A Duo Gladii vármegyés havilap (katt) decemberi számából szemezgetünk kedvcsinálóként. Kolonits László főszerkesztő a két kard szimbolikus értelmét fejti ki tanulmányában a lap hasábjain, ami tanulmánynak az első harmadát közzétesszük digitális formában is.
„Hősies harc után Istennek örök jutalma vár reád.”
(Szent Bonaventura)
Az aktualitás kényszere, melynek e hasábokon a lényegi kérdésfelvetések szempontjából igyekszünk a lehető legritkábban engedni, arrafelé vezeti kezünket, hogy egyfajta magyarázatot adjunk néhány, az olvasóban talán jogosan felmerülő kérdésre. Mondhatni két kérdés önmagából adódik még akkor is, ha teljes joggal eltekintünk azon tömegek érdeklődésétől, akik az illuzórikus lelki békéjüket kizárólag a virtuális szféra nyújtotta örömökben vélik megtalálni. Az egyik, hogy ugyan miért nevez el valaki a 21. században, a posztmodern kor hajnalán, a posványos american way of life leszálló ágában latin nyelven egy folyóiratot? A másik, hogy mit is jelent ez az ódonnak ható cím, és miért lehet e fogalomnak mégis néminemű aktualitása a transzhumanizmus, az elembertelenedés felé száguldó világunkban?
Az első kérdésre nagyon egyszerű választ adni. A címmel egyáltalán nem volt célunk a tömegek megnyerése, sőt reményeink szerint egyfajta szűrőt is jelent majd az olyan emberekkel szemben, akik az élet minden területén az igényeik kielégítését várják környezetüktől. E hasábok olvasásakor a befogadónak, vagyis az olvasónak kell igazodnia! A cím emellett tökéletesen szimbolizálja küldetésünk kettős vetületét, törekvéseink dichotomikus egységét.
A második, az előbbihez szorosan kötődő kérdés felgöngyölítését radikális módon, tehát a gyökereknél kell kezdenünk. Az Európa térségében nagyjából 3.600 évvel ezelőtt, a Kárpát-medence bronzkorának virágkora idején kialakult új fegyver, a kard már a kezdet kezdetétől különleges, nemes fegyvernek számított. Használata a legkorábbi időktől a fegyveres elithez kötődött, és ezt a funkcióját a technológiai és morfológiai változásoktól függetlenül többé-kevésbé megőrizte a 20. század derekáig, a hagyományos elit feloldódásáig és végső felszámolásáig. A kard szimbolikája ebből kifolyólag meglehetősen komplex. Királyi méltóságjelvényként az ország és az igazság védelmének kötelezettségét jelenítette meg. A fentről eredő hatalom továbbszármaztatása során nem csupán a lovaggá ütés szertartásában volt jelen: a hűbéresek gyakran egy, az uralkodótól kapott kard átvételével kerültek beiktatásra. A királyok és magas hivatalt viselők attribútumaként a világi hatalmat szimbolizálta, melytől nagyon sokáig elválaszthatatlan volt a potestas gladii, az ókori merum imperiumig visszanyúló pallosjog.
Az egyértelműen a metafizikai szférából származó hatalom kettős természetének felismerése szintén a legősibb időkbe vezet bennünket. Az ókori Egyiptomban e két princípiumot egymás kiegészítőjének tekintették. Ennek megtestesülése, ha úgy tetszik allegóriája a sphinx volt, melyben az örök szellemi tekintély és az időbe vetett, ezáltal korlátos világi hatalom organikus egységben mutatkozott. Később e két funkció határozottan elkülönült egymástól. A késő vaskori kelták világában már, mint vadkan és medve jelent meg, ahol előbbi a druidákra, utóbbi a harcosokra való utalásnak tekinthető. Ehhez a szimbolikához kapcsolódik a kalydóniai vadkanvadászat ókori görög mítosza, melyben a levadászott vadkan Athénaios Naukratios szerint fehér színű volt. A szokatlan szín még egyértelműbbé teszi, hogy itt a harcos kaszt, a ksatriyák lázadásának egyik legkorábbi nyomával találkozunk az európai térben, melynek története az ind-hindu tradícióból jól ismert. A keresztény világban azonban Krisztus személyében a papi és királyi lét két funkcióját egymástól újfent elválaszthatatlannak tekintették.
A két kard[1] elmélete egy a politikai teológia körébe sorolható kora középkori doktrína, szimbolikus tanítás, miszerint a hatalom, egyfajta dualizmus formájában egyenesen Krisztustól származik. Az egyik kard a szakrális hatalmat szimbolizálja, másik a világi hatalmat. Az elmélet kidolgozása Szent I. Geláz pápához (492-496) kötődik, aki I. Anastasius bizánci császárnak (491-518) írott levelében hivatkozott először a doktrínára. A levélben két hatalomról beszélt, a szent (auctoritas sacrata pontificum) és a királyi (regalis potestas) hatalomról. A 12. század folyamán Clairvaux-i Szent Bernát elevenítette fel, illetve fogalmazta újra a két kard elméletét, és kifejtette, hogy elkülönülésük ellenére a politikum és a vallás szférája elválaszthatatlan egymástól.
„Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. […] Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.”[2](Ef 6,11-17) Az Újszövetség eme passzusából ered a gladius spiritus fogalma. Ennek nyomán a II. századi vértanú egyházatya, Karthágói Szent Ciprián használta elsőként a galdius spiritualis kifejezést, aminek párja a gladius materialis, a világi hatalom kardja lett.
[1] „Uram – mondták –, nézd, van itt két kard.” („Domine, ecce duo gladii hic.”) (Lk 22,38)
[2] „et galeam salutis assumite, et gladium spiritus, quod est verbum Dei.”
Részlet: Duo Gladii 2020. december – Kolonits László: Duo Gladii – Két Kard – Egy fogalom szimbolikája
A Duo Gladii havilap facebook-oldala.
A teljes tanulmány a Duo Gladii decemberi számában érhető el.
November 30-áig elő lehet rá fizetni.
(Duo Gladii – Szent Korona Rádió)