A 2G hálózat megszűnése után nem fog működni a Nissan Leaf applikációja

Nagy-Britanniában hamarosan leállítják a 2G hálózatot. A probléma csak az, hogy a 2016-ig gyártott Nissan elektromos autók is ezt, az egyébként már rég elavult, hálózatot használják, így használhatatlanná válik a hozzá tartozó applikáció. Ez persze inkább kényelmi opció és az autó használható lesz enélkül is, azonban érthető a tulajdonosok felháborodása, hiszen egy olyan opciót vesznek […]
Kábszeres kaland: Veszélyes szórakozás a tudatmódosító szerekkel vegyített spiritualitás

A Siklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy baranyai nő ellen több bűncselekmény, köztük kábítószer birtoklása miatt. A vádlott tudatmódosító szerek használatával szervezett „spirituális összejöveteleket”, ami azért lett problematikus, mert találkozott az illető önmaga valójával: megjelent számára a benne lakó Sátán. Össze-vissza törte magát a celeb „menekülés” közben.
Rabszolgatartókat fogtak Salgótarjánban

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat emberkereskedelem és kényszermunka bűntett kísérlete miatt egy 34 éves és egy 50 éves salgótarjáni férfival szemben.
Kitiltják a devianciát Teherán forgalmas területeiről

A teheráni önkormányzat azt kéri a transznemű deviánsoktól, hogy kerüljék el a város népszerű negyedeit, vagy legalábbis ne mutogassák aberrációjukat ezeken a helyeken.
„Klerikális, kozmopolita, irredenta, soviniszta beállítottságú egyén” – Sebes Emil az ’50-es évek illegális cserkészmozgalmáról

Sebes Emil nem csak a II. Világháborút élte meg, hanem a Horthy-korszak és a háború utáni cserkészmozgalmának aktív résztvevője volt. A Parázs a hamu alatt nevű cserkészportálnak mesélt az élményeiről, hogy miként cserkészkedtek illegalitásban, hogyan hurcolták meg ezért az ÁVH emberei és milyen volt a hazai cserkészmozgalom, amikor még erős jobboldali töltettel rendelkezett, sajnos ez […]
Hatalmas bukás az elektronikus jegyrendszer

Hatalmasat bukott a főváros az elektronikus jegyrendszer bevezetésén. Úgy tűnik nem érte meg bezárni a jegypénztárakat, pláne hogy olyan eszetlenül választottak győztesnek céget, amely addig nem is foglalkozott ilyen eszközök telepítésével, csak gyártásával.
Könnygázzal tudták csak megakadályozni a rendőrök a cigányok tömegverekedését

Könnygázt kellett bevetni a rendőröknek Balatonbogláron, miután egy cigány testvérpár többször megütött egy férfit. A férfi összetrombitálta a népes rokonságát, akik rövid idő alatt a helyszínen voltak ütésre alkalmas eszközökkel. A rendőrök ezután csak könnygázzal tudták megakadályozni a tömegverekedést.
Rendőrök szállták meg a DK-s óbudai önkormányzatot – 4 embert már őrizetbe is vettek

Hatalmas botrány van kibontakozóban a DK vezette óbudai önkormányzatnál. Tegnap nyomozók szállták meg az önkormányzat épületét, házkutatást tartottak, lefoglaltak, 4 embert pedig már őrizetbe is vettek.
Vízum nélkül utazhatnak majd a kínaiak Magyarországra?

Kínai rendőrök járőröznek Magyarország utcáin. Rengeteg kínai él hazánkban. Most akár vízummentességet is kaphatnak a kommunista országból ide utazók.
Újabb antifa terrorista siratja tele a sajtót anyukával és apukával
Magyarországra utazni és „neonácikat” összeverni – ezt egyedül is meg tudják csinálni. De amikor a saját cselekedeteiknek rossz következményei lehetnek, akkor inkább anyut és aput küldik előre.