hétfő, május 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ingyenessé teszi Málta a nemváltó műtéteket

Málta miniszterelnöke személyesen látogatott el szeptember tizedikén a főváros, Valetta pride felvonulására, hogy megossza a résztvevőkkel a hírt, miszerint a jövőben az állam fedezi azoknak a költségeit, akik nemet változtató műtétre vágynak.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

“Jelenlétem, valamint a miniszterek és a parlamenti képviselők tegnapi jelenléte azt az üzenetet szimbolizálja, hogy bár sokat tettünk, még többre van szükség. Bár büszkék vagyunk arra, amit tettünk, még többet kell tennünk” – hangsúlyozta a politikus sajtónyilatkozataiban.

Abela, aki a kormányfői tisztség mellett a máltai Munkáspárt vezetését is ellátja, azt is megemlítette, hogy

nemrég feloldották a homoszexuális férfiak véradására vonatkozó országos tilalmat.

Szintén a kormány tennivalóinak listáján szerepel az LMBTQP-közösségek ötéves stratégiájának elfogadása, valamint az egyablakos ügyintézés létrehozása számukra. 

Becslések szerint 12 000 ember vonult fel szombaton Valletta utcáin, a pride-on, először a  koronavírus-világjárvány óta. Az ország egyébként már évek óta az LMBTQP-közösség nagy favoritja, a Rainbow Europe nevű szervezet az országot a legjobb queerbarát nyaralóhelynek nevezte 2015-ben.

Az azonos neműek házasságát 2017 nyarától engedélyezték, egy évvel előtte pedig betiltották az úgynevezett reparatív vagy konverziós terápiát. A terápia lényege, hogy különböző gyógyító eljárásmódokkal próbálják a homoszexuális hajlam kialakulásának okát felfedni. A kezelés egyik fajtája a Nicolosi-féle terápia azon a tézisen nyugszik, hogy a homoszexualitás az esetek egy jelentős százalékában nagyon korai családon belüli problémákra vezethető vissza.

Bár Málta valóban az LMBTQP-közösség Mekkája, mégis sokan panaszkodnak arra, hogy a jogszabályok még mindig kirekesztőek,

főleg a HIV-fertőzött illegális migránsokkal szemben.

Transzneműeket is felvettek volna a leányiskolába, kitört a botrány

Nem menekülnek a fiatalok: transz karakter az egyik legnépszerűbb játékban; megérkezett a homoszexuális pókember

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Simion paktumot kötne Orbánnal

Az Euronews forrásai szerint Simion paktumot akar kötni Orbánnal,...

Miért nem lesz XIV. Leó pápa Ferenc 2.0?

Érdekes húrokat pengetett meg a The Federalist. Miután megnyilvánulásai...

Erdő Péter kapta az egyik legtöbb szavazatot a konklávé első napján

Jelentős támogatást kapott a konklávé első napján Erdő Péter...

Az FPÖ szerint bűnöző migránsoknak nem szabadna osztrák állampolgárságot kapniuk

„Nem adhatjuk el állampolgárságunkat!” - az ausztriai FPÖ egyik...

Bosznia-Hercegovina is a migránsbűnözés melegágyává válik

A migránsok immár egész Európát ellepték, és gátlástalanul folyik...

Kategóriák

Izrael zsidó-keresztény jövőképet remél az új pápától?

Május 8-án az amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Vihar a biliben? Nem ért egyet Trump és Netanjahu?

Miközben Trump a cionizmus egyik legelkötelezettebb támogatója, addig úgy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55