Rosszul lett kislányt raboltak ki Borsodban
Az elkövető nyilván nem egy szorgos borsodi gazda volt… Egy tizenkét éves lány rosszul lett egy borsodi faluban, a buszmegállóban, és egy ott várakozó férfitól kért segítséget. A férfi, miután nem tudta használni a gyermek telefonját, hirtelen ellopta azt, majd sérülten adta vissza a lánynak. Az eset nagy felháborodást keltett a helyiek körében, és az […]
Szorul a kötél Niedermüller nyakán?
Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt kerülhet bajba a szélsőliberális Niedermüller Péter, az erzsébetvárosi polgármester – értesült a Magyar Nemzet. Tényi István közérdekű bejelentő azután fordult a Fővárosi Főügyészséghez, hogy kétszázmillió forintot és egy önkormányzati lakást kapott egy, a polgármester által választott vállalkozás. A gyurcsánypárti, szélsőbaloldali és szélsőliberális elveket valló patkánypolitikus vezette VII. kerület ügyleteit homályos […]
Így állnak a pártok nemsokkal a választások előtt
A május elejéig megjelent közvélemény-kutatások alapján (amik gyakran festenek fel hamis képet a helyzetről) képet kaphatunk arról, hogy nagyjából hogyan állnak jelenleg a pártok. Az elemzői átlagok szerint a Fidesz vezető helye egyértelmű, de az még kérdéses, hogy pontosan milyen arányban oszlanak majd el az EP-mandátumok és a listahelyek az önkormányzati választásokon.
Netanjahunak nem tetszik, hogy háborús bűnök miatt nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene
Azt izraeli miniszterelnök hétfőn abszurdnak és hamisnak nevezte, hogy háborús bűnök miatt kért ellene elfogatóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze. Benjámin Netanjahu szerint ez egész Izrael ellen irányul. Hétfőn a főügyész az izraeli miniszterelnök mellett az izraeli kormány védelmi minisztere, valamint a Hamász három legfőbb vezetője ellen adott ki elfogatóparancsot.
Félti a terroristáktól a pride-okra utazó állampolgárait Amerika
Figyelmeztetést adott ki az amerikai Külügyminisztérium a pride hónap közeledtével, mely azon deviánsoknak szól, akik tömegnövelőként érkeznek különböző országok, például hazánk buzeráns vonaglására.
Durva erőszak folyik a csíksomlyói búcsúban?
Videós cikket közölt a Mandiner a csíksomlyói búcsúról, a Facebook azonban „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette azt.
Az igazat, csakis a színtiszta igazat, Telegramon is (2024.05.19-20.)
A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!
A „fantasztikus” Toldyból Cambridge-be: doktori a holokauszt transz- és queer áldozatairól
Egy újabb „csodagyereket” mutat be az Index – állandó zsidó szerkesztőjének lányát, persze, ezt nem írják meg. A nyugati modernitás szerelmeseinek ez „fantasztikus”, csodálatos életút, és még a szakdolgozata is milyen remek! Egyébként nem az a probléma, hogy ezek külföldi „nagynevű” egyetemeken írják a holokauszt-lmbtqp szakdolgozataikat, hanem az, hogy utána hazajönnek és nagypofával kioktatnak minket, […]
Gerilla: Afrikában nincs szerencséje a Nyugatnak a puccsokkal mostanában
Kongóban újabb puccsot próbáltak meg végrehajtani az atlantisták, azonban súlyos kudarcba fulladt. Alább a Gerilla Telegram csatornáján megjelent gondolatok olvashatók az esettel kapcsolatban.
Összefogtak a német pártok: „Mindegy, kire szavazol, csak ne az AfD-re”
A szebb sorsra érdemes Németországban is összeállt a globalista elit valamennyi pártja szélsőbaltól áljobboldalig, hogy együtt kampányoljanak a nemzeti érdekeket és szuverenitást képviselő AfD ellen.