A “fantasztikus” Toldyból Cambridge-be: doktori a holokauszt transz- és queer áldozatairól

Egy újabb “csodagyereket” mutat be az Index – állandó zsidó szerkesztőjének lányát, persze, ezt nem írják meg. A nyugati modernitás szerelmeseinek ez “fantasztikus”, csodálatos életút, és még a szakdolgozata is milyen remek! Egyébként nem az a probléma, hogy ezek külföldi “nagynevű” egyetemeken írják a holokauszt-lmbtqp szakdolgozataikat, hanem az, hogy utána hazajönnek és nagypofával kioktatnak minket, tekintélyek lesznek, tevékenységük pedig a globalista létrontó erők aktív támogatása egyfajta ügynökként. Kiképzik őket a tradicionalitás elleni harchoz. Indulnak az EP-választáson, mint nyugatot megjárt csodálatos “magyarok”. Pedig Orsolya is fajtajelleges: nagymamája például elsőként írt verset a varsói gettólázadásról…, Apuka pedig korábban szintén az Indexen publikálhatott karácsonyváró zsidó kisfiú korszakáról. Ő is mindenféle díjjal kitüntetett író. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy elképzeljük miként lobbizta be apuka a kicsi lányát az Index hasábjaira. Ez igazából egy zsidó család sikersztorija.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az Index cikkéből a lényeg:

Petőcz Orsolya sok tekintetben ugyanazt az utat járja be, mint az Index által néhány napja bemutatott friss magyar harvardi diák, Lehoczky Tamara. Orsi is a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, őt is a Milestone Intézetben készítették fel a felvételire és a kinti egyetemi életre. Itt azonban véget ér a párhuzam, illetve mégsem, mert az ő eddigi rövidke pályafutása is legalább annyira inspiráló, mint Tamié.

(….)

Apuka és lánya 

Orsit ugyanúgy lenyűgözte a Toldy liberális szellemisége, ahogy előző riportunk hősét, Tamit, az a konstruktív, segítő légkör, ami már megelőlegezte azt a mentalitást, ami Cambridge-ben várt rá. De az alma materhez hasonló lökést jelentett a fiatal lánynak az az időszak is, amelyet 2015-ben és 2016-ban a Milestone Institute-ban töltött. Abban az intézetben, amely Tami útját is egyengette a Harvard Egyetem felé.

(…)

Filozófiát, történelmet tanultam, megismertettek a nagy nyugati egyetemek felvételi rendszerével, de talán még ennél is fontosabb volt az a támogatás, amit a mentoromtól, Christophe Gottsteintől (nyilván ő sem zsidó – a szerk.) kaptam. Christophe, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, német, a párja pedig mexikói, és hatalmas tudományos és érzelmi segítséget kaptam tőle. Nagyon fontos volt, hogy éreztem: tartozom egy közösséghez.

(…)

Jelenleg a PhD-men, vagyis a doktorimon dolgozom – folytatta Orsi. – Holokauszttúlélők emlékezéseit dolgozom fel, nagyrészt olasz és francia egykori deportáltak írásait olvasom, olyanokét, akiket mai fogalmaink szerint az LMBTQ+-közösséghez tartozónak mondanánk, de természetesen nyolcvan évvel ezelőtt ez a betűszó még nem létezett. A doktorimban bemutatott emberekre a queer vagy a transz jelző történelmietlen vagy anakronisztikus, pedig pontosan róluk van szó.

(…)

Különleges szakdolgozat készül

Mint ismert, a nácik az akkor létező jogszabályok alapján deportáltak koncentrációs táborokba mintegy tizenötezer homoszexuális vagy transznemű személyt. Ugyanolyan procedúrának vetették alá őket, mint a zsidókat, természetesen a létszámban óriási volt a különbség. Az ezekre a személyekre vonatkozó törvény, az úgynevezett 175-ös paragrafus már 1871-ben életbe lépett, és még 1994-ig érvényben is volt Németországban, ami döbbenetes. Mindössze 2023-ban mondták ki és ismerték el, hogy a második világháborúban transznemű embereket is deportáltak ezen tulajdonságuk alapján.

Orsi kutatásai a fentebb említett könyvön kívül a legrangosabb akadémiai folyóiratoknál jelentek már meg. Legújabb cikke, az LMBTQ+-emberek üldözésével kapcsolatban vezeti a legolvasottabb cikkek listáját az Italian Studies című folyóiratban. Egy társszerzőként jegyzett cikke a hasonlóan rangos Journal of Italian Cinema and Media Studiesban pedig Radványi Géza, a Valahol Európában rendezője Olaszországban készített művét tanulmányozza, az 1950-es Donne senza nome, vagyis Névtelen asszonyok filmet.

(Szent Korona Rádió)

Amerikanizálódás: sztárolják a magyar modernista diákot, aki kijutott a Harvardra