Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az „Iszlám Állam” harcosai börtönből akartak szökni, két őrt túszul ejtettek (videók)

Kiszabadították az orosz különleges erők azt a két őrt, akiket vasárnap ejtett túszul több, a gyanú szerint az Iszlám Állammal kapcsolatba hozható férfi, akik közül többeket korábban már terrorizmusért ítéltek el. Az elkövetőket lelőtték – írja a Guardian.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A hivatalos beszámoló szerint a férfiak úgy szabadultak ki a cellájukból, hogy leverték a rácsokat az egyik ablakról. Innen az egyik őrszobába vezetett az útjuk, ahol túszul ejtették a két őrt, és egy késsel, gumibottal és baltával felszerelkezve követelték, hogy adjanak nekik egy járművet.

Felvételek tanúsága szerint az egyik túszejtő az Iszlám Állam szimbólumával ellátott fejpántot viselt, és késsel hadonászott az egyik őr mellett. Az őrök egyébként végül nem sérültek meg.

Az elítéltek azért voltak rács mögött, mert összefüggésbe hozták őket a márciusi, moszkvai terrortámadással, egy részüket már el is ítélték terrorizmusért. Az oroszok szerint egyébként Kijevig érnek a terrortámadás nyomai, a külügy szerint pedig nehéz elhinni, hogy az Iszlám Állam képes lett volna önállóan erre a támadásra, hiába vállalták magukra. Kijev visszautasította a vádakat.

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/23/nemzeti-gyasznap-lett-marcius-24-e-oroszorszagban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/23/brutalis-terrortamadas-erte-moszkvat-legalabb-60-ember-eletet-vesztette/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/25/ukrajna-tervelte-volna-ki-a-moszkvai-terrortamadast/

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.