Manapság a szórakozás egyik legnépszerűbb formájává vált, főleg a fiatalok között, a modern zenére és táncra történő kikapcsolódás. Ám a szellemi törekvő számára a zene és tánc teljesen mást jelent, és eme pihenési módra teljesen más szemmel nézhetünk a tömegembernél. Barcsa-Turner Gábor : A szórakozás kultúrája és az emberi minőség alászállása című tanulmányában ezt a témát elemzi. A tanulmány a Duo Gladii (legújabb) III évfolyam 3. számában jelent meg. A folyóirat megrendelhető a Duo Gladii honlapján , a régebbi lapszámokkal együtt.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Nem megengedhető, hogy csak az élet egyes területeit éljük meg tradicionális módon, más területek pedig a profanitás síkján maradjanak. A valódi restaurációnak, az ember archaikussá tételének célja, hogy a földi létem minden területe a normalitás felé mutasson, és a tevékenységeimet – amennyire csak lehet – szakralizáljam, visszavezessem a legmagasabb felé.
Jelen témánk is megosztó, de a tradicionális létszemlélet kialakítása, és a modern életvezetés felszámolása során óhatatlanul és megkerülhetetlenül konfliktusba sodródunk. Alább a mulatságok és szórakozási formák kérdéséről értekezünk, arról, hogy közösségben milyen módon fejezzük ki örömünket. Konkrétabban megfogalmazva, hogy milyen zenére, hogyan és mikor engedhető meg a mulatozás? Mi az a keretrendszer, amit ki lehet és kell tölteni ezen a vonalon? Mi a gond a diszkók világával és az ott megjelenő gépzenével, az erre való önfeledt „tánccal”?
*
A zene eredetileg vallási énekek kísérésében jelenik meg, illetve hősi eposzok recitálásakor, amiket elkezdenek hangszerrel kísérni. (Ilyen vallási énekek a keresztény gregorián vagy az iszlám nasíd.) A zene másik eredete a harci „indulók” világa felé mutat, amikor a hadoszlopokat zenészek kísérték. Mind a felvonuláshoz, mind a harchoz való felfejlődéshez, illetve a konkrét harc megvívásához is „zeneszó” társult, leginkább kürt- és dobjelzés formájában. A tradicionális zene harmadik típusa pedig mintegy kelléke volt a magasrendű harcos kaszt beavatásainak – például indiánok naptánca – vagy egyéb közösségek férfias bátorságpróbáinak. Ezen utóbbi dallamok és erőt sugárzó atmoszférájuk képes eksztatikus állapotokat előidézni, amely tudatállapot vizsgálatára még visszatérünk.
*
Érdemes elolvasni, hogy mit nyilatkoztak saját maguk démoni befolyásoltságáról a popkultúra egyes alakjai: nagyon sokan beismerték már, hogy „művészetük” nem földi eredetű, hanem alulról jövő, megszállottságból fakadó.
*
Azt látjuk, hogy a modern zene szükségletté vált a modernek számára. Ez szól a rádióból, ez szól a tévéből (ami egész nap megy háttérzajként). Ez a fajta besugárzás kondicionálja az agyat az effajta zenére. A modern ember már csak modern zenére tud szórakozni.
Ennek a szórakozási módnak a „temploma” a diszkó. Egy estére „gondtalanok”, nem jut eszükbe, hogy mennyire megalázottak, hogy rabszolgaként élnek és csak a fogyasztásra vannak beállítva. A zene sem emlékezteti őket a magasrendűségre. A szembenézés lehetősége helyett bekövetkezik a túlterhelődött agy „újraindítása”. Minekünk, akik magunkat magasabban tételezzük, nincs szükségünk ilyen „felejtésre”, sőt folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat, hogy kik vagyunk, mit akarunk elérni, és hová tartunk. Mi nem elfelejteni akarjuk hétvégente az elmúlt egy hetet, hanem tudatosan készülni a következő napok kihívásaira.
*
Megfigyelhető, hogy a nyugati deviancia, a modernitás hogyan uralkodott el: ugyanolyan diszkózenére mulatoznak New Yorkban, Londonban, Párizsban, mindenhol a „művelt” Nyugaton, de Budapesten is, és sajnos magasrendű közösségek fiataljainak az elméiben is ott vannak ezek az ütemek és „slágerek”. A nemzetköziség, a globalizmus tarolt, pedig volna hasznos vetülete is a világhálónak, mert ugyanott megtalálhatóak a tradicionális zenék is: a keletiek, az iszlám zenéi, a csecsenek zikrjei, a vikingek muzsikáit többé-kevésbé sikeresen megidézők is egyaránt, ahogy az orthodoxok csodálatos énekei is.
De miért nem a tradicionális zenét hallgatják és kedvelik a világ fiataljai? Miért a gépzene terjedt el? Egyrészről a tömegmédia sugalmazása ez, másfelől ez a korunk létrendi szintjének megfelelő zene. A szellemi törekvés legnehezebb szintje a zene minőségének megítélése: ha valaki képes minőségi különbséget tenni zene és zene között, akkor már jó úton jár. Aki számára Wagner művészete ugyanazt a szintet képviseli, mint egy jelenlegi világsláger, annál problémák vannak. Ez nem ízlés kérdése, hanem a valódi minőség felismerésének kérdéséhez tartozik. Sokat mondó, hogy míg egy klasszikus darab meghallgatása után ottmarad a mondanivaló, addig a modern gépi zene végén csak az üresség jelentkezik, és a csend öröme tárul fel.
*
A kritikai hozzáállás könnyen magával hozza azt a vádat, hogy mi nem szeretünk „önfeledtek” lenni, hogy nem tudunk „leereszteni” és csak „élvezni” az életet. Nos, erre csak azt lehet válaszolni, hogy alapvetően élvezzük az élet valódi örömeit, de a modernitást semmilyen formában sem támogatjuk. Ezt a fajta mulatozást úgy értékeljük a legfiatalabbak vonatkozásában, hogy néha-néha belesodródni bocsánatos. Ezt élvezni egész estéken át aggályos. Ezt terjeszteni, az ebben való tevőleges részvétel már súlyosabb létrontás. Idősebb korban ebbe belerögzülni és a minőségbeli különbözőségeket fel nem ismerni megengedhetetlen. Máshogy megfogalmazva: a tradicionális érzék hiánya az , ami igazán problematikus.
*
Harcos közösségünkben mi is élünk dobok és tradicionális hangszerek felvonultatásával egy-egy bátorságpróba alkalmával. Az ilyenkor érezhető erő teljesen más jellegű, mint a gépzene üres lüktetése. De azt is megállapíthatjuk, hogyha a gépi zene alkalmas is a pulzus növelésére, és meg is mozgat bizonyos erőket, akkor ezek az erők nincsenek és nem is lehetnek ott aktuálisan felhasználva, valódi céljukra biztosan nem. A valódi erők egyfajta kioltása megy végbe, olyan gőzlevezetés, ami csak a már említett szánalmas életvezetésben felgyülemlett feszültséget oldja, de véletlenül sem csatornázza be magasabb szintekre. Az erő elpocsékolása a jobbik eset: ha kapukat nyitunk meg, azokon nem biztos, hogy pozitív erők lépnek be. Az uralom elvesztése során pedig biztosan nem a jó erők jelennek meg.
*
A popkultúra és a gépzenére való “tánc” sem csak azt jelenti, hogy elveszítette a nyugat az eredeti érzékét és formáját a közösségi időtöltéshez, hanem azt is jelzi, hogy az északi minőséget felváltotta a lemúriai, tropikális rasszok minősége. Ez a fajta “érzékenyítés” beérett a nyugati társadalmakban: a filmalkotásokban, zenékben, tévéreklámokban, szórakoztatóiparban a néger és egyéb, egyenlítő menti embertípus északiak közötti jelenléte, ezen minőség bemutatása és viselkedésének elfogadtatása már nem egzotikumként jelenik meg, hanem természetes, saját normaként fogadtatják el, ami a szórakozási módokban is megjelenik, illetve elősegíti a rasszok – mint emberi minőségek – felolvadását.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
( Duo Gladii – Szent Korona Rádió)
Kíváncsi vagy kik és hogyan szerkesztik a DuoGladii havilapot? (Lapbemutató)
Akik szelleme ellenáll – Duo Gladii bemutató videót tett közzé Mucskó