A tradicionális királyi minőség sajnos a modern ember számára egyre ismeretlenebb fogalom. A királyra leginkább már a korunk mennyiségi felfogásból tekintenek: a legtöbb gazdasági és politikai hatalmat birtokló személy. Eme felfogásra rakódik rá a “felvilágosodásból” fakadó hazugság: maga a király csupán a társadalmi piramis csúcsán lévő zsarnok, aki emberileg semmiben sem különb bármely szolgánál, sőt akár még alul is múlja a rendes “dolgozó tanult embert”. Sajnos a mára megmaradt utolsó királyok/királyi házak sem segítik a modern ember fejében élő hamis kép megváltozását. Valójában mit is jelentett uralkodónak lenni? Erre a kérdésre keresi a választ Kolonits László: Az uralkodói hatalom szakrális dimenziói című tanulmányában, amely a Duo Gladii I. évfolyam 9. számának hasábjaiban jelent meg.
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a Duo Gladii megjelenését, támogasd a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07
A kulturális evolucionizmus tévedéseit elvetve már az elején le kell szögeznünk, hogy a királyok megjelenése a történelem színpadán nem materiális okokkal magyarázható. Merő horizontalitás, sekélyesség annak gondolata, hogy a pozitivista történetírás által kieszelt, ősközösségnek nevezett társadalom előtti társadalomból a legokosabbak, legügyesebbek, legvagyonosabbak, legerősebbek, horribile dictu legerőszakosabbak emelkedtek ki, és váltak uralkodókká. „Grandiózus tettekkel hőssé lehetett válni, de igazi királlyá nem: királynak születni kellett.” – írja Baranyi Tibor Imre – „A valódi királyi dinasztiák genealógiája, eredettörténete vagy mítosza mindig a kezdet és a kezdettelen magasságába mutat, tehát nem időben és térben merülnek fel”.
*
A királyság egy magasrendű, fényteli állapot társadalmi, politikai síkra való kivetülése. A legfelsőbb hatalom minden korban metafizikai eredetű, metafizikai jellegű volt, így a királyság forrását nem a mélységben, hanem a magasságban kell keresni. A teremtést követően, a Krta- vagy Satya-yugában, a hellén hagyomány Aranykorában minden ember a király létrendi szintjén állt. Az ativarṇa, azaz kasztfeletti állapotban csupán a haṃsa (hattyú) kaszt létezett, mely együttesen birtokolta a későbbi felső két varṇa tulajdonságait. Ezt az időszakot a görögök az αβασιλεία (abasileia), királynélküliség szóval illették, szigorúan a felülmúlás értelmében.1 Könnyen belátható, hogy mint Szmorad Csaba is utal rá, a „királyiság és a Király az ember originális méltósága és pozíciója”. Az időben előrehaladva azokból lettek a királyok, akik meg tudták őrizni őseredeti létrendi állapotukat azon tömegekkel szemben, akik a királyi ember fokozatos eltűnése során kizuhantak abból.
*
A Világkirály megnevezés legszigorúbb értelemben az Aranykor uralkodójának, az egyetemes és primordiális törvényhozónak jár ki, akit az ind-hindú tradíció Manu, az egyiptomi hagyomány Ménész néven ismer, de talán ide kapcsolható a görög mitológiából ismert Minós krétai király is. Manu hivatását a hinduizmusban cakravarti néven említik. E ponton vegyük elő Guénont: „A cakravarti szó szerinti jelentésében a »kerék forgatója«, ő az, aki a mindenség centrumában minden mozgást irányít, anélkül, hogy részt venne benne, s aki Arisztotelész szavaival a »mozdulatlan mozgató«.”
*
Az egyiptomi mitológia különlegessége, hogy az állam eredete a kozmogóniához, a világ teremtésének tanához kapcsolódik, így külön nem beszélnek államalapításról. A birodalom olyan régi, mint a világ, múltja az Ég és a Föld szétválasztásáig nyúlik vissza. Tehát az egyiptomi kozmogónia egyben kratogónia5 is volt, mivel kitért a világi hatalom eredetére. Az uralkodók hatalmukat az istenektől örökölték, ők pedig egy teremtő istentől, Atumtól kapták, akiből minden kiindult. A héliopoliszi kozmogónia a világ teremtésének fázisait négy istengenerációhoz köti. A negyedik generációban Atum-Ré helyét Hórusz vette át, akivel az uralom visszatért a földre. Hóruszt követően minden egyiptomi uralkodó az ő megtestesüléseként regnált.
*
Egyiptomban minden állami krízist kozmikus krízisként éltek meg, amit csak a király háríthatott el, kizárólag ő vezethette vissza a világot a normalitás állapotába. A királyságot nem az egyik opcionális államformának tekintették, hanem az egyetlen lehetségesnek, amely egyedüliként alkalmas az istentelen káosz legyőzésére. A király feladata volt a teremtés munkájának folytatása, a termékenység biztosítása, az ország ellenségeinek legyőzése, az Isfet – hazugság, jogtalanság, káosz, viszály – helyett a Ma’at – igazság, jog, rend, harmónia – megvalósítása. Király nélküli világban pedig nem lehet Ma’at, csak Isfet.
*
Az Urbs élén az aranykorbéli minőség újfent a Kr. e. 1. században, Caius Iulius Caesar személyében jelent meg, aki több alkalommal is visszautasította a rex címet, mondván Róma királya Iuppiter. Ettől függetlenül egyeduralkodóként irányította a mind nagyobbá váló birodalom ügyeit, illetve birtokolta a legfontosabb sacerdotális hivatalokat is, ő volt a Pontifex Maximus és a flamen Dialis7. A Pontifex Maximus a legfőbb papi tisztség volt az antik Rómában, ma pedig a pápa címei közé tartozik. A pontifex szó a pons (híd) és a facio (alkot, tesz) szavakból származik és ’nagy hídépítő’ jelentéssel bír. A híd ebben az esetben az emberek és istenek világa között értendő. Caesart Romulus vagy Iuppiter megtestesülésének tekintették, és a pater patriae megtisztelő címmel illették. Cicero javaslatára külön templommal (Clementia Caesaris) tisztelték meg. A meggyilkolása csak hozzájárult apoteózisához. Az uralkodó életében megjelenő valódi istenítés első alanya Rómában Augustus volt. A császárság későbbi időszakai folyamán aztán kiteljesedett az ehhez kapcsolódó címek (Dominus et Deus) és hatalmi jelvények (aranytrónus, aranykoszorú, sugárkorona, nimbus, globus, jogar stb.) sora.
*
Az Árpád-ház, a Turul-nemzetség igazi szent dinasztia volt, akiket Ferdinandy Mihály az istenkeresők névvel illetett. Már az Attila-hagyomány és a Turul-mítosz is mágikus tekintélyt biztosított tagjainak. Államukat Mályusz Elemér a karizmatikus királyság kifejezéssel írta le. Szent Gellért püspök kivételével a középkor legfontosabb magyar szentjei – István, Imre, László, Erzsébet és Margit – mind a dinasztiából származnak, számosságuk a korban európai léptékben is kiemelkedőnek számít. „István az első a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki rangját, hanem pusztán hittérítői és uralkodói tevékenységével.” – írja Klaniczay Gábor. Szent király elődeivel ellentétben legendáiban kihangsúlyozzák miles Christihez, Krisztus katonájához méltó harcias tulajdonságait: „a gonoszság minden mocskát lerontotta”, „támadóinak tömegét leigázza”. Ezzel személye egyfajta hidat képez a lovagkirályok (Szent László) eszménye felé, bár maga inkább rex iustus, igazságos király: államalapító, törvényalkotó, egyházszervező és „a hit hirdetőinek vezére és felügyelője”, tehát apostoli szerepkört is birtokolt.
*
Természetesen minden uralkodó Isten kegyelméből, az isteni kegyelem leáramlása révén kormányoz – a maiak többségének kivételével, akik a nép kegyelméből reprezentálnak –, de a történeti korok vége felé már csak ez az egy legitimációs alap vehető számításba. Ide kívánkoznak Pál apostol szavai, a korinthosiakhoz írt első leveléből: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan.” (1Kor 15,10) Az Isten kegyelméből való uralkodás nem feltétlenül jelenti a magasabb képességek hiányát, de hiányuk esetén a felélesztésükben, realizálásukban komoly szerepet játszik a consecratio, az egyházi felszentelés. A szertartások közül talán a χρῖσμα (chrisma), a szent olaj felkenése a legfontosabb. A francia és angol királyok például a felkenés révén jutottak ahhoz a képességhez, amivel különféle betegségeket (pl. görvélykórt) tudtak gyógyítani kézrátétellel.Ez a képesség a 11–12. századtól egészen a forradalmak időszakáig jelen volt a két monarchiában. Angliában 1714-ben, a Hannover-dinasztia trónra lépésével ért véget, Franciaországban pedig X. Károly gyakorolta utoljára 1825-ben.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az augusztusi Duo Gladiiban Szent István királyunk előtt tisztelgünk
Kíváncsi vagy kik és hogyan szerkesztik a DuoGladii havilapot? (Lapbemutató)
(Duo Gladii – Szent Korona Rádió)