szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezt teszi a liberalizmus – A német fiatalok több mit fele súlyosan magányos

Nagy problémát okoz Németországban a fiatalok elmagányosodása, Lisa Paus német családügyi miniszter több erőfeszítést követelt, hogy elejét lehessen venni ennek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A zöldpárti politikusnő a német Funke médiacsoportnak hétfőn adott interjúban úgy fogalmazott, hogy ez a kérdés “végre figyelmet érdemel”.

A fiatalkori magányosságot is komolyan kell vennünk és cselekedni kell

– hangoztatta.

A német Bertelsmann Alapítvány márciusban 2532 fiatal megkérdezésével végzett, reprezentatív felmérése szerint a 16-tól 30 évesig terjedő korcsoportba tartozók csaknem fele érzi magát magányosnak. A megkérdezettek 35 százaléka mindemellett “mérsékelten magányosnak” mondta magát. Tíz százalék azonban “erősen magányosnak” jellemezte magát.

A 2021-ben, illetve 2023-ban végzett hasonló közvélemény-kutatásokkal ellentétben most valamivel kevesebben adtak olyan választ, hogy társadalmilag és emocionálisan is magányosnak éreznék magukat.

A magányosság már régen nem olyan jelenség, amely csak kizárólag idősebb embereket érintene. Az utóbbi években megmutatkozott, hogy a fiatalokat is egyre inkább sújtja magányosság és ezzel rizikócsoportot képeznek

– ismertette Anja Langness, a Bertelsmann Alapítvány szakértője. Az utóbbi időben több olyan tanulmány is született, amely problémaként azonosította a fiatalok magányosságát. Paus szerint a jelenség közvetetten negatív hatással bír a demokráciára is.

Aki elveszti bizalmát a társadalomban, az elveszti a demokráciában is, amivel a politikai részvétel is csökken, ahogy a választási hajlandóság is (mondjuk lehet pont a modern világ és a mindenható “demokrácia” okozza a magányosságot – a szerk)

– húzta alá hozzátéve, hogy “a magányosság alábecsült jelenség”.

Már régóta tudjuk, hogy az elmagányosodás ugyanolyan káros, mint a dohányzás, az elhízás, vagy a légszennyezés

– mondta Paus. A német kormány stratégiát is elfogadott a jelenség elleni fellépés érdekében. A több mint száz intézkedést magába foglaló stratégia a társadalom érzékenyítését, a segítségnyújtást, valamint a kérdéskör tudományos feldolgozását hivatott szolgálni.

Különösen, ami a fiatalok magányossága elleni fellépést illeti, nagy kihívás előtt állunk

– tette hozzá.

Médiavadász: Agymosás és elmeprogramozás a modern videóklipekben

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/05/31/elarulta-sorozasi-tervet-nemetorszag-vedelmi-minisztere/

( Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55