szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Meghalt Ferenc pápa

Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 88 éves korában halt meg a vatikáni Casa Santa Martában található rezidenciáján. Az egyházfő 2013 márciusa óta, több mint tíz éven át vezette a katolikus egyházat. Ferenc pápa a római katolikus egyház 266. pápája volt. Hivatali ideje alatt többször ellátogatott Magyarországra is. Egyúttal egy fordulóponthoz is értünk: az új pápa személyétől sokminden dől el majd.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Ferenc pápa fiatalon bekerült a vallási életbe, a szalézi rend általános iskolájába járt, utána vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, majd 22 évesen megkezdte a noviciátust, azaz a szerzetesi próbaidőt a jezsuita rendben. Filozófiai és teológiai tanulmányait követően 1969-ben szentelték pappá.

1997-ben előbb segédpüspökké, majd püspökké szentelték, 1998-ban pedig Buenos Aires érseke lett. Bíborossá 2001. február 21-én nevezte ki II. János Pál pápa, 2005-től 2011-ig pedig az Argentin Püspöki Konferencia elnöke volt. Pápának elődje, XVI. Benedek 2013. február 28-i lemondását követően választották meg: pápai nevének a Ferencet választotta Assisi Szent Ferenc tiszteletére. III. Gergely óta Ferenc pápa volt az első nem európai, aki a katolikus egyház élére került, továbbá ő volt az első jezsuita egyházfő.


Ferenc pápa néhány legutóbbi tettét összegyűjtöttük emlékezetül. Nemrég támogatásáról biztosította az életvédőket, és elítélte az abortuszt, úgy fogalmazott: “Ne felejtsük el, hogy az élet Isten ajándéka.” Korábban pedig kijelentette, hogy bűn a nemátalakítás, a béranyaság, az abortusz és az eutanázia.

Tavaly a legnagyobb belga katolikus egyetem rendezvényén vett rész, ahol ugyan megúszósan, de utalt az Egyház álláspontjára a nők társadalmi szerepével és az anyasággal kapcsolatban. Ezen persze a feminista álkatolikusok kiakadtak, mert nem akarnak feleségek, anyák lenni, ők emancipálni akarják magukat.

Ferenc pápa decemberben elismerte Márton Áron püspök hősies életszentségét, és engedélyezte tiszteletreméltóvá nyilvánítását. Az erdélyi püspök boldoggá avatásának következő lépése egy csoda bizonyítása lesz.

Az elmúlt év során többször is kifejtette véleményét az LMBTQP-lobbival szemben. Felemelte a szavát a buzeránsok papi szemináriumba történő felvétele ellen, és tisztázta azt is, hogy nem engedélyezi a homoszexuális párok megáldását.

2021-ben Irakba látogtása során Iszlám Államhoz köthető terroristák akartak robbantást végrehajtani ellene, de szerencsére a merénylet meghiúsult.

Halála után fordulóponthoz érkeztünk: most minden eddiginél lényegesebb lesz az új pápa személye a világban kiéleződött helyzet és a pusztító woke, LMBTQP-lobbi miatt is.

A holokausztot nem lehet tagadni, de az LMBTQP-lobbi éltetésével nincs probléma a Katolikus Egyház vezetői szerint

Ferenc pápa elítélte a gázai népirtást: “Ez kegyetlenség. Ez nem háború!”

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55