péntek, május 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egyre több baj van Kistarcsán a drogos cigányokkal

A napokban újabb hír jelent meg a Borson, hogy komoly gondok vannak Kistarcsán a Dália utca melletti cigánytelepen a drogos, züllött életmódot folytató cigányokkal. A helyszín nem először kerül bele a hírekbe, lapunk is többször foglalkozott a problémával. Noha már a polgármesterek és hatóságok is kivonulnak, úgy látszik a megoldás eddig még nem született meg.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egykor békés helynek ismerték Kistarcsa egyik utcáját, ahol bárki kimerte engedni egyedül a gyerekét, ám ennek már vége! Négy éve nyugtalanok a Dália utcában élők, mert lezüllött, hajléktalannak tűnő alakok jelentek meg az otthonuk környékén, akik ok nélkül pécézik ki maguknak a járókelőket, és a házak közötti bokrokban lövik magukat droggal.

– Négy éve minden nap valaki összetűzésbe kerül velük. Egyszerűen nincs nyugtunk tőlük! – kezdte el mesélni a Borsnak Soltész Éva. Az 57 éves nő gyerekkora óta él Kistarcsán. A csend miatt költözött oda, ám amióta megjelentek az utcájában a drogosok, félve meri elhagyni a fiával, Márkkal az otthonukat, attól tartva: ha kilépnek a kertkapun, borzalmas látvány fogja őket fogadni odakint.

– Ha sétálunk, nincs olyan perc, hogy valamiért ne állítanának meg. Cigit, pénzt kérnek, és hiába mondjuk nekik, hogy hagyjanak minket békén, nem teszik. Nem egy lakóba már belekötöttek – húzta alá Éva, aki szerint okkal pécézték ki maguknak a drogosok ezt az utcát, ráadásul úgy véli, hogy a hírhedt fővárosi Hős utca lakói bandáznak az utcájukban.

Itt el tudnak bújni a bokrok és fák között. Nem élnek itt, hanem csak ide járnak. Éjszakánként és nappal is lövik magukat, szemetelnek!

 – folytatta az anyuka, aki elmondta, hogy a szomszédai is rettegnek a bandától.

 Legutóbb július közepén a fiát környékezte meg egy drogos férfi. Márk épp hazafelé tartott egyedül, amikor a közeli dohányboltnál útját állta az alak.

– Belekötött a fiamba. Azt hazudta Márknak, hogy tartozik neki ezer forinttal, mert vett neki korábban dohányt. Követelte a fiamtól, hogy adja meg neki a pénzt – idézte fel Éva, aki azt is megosztotta a Borssal, hogy a fia természetesen nem ismerte a drogos férfit, és bár próbált a helyzetből menekülni, az alak nem engedte-

Mondta a fickónak, hagyja őt, nem is töltöttet, hanem e-cigit szív. Erre a férfi mondta, hogy akkor arra adtak neki kölcsön, mire a fiam rávágta, de az e-cigi drágább, mint ezer forint. Ezer forintom múlik a becsületed, add már meg! – Ilyeneket vágott a fejéhez. Csak drogra gyűjtött, direkt belekötöttek a gyerekembe!

 – fakadt ki Éva, akit végül remegő hangon hívott fel a fia, mert a drogos nem engedte őt elmenni.

– Végül a gyerekkori haverjai, a szomszéd srácok mentek oda csoportosan hatan és mellé álltak, úgymond ők húzták ki őt a sárból. Rászóltak a drogosra, hogy takarodjon el. Ha nem védik meg őt, a férfi nekiment volna a fiamnak – húzta alá az aggódó anya.

A kistarcsai Dália utcába drogbanda jelent meg. A bokrokban szúrják magukat és szemetelnek /
A kistarcsai Dália utcába drogbanda jelent meg. A bokrokban szúrják magukat és szemetelnek / Fotó: Bors olvasó

„Kiállunk a másikért”

Én nem félek tőlük, rájuk ordítok, ha kell. Sajnos a saját otthonom körül vannak. A drogos férfit is másnap elkaptam a fiam miatt. Mindent letagadott! Azt hazudta, hogy összekeverem őt valakivel. Mondtam neki, hogy öcsi, még egyszer a fiam közelébe mész, ott törlek ketté, ahol a legvastagabb vagy.

 – nyomatékosította a határozott anyuka.

A drogbanda Éva szerint az egykori Hős utca lakói lehetnek /
 Éva szerint az egykori Hős utca lakói bandáznak az utcájukban / Fotó: Bors olvasó

Nem először fordult már elő Éva szerint, hogy drogosok környékezik meg az utcában élőket, épp ezért ha kell, riadóztatják egymás a szomszédokkal. 

Itt nagyon elszabadult a pokol. Összefogtunk ellenük a szomszédokkal, ha valakit bántani akarnak, vagy csak belé kötnek, hívjuk egymást, és azonnal rohanunk ki, és kiállunk a másikért

 – zárta szavait Éva, aki azt reméli, sikerül valahogy elűzni a Hős utca egykori lakóit.

Figyelmeztető lövéssel kellett megállítani a karddal rendőrre támadó cigányt Kistarcsán

Rendőri jelenlét hiánya miatt fajult tömegverekedéssé egy nőügy a kistarcsai cigánytelepen

(Bors nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

MTA: “Nem igaz, hogy megtalálták Mátyás király csontvázát.”

A sajtót bejárta a hír, az MTA szerint azonban...

Fél évbe telt, hogy meggyanúsítsák Sallai Nóra kisfiának cigány gyilkosát

Fél év kellett ahhoz, hogy egyáltalán meggyanúsítsák Sallai Nóra...

LMBTQP-lobbival mosták az ötödikes gyerekek agyát, a normalitást képviselőket kiközösítették

Egy kaliforniai iskolában célzott gender propagandával mosták az ötödik...

Kategóriák

Fél évbe telt, hogy meggyanúsítsák Sallai Nóra kisfiának cigány gyilkosát

Fél év kellett ahhoz, hogy egyáltalán meggyanúsítsák Sallai Nóra...

LMBTQP-lobbival mosták az ötödikes gyerekek agyát, a normalitást képviselőket kiközösítették

Egy kaliforniai iskolában célzott gender propagandával mosták az ötödik...

Az exjobbikos Stummer János kapja meg a távozó momentumos Orosz Anna parlamenti székét

Az exjobbikos Stummer Jánost delegálja a Momentum a közéletből...

Izrael nem örül: Az USA rakétákat ad el Törökországnak

Az Amerikai Egyesült Államok és Törökország közti kapcsolat nem...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55