csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Könnygázzal tudták csak megakadályozni a rendőrök a cigányok tömegverekedését

Könnygázt kellett bevetni a rendőröknek  Balatonbogláron, miután egy cigány testvérpár többször megütött egy férfit. A férfi összetrombitálta a népes rokonságát, akik rövid idő alatt a helyszínen voltak ütésre alkalmas eszközökkel. A rendőrök ezután csak könnygázzal tudták megakadályozni a tömegverekedést.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Fonyódi Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot azzal a négy férfival szemben, akik több balatonboglári vendéglátóhelyen, illetve közterületen randalíroztak – olvasható az ügyészség honlapján. Mint írták, a vádiratban három garázdaság szerepel, melyekből az első esetben a vádlottak közül a két, büntetett előéletű testvér egy boglári sörözőben italozott, de egy idő után túl hangosak voltak, valamint az üzemeltetőt is provokálni kezdték. A kocsmáros ezért az éppen a söröző előtt dohányzó testvérpárral közölte, hogy nem mehetnek vissza, majd becsukta előttük az ajtót. A kitiltás azonban további indulatot szült, mert a többszörös visszaeső egyik vádlott öklével betörte a kocsma ajtó üvegét.

A testvérpár hetekkel később ismerőseik társaságában egy balatonboglári kávézóban szórakozott, ahová a sértett és barátai is betértek. A testvérek a sértettel összeszólalkoztak, majd többször megütötték annak ellenére, hogy ismerőseik próbálták őket a sértett közeléből eltávolítani.

Miután a megütött férfi az utcára menekült, telefonon kért segítséget a népes rokonságától, így rövid időn belül legalább 11 fő érkezett különböző ütésre alkalmas eszközökkel a helyszínre.

A két cigány galeri közötti összecsapást végül a megerősített rendőri erők könnygázspray használatával akadályozták meg – tájékoztatott a vádhatóság.

A közlemény szerint az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a testvérekkel szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, a sértetti társasághoz tartozó másik két férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

Kábelruha az új cigány népviselet

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55