szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyarországon nem lehet kiállni a Tibetiek jogaiért

Szerda este nyolc körül, nem sokkal Hszi Csin-ping kínai elnök érkezése előtt Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke egy tibeti zászlót rögzített a Gellért tér fölé magasodó Gellért-hegyi kereszt lábánál lévő kerítésre.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A zászló felkerülése után néhány perccel meg is jelentek az ezért felelős kínaiak, akik egy kínai zászlóval takarták el a tibeti zászlót.

Fotó: Olvasónk / Telex

A kínaiak egészen addig kint tartották a zászlójukat, amíg Hszi konvoja el nem haladt előttük. Az akció után Hendrey Tibor a Telexnek azt mondta: aznap háromszor is igazoltatták a helyszínen, harmadszor éppen akkor, amikor a konvoj elhaladt a téren. Volt nála egy másik tibeti zászló is, a konvoj elhaladtakor ezt akarta lobogtatni, de a rendőrök nem engedték neki. A Telex egy olvasója nem vett részt az akcióban, de videózta az igazoltatást, ezért a rendőrök őt is igazoltatták a helyszínen.

A Telex olvasója szerint a rendőrök a kínaiakat nem igazoltatták. A portál megkereste ezzel kapcsolatban a BRFK-t, akik azt írták: “az Ön által említett esettel összefüggésben intézkedési kötelezettség nem merült fel.”

A kínai rendőrök segítségével épül egy megfigyelő rendszer Magyarországon?

Hetven éve haldoklik Tibet a kínai kommunisták jármában

Tibet kérdése még mindig aktuális: a pekingi olimpiai láng meggyújtásánál tűnt fel a megszállt ország zászlaja

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55