kedd, augusztus 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Továbbra is a magyarországi körülményeket démonizálja az antifa terrorista

Ilaria Salis most azzal állt elő, hogy bogarak és patkányok között tartották fogva Magyarországon. Bár erősen kétségbe vonjuk ezen állítását, reméljük mégis így történt. Örüljön neki, hogy nem kötelet kapott a nyakába…

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Miután elengedték a magyar hatóságok, hazatérve a The Guardiannak nyilatkozott Salis. Ez volt az első interjú, amit Olaszországba való visszatérése után egy külföldi lapnak adott. Arra is figyelmeztetett, hogy ügye még nem ért véget.

„Valójában azt reméltem, hogy az egésznek sokkal hamarabb vége lesz. Pontosabban még korai lenne kimenetelről beszélni, mert a pert csak az európai parlamenti képviselői ciklus idejére, tehát öt évre függesztették fel. Ráadásul a magyar hatóságok kérhetik a mentelmi jog felfüggesztését” – tette hozzá, úgy állítva be az egészet, mintha nem lenne súlyos bűncselekmény ártatlanokat verni.

ILARIA SALIS 15 HÓNAPOT TÖLTÖTT ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBAN, EGY OLYAN BÖRTÖNBEN, AMELY ELMONDÁSA SZERINT PATKÁNYOKTÓL ÉS BOGARAKTÓL HEMZSEGETT, NAPOKIG NEM MOSAKODHATOTT, ÉS NEM KAPHATOTT SÜRGŐS ORVOSI ELLÁTÁST.

A The Guardian arról is beszámolt, a civilverő terrorista hogy egy budapesti falfestményen felakasztva ábrázolták, szélsőjobboldali aktivisták pedig a Telegramon azt írták, hogy kerekesszékbe akarják ültetni.

„Ez természetesen nagyon kemény időszak volt, egy olyan élmény, amely próbára tett, és még mindig nem épültem fel teljesen. Egy ilyen hosszú, a vádakhoz képest teljesen aránytalan büntetés lehetősége megijesztett, és még mindig nagyon megijeszt. Emlékszem, amikor a szüleim meglátogattak, azon tűnődtek, vajon 10 évvel később még életben lesznek-e” – sajnáltatta magát Salis.

Ilaria Salis szerint az olasz kormány többet is tehetett volna az ügyében. „Nem tudtam nem észrevenni a Liga párt szörnyű hozzáállását, de ez nem lepett meg. Végül is ez a hozzáállás egyértelműen összefoglalja ennek a pártnak a politikáját, amelynek fő szándéka úgy tűnik, hogy a gyűlöletkeltés. Egyszerűen fogalmazva, úgy vélem, nincs meg bennük a kellő tartás ahhoz, hogy tisztességesen kezeljék a komoly kérdéseket.”

Hozzátette: az EP-képviselői pozícióját arra kívánja felhasználni, hogy kampányoljon a fogvatartottak jogaiért, tehát hogy a bűnözőket még nagyobb luxuskörülmények között tartsák.

Ilaria Salisnak 35 millió forint értékű tartozása van Olaszországban, mert foglalt házakban csövezett

Magyarországot fenyegeti az EP-be jutott Ilaria Salis pártja

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Békében lezajlott a Trump-Zelenszkij találkozó

Hétfő este lezajlott a Trump-Zelenszkij találkozó Washingtonban. Ezúttal sokkal...

Nincs elég víz az AI-központok hűtésére? Kevesebbet kell zuhanyozni

Az AI-központok hatalmas vízfogyasztása miatt egyre több konfliktus alakul...

Népirtás: Izraeli rakéta ölt meg egy vízhordó kislányt Gázában (+Videó)

Izrael a létrejötte óta minden eszközt bevet a palesztinok...

A “patrióták” tevékenysége fegyver a cionista világuralom szolgálatában

A kóserkonzervatívok és a megvezetett naiv követőik abban tévednek...

Kategóriák

Békében lezajlott a Trump-Zelenszkij találkozó

Hétfő este lezajlott a Trump-Zelenszkij találkozó Washingtonban. Ezúttal sokkal...

Nincs elég víz az AI-központok hűtésére? Kevesebbet kell zuhanyozni

Az AI-központok hatalmas vízfogyasztása miatt egyre több konfliktus alakul...

Népirtás: Izraeli rakéta ölt meg egy vízhordó kislányt Gázában (+Videó)

Izrael a létrejötte óta minden eszközt bevet a palesztinok...

A “patrióták” tevékenysége fegyver a cionista világuralom szolgálatában

A kóserkonzervatívok és a megvezetett naiv követőik abban tévednek...

A Hamász elfogadta a tűzszünetet, kész átadni a megmaradt foglyokat

Kérdés, vajon most is visszautasítja a tűzszünetet Izrael? Elképesztő...

Államilag finanszírozott pedofília: Berlinben célzottan gyerekeknek szerveznek drag show-kat

Julian Reichert, német médiaszemélyiség a polgármestert felszólította, hogy „fejezze...

Hiába halmozta el támogatással boldog-boldogtalan a Bari családot, cigányok maradtak (VIDEÓ)

Bari Krisztián, az ózdi nyolcgyermekes "sanyarú sorsú" cigány, akit...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55