A történelem során az emberiség folyamatosan formálta életterét, az ősi nomád létből a letelepedett civilizációkig. A modern világ azonban újfajta kötöttségeket hozott: a fogyasztói társadalom és az államapparátus szorításában az egyén egyre inkább elveszíti szabadságát. A magyarság mindig is szabadságszerető nemzet volt, de vajon sikerül-e megőriznie valódi identitását a nyugati dominancia és a keleti örökség között? Barcsa-Turner Gábor írása erre a kérdésre keresi a választ a Duo Gladii legújabb lapszámában, ahol a tradicionális értékek helyreállításának kihívásait és lehetőségeit boncolgatja.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A teljes megértéshez üljünk vissza a kályhához és kezdjük az elején: Ahogy a világ “megszilárdult”, úgy jelentek meg a letelepedett civilizációk, kezdetben még csak agyagból, fából, kőből építkezvén, majd az alászállás jegyében a deszakralizált kő – a beton –, illetve az üveg lett a fő építőanyag. A letelepedéssel szemben álltak a nomád, vándorló népek. Közéjük tartozott sokáig a magyarság is, és ez Szent István királyunk “államalapításával” sem szakadt meg: még az 1700–1800-as években is voltak olyan pusztai életformát űzők, akik állataikkal egész nyáron a legelőkön tartózkodtak, sokszor nagy területeken szabadon változtatva a szálláshelyeiket.
Az életforma kérdése azonban mára eldőlt. A modern világ már-már rabszolgává tette a mai kor emberét.
Egyszerű fogyasztóvá és adózóvá. Az egyik legszemléletesebb példa, hogy minden újszülött azonnal adószámot, és ezzel együtt virtuális bilincset kap, egy “vonalkódot” is rávasalnak.
Azonban
a magyarság szabadságszerető nemzet, erről szól az összes forradalmunk és szabadságharcunk, hogy a vélt vagy valós rabságot le akarjuk rázni.
Sajnálatos módon sokszor a progresszió, a haladás jegyében csak tetézve a bajt. A magyarság az évszázadok során szellemében nyugati, modern társadalommá vált. Míg Szent István talán nem csatlakozott a klasszikus értelemben vett nyugati szellemhez, mára a leromlott Nyugat dominancia alá vonta a magyarságot. Ugyan megőriztünk a keletiességünkből valamit, de valójában ez vajmi kevés a “túléléshez”. Azt sem állíthatjuk, hogy Nyugaton nincs már semmiféle érték, és azt sem, hogy a Kelet minden szempontból ragyog. Legalábbis földrajzi értelemben, ahogy ma ez a kettősség megjelenik, semmiképpen sem lehet végletesen gondolkozni sem egyikről, sem másikról. Szellemi értelemben véve azonban a Nyugat egyfajta hanyatlást, míg Kelet a fényességet, a benső erők meglétét jelenti, legalábbis számunkra. A mi hozzáállásunk origójában pedig az emberi minőség kell, hogy álljon.
Amit sokan nem értenek a mi tradicionalista hozzáállásunk kapcsán, hogy nem (csak) egy politikai kurzust hirdetünk. Mi sokkal többre vállalkoztunk: a teljes ember helyreállítását követeljük meg, elsősorban önmagunktól, másodsorban közösségi szinten. Eleve kijelenthetjük, hogy mindenekelőtt saját, benső törekvéseinket határozza meg a Tradíció követése. Valljuk, hogy először az egyén önmagában tegyen rendet, rendezze az Istennel való kapcsolatát, vallását, restaurálja önmagában a tradicionális identitások összességét, és csak ezután kezdjen bármiféle külső akcióba. Azonban fordítva is járható az út, és van is rá nem egy példa, hogy valaki először az aktivizmus révén találkozik tradicionális tanításokkal, majd a külső esetlegességekben való vesződés közben jelentkezik igénye a bensőre is. Egy külsődleges probléma tradicionális szellemben való megértése is ráirányíthatja az egyén figyelmét a magasabb rendűre, de az is bevett, hogy a benső tisztázást követően történik meg a külsőre való alkalmazás. Mindez egyéni utak kérdése.
És el is érkeztünk a legnagyobb hátrányunkhoz: míg a progresszió kényelmet, jómódot, békét, biztonságot ígér (hamisan, de hihetően), addig a restauráció csak vért és szenvedést. Először is szembe kell nézni önmagunk gyengeségeivel, amihez Tudás is kell. Fel kell ismerni a liberális elmeprogramozottságot, és ki kell iktatni. Mindez fáradságos munka, amire semmiféle igény nincs a modern emberben.
Először fejben kell rendet tenni, majd a gyakorlati életvitel terén is.
Az elméleti sík már sokaknak megy: hangzatos jelszavak, szépen megfogalmazott közösségi médiás bejegyzések, illetve a dekorációnak rendelt könyvek. Sokaknál csupán műkedvelés a tradicionális irodalom, de a megvalósítás elmarad. Miért? Mert az egyén gondolkozását alapjaiban fertőzte meg az individualizmus. Képtelen közösségben dolgozni, képtelen áldozatokat hozni önmagáért és a közösségért. A kényelmét félti, az illuzórikus biztonságot és a hamis békét. Fellázad, amikor áldozatot kellene hoznia azért, amiben hisz. Csak arra hajlandó, ami nem jár lemondással, és ami kellemes. Ha valamiért valóban tenni kellene, akkor megideologizálja, hogy miért nem megy, és beindul a kifogásgyártás. Önmagának sem ismeri be, hogy valójában liberális életvitelt folytat. Tisztelet azon kivételeknek, akiket nagy vonalakban már ismerünk és köreinkben vannak. Ha még nincsen, de a kevesekhez tartozik, akkor eljött a csatlakozás ideje!
Eleged van az LMBTQP-lobbiból? Támogasd adód 1%-ával a HVIM harcát!
(Részlet Duo Gladii IV. évf. 1.szám)