szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nincs többé mobilozás a szlovák iskolákban

Az általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára Szlovákiában, írja a Paraméter.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter csütörtöki bejelentése szerint az elsősök, másodikosok és harmadikosok számára az iskola területén a tanítási órák alatt és a szünetekben is tilos lesz a mobiltelefonok használata. A negyedik és ötödik osztályban csak akkor használhatják a mobiltelefont a diákok, ha azt a tanterv is előírja, míg hatodiktól a pedagógus ítélheti meg úgy, hogy az eszközt oktatási célból használják a tanulók.

A tiltást a miniszter azzal indokolta, hogy egyre több negatív jelzés érkezik hozzájuk a mobilhasználat iskolai hatásairól. Szerinte OECD-kutatások is bizonyítják, hogy azokban a közegekben, ahol a mobiltelefonok használatát nem szabályozzák, gyengébb a gyerekek összpontosítási képessége és romlanak a tanulmányi eredményeik.

Hasonló szabályozáson többek közt a britek is gondolkodnak, idén februárban a brit oktatási minisztérium egy ajánlást adott ki arról, hogy támogatják az iskolaigazgatókat, akik valamilyen formában kitiltják a mobiltelefonokat az iskolákból.

A lánya hangját klónozó mesterséges intelligenciával próbáltak átverni egy anyát

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55