vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hoppon maradtak az amerikai pride-szervező cégek, több százezer dolláros hiánnyal küzdenek

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, Donald Trump beiktatása óta kihátráltak a multik a deviánslobbi mögül, ami jelentős pénzhiányt okoz az amerikai pride-rendező és más LMBTQP-propagandista szervezetek számára. Na nem mintha sajnálni kellene őket, de lássuk a konkrétumokat.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A New York-i deviánsvonaglás főszervezője, a Heritage of Pride nevű nonprofit szervezet már legalább 750 ezer dolláros hiánnyal küzd, miután a Trump-adminisztráció nyomására az LMBTQP-lobbit addig bőkezűen támogató multik visszafogták vagy teljesen lemondták a támogatásaikat.

A New York Pride társelnökei, Kazz Alexander és Michele Irimia május 21-i közleményében az áll, hogy létszámban ugyan nőtt a támogató szervezetek, cégek száma, ennek ellenére csak a tervezett összeg 75 százaléka folyt be hozzájuk. Ez a hiány nemcsak magát a buzifelvonulást érinti, hanem a szervezet által csak 2023-ban több mint százezer dollárral támogatott kisebb helyi LMBTQP-propagandista szervezeteket is.



Az egész Egyesült Államokban hasonló helyzettel szembesülnek a buzeráns felvonulás szervezetei. A céges támogatók Trump vámháborúja miatt bizonytalan gazdasági környezetben navigálnak, miközben második elnökségének elején Trump látványosan hadat üzent a vállalatok “sokszínűséget” támogató programjainak is.

A republikánus álláspont szerint a hasonló programok woke-hóbortnak minősülnek, és az amerikai kormányzat nemcsak helyi vállalatokon, de még svéd önkormányzatokon is számonkérte már, hogy miért nem törölték már a “sokszínűséget” és “esélyegyenlőséget” támogató szabályzatukat.

A Wall Street Journal a múlt hónapban számolt be arról, hogy az LMBTQP-lobbit korábban buzgón finanszírozó  cégek, mint például a Mastercard, a PepsiCo, a Nissan, a Citi és a PwC úgy döntöttek, hogy 2025-re nem újítják meg a New York-i pride rendezvények szponzorálását.

A tavalyi év legjelentősebb vállalati szponzorai – köztük a Mastercard, a Garnier, a Skyy Vodka és a Target – egy kivétellel vagy visszamondták a szponzori szerződést, vagy csökkentették adományaikat. De az is előfordult, hogy azt kérték, ne hozzák nyilvánosságra, hogy pénzt adományoztak a szervezetnek. Mára egyetlen platina fokozatú szponzor maradt, a L’Oréal queer munkavállalói csoportja.

A Gravity Research egyik nemrég készült felmérésében vállalati felsővezetők azt állították, hogy a “sokszínűséggel” kapcsolatos esetleges kormányzati vizsgálatoktól való félelem a legfőbb oka annak, hogy idén visszavettek a pride-hoz kapcsolódó marketingből. Fabrice Houdart, az LMBTQP cégvezetők szövetségének vezetője pedig azt nyilatkozta a Timesnak, hogy „nehezen hihető” számára, hogy a vállalatok pusztán gazdasági félelmek miatt vonulnak ki a deviáns rendezvények mögül.

„Az elmúlt hónapokban folytatott beszélgetéseim során az egyik szembetűnő dolog az volt, hogy sok vállalatnál azt mondják: Nem fogok részt venni semmi LMBTQ-val kapcsolatos eseményen, mert nem akarom, hogy célponttá váljak.”

Kihátrálnak a multik a Pride mögül?

Gyorsan tisztázták a dolgot: Mégis kiáll az IKEA a Pride mellett

(Humen Online nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55