szerda, november 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ha azt mondod, hogy “Csíz!”, akkor jaj neked!

Az örült állatvédők egy újabb eszementséggel álltak elő. Jogsértést követsz el, ha azt mondod, hogy: Csíz!

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Politikailag nem korrekt, sőt, egyenesen jogsértő a magatartásunk a kizsákmányolt tehenekkel szemben, ezért a Z generáció értékeivel is összeférhetetlen, ha fotózás közben azt mondjuk: „Cheese”, vagyis magyarosan: „Csíz!” – erőszakolná rá legújabb narratíváját az emberekre a PETA, állatvédő szervezet.

A sötétzöld szervezet nyílt levélben kérte az egyik közösségi média vezetését az alkalmazásukban szereplő „say cheese!” felszólítás lecserélésére, mert az szerintük sérti a tehenek jogait.

Szerintük ugyanis a tejelő teheneket kizsákmányolják, borjaiktól erőszakosan elválasztják, a bikákat pedig legtöbbször vállalhatatlan körülmények között hizlalják, amíg a vágóhídra nem viszik őket.

A PETA gyakornoka, Katherine Hampton  Hozzátette, hogy a mai fiatalok már sokkal érzékenyebben reagálnak a sértő tartalmakra, ezért a Z generáció elveivel is sokkal inkább összeegyeztethető, ha ezentúl “cheese” helyett azt mondjuk majd: “peace”.

Elképesztő méreteket öltött az agymosás és az indoktrináció napjainkra…

A sötétzöld őrület elérte a magyar “nemzeti oldalt” is?

(Dívány nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Meghurcolhatják a Svájci Gárda tagját, mert zsidók elé köpött

Antiszemitizmus miatt nyomoznak a Svájci Gárda soraiban, mert az...

Csak ez hiányzott? Belpesti homokos párt alakul?

Humanisták néven, bukott liberális politikusokkal homokos párt alakul.  Kövesd Telegram...

Normalitás útján az ázsiai ország: börtönnel büntetnék az LMBTQP propagandát Kazahsztánban

Többedik ázsiai ország tiltja be a buzipropagandát. Jó látni,...

Jobboldali újságírót vertek a Függetlenségi Meneten ukránpártiak

Nem zajlott le balhé nélkül minden idők legnagyobb Függetlenségi...

Ajvékolnak a cionista diákok a berlini egyetemen a megnövekedett Izrael-ellenesség miatt

Nemtetszésüket fejezték ki a zsidó diákok a Berlini Műszaki...

Kategóriák

Friss kutatás: 300 ezer kilométer hosszú úthálózata volt a Római Birodalomnak

Egy a Scientific Data című folyóiratban közzétett tanulmány, illetve...

Nem sikerült elérni a buzeráns házasság jogának törlését Amerikában

Meggazdagodott két aberrált egy normalitáspárti anyakönyvvezető kárára. Az USA...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55