatja a páholyokat. Erre hívta fel a figyelmet többször is Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője a parlamentben. Példaként a Napraforgó páholy esetét hozta fel, ahol nyilvánosan látható a támogatók között a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap. Íme:

szabadkőművesek

Novák Előd kérdést intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, helyette Orbán Balázs politikai igazgató válaszolt, aki a tények ellenére is tagadta a támogatást. Néhány nappal később a szabadkőműves páholy oldaláról eltávolították a két fideszes kormányzati intézmény mecenatúráját hirdető részt. Íme:

szabadkőművesek

Novák Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz a magyar adófizetők pénzéből a B’nai B’rith zsidó páholyt is támogatja. A szervezetet a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap is finanszírozza.

szabadkőművesek

Ugyancsak a tényekhez tartozik, hogy a hazai könyvpiacot uraló baloldali Líra és a fideszes Libri-Bookline hálózat blokkolja Raffay Ernő a szabadkőművesség történetét bemutató könyveinek a terjesztését Mindeközben a szabadkőműves propagandát népszerűsítő történészek – mint például Romsics Ignác és Ungváry Krisztián – könyveit pedig előszeretettel terjesztik a baloldali és a magukat magyar nemzeti zsidó-kereszténynek tartó üzleti körök.

“Szabadkőművesnek nevelem a diákjaimat” – Megszólalt a Magyar Nagyoriens nagymestere

Szabadkőműves páholyt vezet a Fidesz egyik fő ideológusa?

(Szakács Árpád nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Elege lett a buszsofőrnek, helyre lett rakva a részegen balhézó utas

Egy szolnoki buszsofőr megunta a pályaudvar környékén részegen randalírozó...

Rekord közelében volt a magyar népességfogyás 2024-ben

Néhány napja tette közzé a KSH a 2024-es születési...

Továbbra is deportálná Gázából Trump a palesztinokat, hiába ellenkezik az egész Közel-Kelet

A Foxnak adott interjút Donald Trump, melyben beszél a...

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról,...

Lemondott Iohannis – Ideiglenes államfője lesz Romániának

Mivel kezdeményezték a felfüggesztését, ezért inkább lemondott a megismételt...

Kategóriák

Elege lett a buszsofőrnek, helyre lett rakva a részegen balhézó utas

Egy szolnoki buszsofőr megunta a pályaudvar környékén részegen randalírozó...

Rekord közelében volt a magyar népességfogyás 2024-ben

Néhány napja tette közzé a KSH a 2024-es születési...

Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról,...

Lemondott Iohannis – Ideiglenes államfője lesz Romániának

Mivel kezdeményezték a felfüggesztését, ezért inkább lemondott a megismételt...

Cionista pártcsalád lesz hivatalosan a Patrióták: jön a Likud partnersége

Izrael gátlások nélküli képviselete meg van az Európai Unióban...

LMBTQP főhadiszállást hozhatnak létre Budapesten

Egymilliárd forinttal támogatja meg a főváros a civilek azon...

Dugin: A trumpizmus forradalma – Mit várhatunk a cionista showmantől? (I. rész)

Dugin készített egy összeállítást még Trump beiktatása előtt, melyben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55