szerda, július 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Előre megyünk, nem hátra: Magyar és Varga közötti szappanopera folytatódik!

Elképesztő, ahogy a politikai közbeszéd egy bulvármédia szintjére süllyedő szappanoperává válik, ahol emberek magánéletének kicsinyes és szánni való történetéből kellene tudnia eldöntenie az “átlagpógárnak”, hogy kire is szavazzon. Cirkuszt és kenyeret a népnek! – Mivel utóbbi időben kevesebb a kenyér, több a cirkusz.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Varga Judit megtörte a csendet, és pont a visszataszító Hajdú Péternek mesélt a Magyar Péterrel való házasságáról. Az egykori igazságügyi miniszter elmeséli kálváriáját, amit átélni tényleg nehéz lehetett, meg tényleg sajnáljuk, de leginkább azt sajnáljuk, hogy a magyarországi politikának erről kell szólnia:

Köztársasági cirkusz: Az igazság nélküli hatalmi központok technikailag sem működnek

Egy harcos gondolatai: A pártrendszer meghaladásának eszménye

Nagyobb a füstje mint lángja – Kitette Magyar Péter az „atombomba” hangfelvételt

A jogászok szerint Magyar Péter hangfelvétele miatt van magyaráznivalója Poltéknak

Legfrissebb

„Jogi hadviselést kell folytatnunk” – Így vadásszák le Amerikában a palesztinbarát csoportokat

A Heretige Foundation: Project Esther egy 2023-as politikai stratégia...

Trump fontolgatja Tomahawk cirkálórakéták küldését Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette Tomahawk típusú cirkálórakéták átadását Ukrajna számára. Ezek az...

Bóka János is a Kneecap zenekar fellépése ellen kampányol

Úgy látszik már szolidaritást vállalni sem lehet. Legalábbis ha...

Pedofilhálózatot működtetett a francia LMBTQP-aktivista

A 32 éves Pierre-Alain Cottineau-t tavaly szeptemberben tartóztatták le,...

Bajban Netanjahu? Kilépett a koalícióból a Tóra Zsidósága, így nincs meg a többség

Izraelben kilépett a kormánykoalícióból a Tóra Zsidósága nevű párt,...

Kategóriák

Felrobbant egy izraeli Merkava Észak-Gázában

A Gázai-övezet porig rombolása nem megy olyan simán: egy...

Több ezer éves hajóroncsot találtak Horvátország partjainál

Egy, a Kr. e. 4. századra datálható görög kereskedelmi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55