„Az āryaként született nem hatalmasabb, mint egy śūdra, amíg nem ment keresztül a második születésen.” – Kolonits László az āryaságról és az indiai kasztrendszer mibenlétéről szóló írását a Duo Gladii legújabb lapszámának hasábjain olvashatjuk.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
[…]
Ahogy fentebb láthattuk, az āryaság a ciklus előrehaladtával a hódításokat követően létrejött államok vezető rétegévé vált; ettől függetlenül pedig, a princípiumoktól való eltérő mértékű eltávolodásnak köszönhetően különböző – általában három – varṇákra bomlott. „A platóni felfogásban a kasztok a lélek képességeivel és meghatározott erényekkel állnak megfelelésben (…) a tradicionális világban a kasztrendszer békés, természetes rendszerként jelent meg és uralkodott, amely mindenki szemében valami nyilvánvalón alapult, nem pedig elnyomáson, erőszakon, vagy – ahogy a modern idők zsargonját használjuk – »társadalmi igazságtalanságon«.
Miután ismerte saját természetét, a tradicionális ember tisztában volt saját helyével, funkciójával s a fölérendeltség és alárendeltség helyes irányával is”
– olvashatjuk a Lázadás a modern világ ellen című opusban.
Az āryaság két fontos meghatározója a születés és a beavatás. „Árjának az ember született – és ez az első feltétel. Ezen az alapon az árjaság rassz, kaszt és örökség meghatározta adottság, amelyet apáról fiúra a vér visz tovább (…) A születés szükséges, azonban nem elégséges feltétele annak, hogy valaki árja legyen” – írja Julius Evola. A veleszületett adottságokat beavatással kell megerősíteni. Az ārya varṇákba születetteknek életük során egy második születés, egy quasi μετάνοια (metanoia) révén kellett megerősíteniük a kasztba tartozásukat. Evola szerint „a beavatás jelentette azt a küszöböt, amelyet át kellett lépni ahhoz, hogy valaki valóban tagja legyen a nagy árja családnak. A beavatás hatására következik be a »második születés«, s ezáltal lesz valaki »kétszer született«”, azaz dvija. A szent szövegek az ārya és a dvija kifejezéseket egymás szinonimáiként használják. „Még magasabban helyezkedik el a harmadik születés, vagy – hogy a klasszikus hagyományban szereplő elnevezést használjuk – a »győzelmes halál« általi feltámadás. Az óárják legmagasabb eszménye az »istenek útja«” volt Evola szerint, a Devayāna, a solaris vagy északi út. René Guénon figyelmeztet arra, hogy az ārya varṇák megszentelését azonban semmiképpen sem szabad összetéveszteni a dīkṣāval, az abszolút értelemben vett beavatással. A megszabadulásra abban az esetben nyílt számukra lehetőség, ha követték a saját kasztjuk útját, nem szegték meg a törvényeiket.
A legrégibb ārya törvénykönyv, a Mānava-dharmaśāstra (Manu Törvénykönyve) leírja, hogy az āryaként született nem hatalmasabb, mint egy śūdra, amíg nem ment keresztül a második születésen. Viszont ahogy a ciklus halad előre, egyre kevesebben méltóak rá, egyre kevesebben részesülnek benne.
„Ha a megfelelő időben nem esnek át a beavatáson, később mindhárman egyszer s mindenkorra megfosztatnak a Szávitrítól vrátják lesznek, és az árják megvetik őket”
– írja a Manu Törvénykönyve II, 39.
Az ārya társadalom a történeti kor küszöbén már erősen hierarchikus volt, és négy kasztból állt – valójában csak az első három volt ārya –, a csúcson a szent királyok és az őket szolgáló papok uralkodó kasztja, alattuk a harcosok, majd a termelők. E három varṇa színei a fehér-piros-fekete a beavatás és az Imperium színei is egyben. Az utolsó kasztba a dolgozóknak tekinthető emberek tartoztak, a „sötét proletárrassz”, a śūdra varṇa, amit dāsa varṇa (a szolgák, az ellenség kasztja) vagy asura varṇa (nem-isteni/démoni kaszt) néven is emlegettek. Ők csak egyszer születnek, testileg, nem estek át beavatáson. Később, a történeti korok derekán a keveredések révén a varṇák közötti határok fokozatosan elmosódtak.
[…]
(Részlet a Duo Gladii IV. évfolyam 3. számában megjelent, Kolonits László: Az āryaságról című írásából)
Egy közeli, mégis távoli világ – Azaz mit adott nekünk India?
(Duo Gladii IV. évfolyam 3. szám nyomán Szent Korona Rádió)
