Elképesztő ügyről érkezett hír Máltáról, ahol úgy látszik, hogy 100 %-ra van járatva az LMBTQP-diktatúra. Egy család ki akarta venni a gyermekeit egy iskolából, hogy ne taníthassa őket homoszexuális tanár, majd még az oktatási miniszter is rájuk szállt.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Egy máltai házaspár kivette volna a gyerekeit egy állami fenntartású általános iskolából, mert az intézményben egy nyíltan homoszexuális tanár is tanít. Az ügyből pár nap alatt akkora országos botrány lett, hogy az oktatási miniszter is megszólalt, a szülők pedig végül a nyomás hatására meggondolták magukat, írja a Times of Malta.
Clifton Grima oktatási miniszter megerősítette, hogy a szülők továbbra is San Ġwann általános iskolájába fogják járatni gyermekeiket, miután „hosszú és szívélyes” megbeszélést folytattak az iskola vezetőségével és az érintett tanárral, Stefan Vassallóval. „Az iskola olyan felszereltséggel rendelkezik, hogy San Ġwann összes gyermekének a legjobb oktatást tudja nyújtani, ami azt jelenti, hogy ezeknek a gyerekeknek is ebben az iskolában kellene és kell is maradniuk” – mondta Grima a találkozó után. „Úgy tűnik, hogy ez a kellemetlen incidens mégiscsak egy erősebb közösséget hoz létre, és biztosítja, hogy minden gyermek megkapja azt a legjobb oktatást, amit megérdemel” – mondta a propagandaszöveget a miniszter. Tehát azért hagyd ott a gyermeked egy buzeráns, lobbista tanárnál, mert jó az iskola felszereltsége…
Az ügy akkor kezdődött, amikor január 22-én a Times of Malta nyilvánosságra hozta, hogy a házaspár azért íratná át másik iskolába a gyerekeiket, mert megtudták, hogy egyikük abba az osztályba kerülhet, amelyet Vassallo, a deviáns tanít. A házaspár jelezte az iskolának, hogy Vassallo egy szivárványos zászlóval ellátott táskát hord (tehát még propagálja is homoszexuális voltát), és hogy bár mindenkit tisztelnek, de ők egy „konzervatív család”, és nem tetszik nekik az ötlet, hogy a gyerekeik olyan emberekkel érintkezzenek, „akik nem heteroszexuálisak”. Az iskola jelezte, hogy tiszteletben tartják a szülők döntését, de ők ragaszkodnak a tanárhoz.
Málta hanyatlását jól mutatja, hogy a 32 éves Stefan Vassallo elmondta, hogy egy évtizede dolgozik az oktatásban, és ez volt az első alkalom, hogy tanári munkáját a szexualitása alapján ítéljék meg. Úgy jellemezte magát, hogy bár hangsúlyosan kiáll az LMBTQP emberek befogadása mellett az oktatásban, de folyamatosan azon kapja magát, hogy „tompítja” a személyiségét, mert attól fél, hogy egy szülő majd panaszt tesz. Tehát azért tolja a lobbi szekerét ezerrel…
Az ügyben érintett szülők is megszólaltak a Times of Maltának, és kifejtették, hogy nem kételkednek Vassallo szakértelmében, de nem fogadják el őt fiuk tanárának. „Keresztény család vagyunk, és úgy gondolom, hogy a gyerekeimnek egészséges környezetre van szükségük” – mondta akkor az édesanya. A történtek után Vassallo nyílt levelet írt a szülőknek, amelyben arra kérte őket, hogy értsék meg, mekkora kárt okozhatnak a döntésükkel, és arra kérte őket, hogy fogadják el a homoszexualitást az élet normális részeként. Megint az LMBTQP többletjogok hangsúlyozása jött elő, valamint az, hogy a normális házaspár hagyja el vallási identitását az LMBTQP-lobbi kívánalmai okán.
Ahogy szerdán napvilágot látott a hír, csütörtökön már az ország miniszterelnöke, Robert Abela az oktatási miniszerrel és Rebecca Buttigieg államtitkárral együtt találkozott Vassallóval és az iskola igazgatójával, David Caruanával. Abela a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a tanárok, függetlenül attól, hogy kicsodák, rengeteg jót tesznek. „Lenyűgözött az az elszántság és szeretet, amellyel a munkáját végzi. Öröm volt tőle és az igazgatótól hallani, hogyan fogott össze az oktatási közösség” – írta az érintett tanárról a miniszterelnök.
A történet országos felháborodást váltott ki, politikusok, akadémikusok, aktivisták és civilnek hazudott lobbiszervezetek is elítélték a szülők döntését. Tehát meg is kezdődött a nyilvános bűnbakképzés, és véleményterror gyakorlása. Ha nem értesz egyet a deviánsokkal, azonnal rád száll a fél ország.
Ezután hivatalos találkozó történt az iskola és a szülők között. És ez már végleg az LMBTQP-lobbi igényei szerint zajlott le. Tipikus modernista fellengzős és áltudományos érvekkel győzték meg a szülőket, ugyanis oktatói források szerint a találkozó során kijelentették, hogy a szülők eredeti döntése nem a homoszexuálisok iránti gyűlöletből fakadt, hanem különböző kulturális hatások eredménye. Más kultúrában, egy másik országban születtek és nőttek fel, és sok “téves” elképzelésük volt a homoszexualitásról és arról, hogy Máltán hogyan vélekednek róla.
Az országos nyomásgyakorlás folyományaként a szülők kijelentették, hogy megértették, hogy Málta az LMBTQP embereket ugyanolyan egyenrangúnak tekinti, mint mindenki mást, és hogy a máltaiak a homoszexualitást normálisnak tekintik.
Az LMBTQP valódi arca: Deviáns véleménydiktatúra az oktatásban (IV. rész)
6-10 éves gyerekeket ronthatott meg a homoszexuális pedofil tanártüntető
Vármegyés siker az LMBTQP-lobbi ellen: kirúgták a Pride-szervezőt az állami iskolából
(Humen nyomán Szent Korona Rádió)