2024, október 9
16.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kitiltják a telefont az iskolából, az őröknek joguk lesz átkutatni a diákok táskáját

A kormány a hétfői Országgyűlési ülés előtt beterjesztett egy 90 oldalas módosítást, amelyben bevezetné az iskolákban a tiltott tárgyak listáját, az egészségügyi intézményekben bevezetné a ki- és beléptető elektronikus rendszereket, a fővárosi háziorvosi és gyermekorvosi ügyeleteket pedig az Országos Mentőszolgálat venné át. A többség elfogadta, hogy kedden már meg is tárgyalják és el is fogadják a módosításokat.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy 90 oldalas jogszabály-módosítást nyújtott be a kormány hétfőn, az ülésszak vége előtti utolsó pillanatban arról, hogy milyen tárgyak lesznek tiltottak az iskolákban; hogy a tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz átkutatni a diákok táskáját és szekrényét, elvenni a tiltott tárgyakat; valamint arról, hogy az önkormányzatok helyett a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeletet az Országos Mentőszolgálat látja majd el. Plusz bevezetnek a kórházakban egy elektronikus beléptetőrendszert, hogy ellenőrizhessék a beosztottak „munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését” – írta meg a HVG.

A JAVASLATOT MÁR KEDDEN, KIVÉTELES ELJÁRÁSSAL EL IS FOGADJÁK.

A módosítás így felhatalmazza a kormányt, hogy az iskolákban és kollégiumokban bevezessen egy „tiltott tárgyak listáját”, amelynek a mobiltelefonok is részei lesznek, mivel azok „elvonják a diákok figyelmét a tanulásról és az iskolai zaklatásokban is kulcsszerepet játszanak”. Viszont bizonyos esetekben – amennyiben a tanár úgy ítéli meg – mégis használható lesz majd mobil, tablet vagy éppen laptop, amennyiben az segíti az iskolai feladatok elvégzését.

Fontos még, hogy amennyiben a tanár vagy az iskolaőr a listára hivatkozva elveszi egy diák tulajdonát, onnantól az „őrzése során a tárgyban bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény nem felel”.

Javuló egészségügy?

Ahogy az már több régióban is megvalósult az országban, október 1-től az Országos Mentőszolgálat veszi át a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleteket az önkormányzatoktól. Plusz bevezetésre kerül egy elektronikus beléptetési rendszer az egészségügyi intézményekben, hogy ellenőrizni tudják a dolgozók ki- és belépéseit.

Emellett a javaslat „ellátási érdekből” enyhítené az összeférhetetlenséget intézményvezető és rokoni szálakkal rendelkező orvos között. Tehát ha egy intézményvezető miatt nem kaphatna a vármegyében állást egy hozzátartozója, aki szintén orvos, akkor felmentést kapnak az úgynevezett „együttalkalmazási tilalom” alól.

Szintén újdonság lehet, hogy segítenék a kórházakban hagyott újszülöttek örökbeadását. Ha egy csecsemőt hat hétre a kórházban hagynak, és nem jelentkeznek érte, akkor úgy tekintik, mintha inkubátorban hagynák, és ezután már akár meg is indulhat az örökbefogadási eljárás.

„Szokásos” gyorsított eljárás

A módosítás 187 paragrafusban 70 jogszabályt módosítana, amelynek szövegét hétfőn délben nyújtották be a kormánypártok bármiféle előzmény nélkül, majd gyorsan el is fogadták, hogy kedden kivételes eljárással tárgyalják és szavazzák meg a beadványt.

Bár az ellenzéknek lett volna 3 órája, hogy módosításokat nyújtson be a módosítás szövegéhez, viszont mivel közben éppen országgyűlési ülés zajlott, ezért a 90 oldalas dokumentumot valószínűleg elolvasni sem tudták, nemhogy javaslatokat dolgozhattak volna ki hozzá. Így minden bizonnyal kedden a kormánypártok el is fogadják a módosításokat.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Nincs többé mobilozás a szlovák iskolákban

Agyrém: mesterséges intelligenciával pótolná a tanárokat az MCC igazgatója

Legfrissebb

Trükköznek a korhatárbesorolással a liberális szennycsatornák

Az NMHH több médiaszolgáltató, köztük az RTL és a...

A családja kényszerítette kurválkodásra a cigány nőt

Egy összehangolt rendőri akció során buktatták le azt a...

Donáth Annát gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak miatt

A liberális politikus, Donáth Anna, akinek számos ellentmondásos megmozdulása...

Megérkezett a Magyar Honvédség új taktikai szállítógépe Kecskemétre

A Magyar Honvédség új, KC-390 Millennium típusú taktikai katonai...

Korrupciós botrány: állami közalkalmazottak nyúlták le az éttermi zenészek bevételének egy részét

A Főváros Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz három férfival szemben,...

Kategóriák

Trükköznek a korhatárbesorolással a liberális szennycsatornák

Az NMHH több médiaszolgáltató, köztük az RTL és a...

A családja kényszerítette kurválkodásra a cigány nőt

Egy összehangolt rendőri akció során buktatták le azt a...

Donáth Annát gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak miatt

A liberális politikus, Donáth Anna, akinek számos ellentmondásos megmozdulása...

Megérkezett a Magyar Honvédség új taktikai szállítógépe Kecskemétre

A Magyar Honvédség új, KC-390 Millennium típusú taktikai katonai...

Korrupciós botrány: állami közalkalmazottak nyúlták le az éttermi zenészek bevételének egy részét

A Főváros Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz három férfival szemben,...

Hajnali lövöldözés Németországban – egy férfi meghalt, ketten kórházba kerültek

Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek Berlinben egy csütörtök...

Átalakuló Kárpát-medence: honos nemzetiség lesz a vietnámi

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén hitelesítette a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55