2024, október 12
12.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Idegenkedést vált ki a transzok látványa a hollandokból

Egy tanulmányból kiderült, hogy a holland emberek idegenkednek a transzneműektől és a többletjogokat is elítélik, amiket az LMBTQP-lobbi kijár nekik. “Minél inkább eltávolodik valaki a normától, az emberek annál inkább tartanak tőlük”, mondta egy politológus. A jelek szerint kezd beindulni Európa immunrendszere és szerencsére egyre több ország kezdi kilökni maguk közül ezeket a létrontó eszméket.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A holland lakosság egyre kevésbé tartja elfogadhatónak a “transzneműeknek és a nem bináris” embereknek biztosított többletjogokat. 2021 óta mintegy tíz százalékkal csökkent azok száma, akik pozitívan viszonyulnak a nemátalakító műtétekhez – derült ki a holland központi statisztikai hivatal (CBS) adataiból.

A hollandok egyértelmű többsége ellenzi azt a bevezetni kívánt törvényt, mely lehetővé tenné a transzneműek számára, hogy az útlevelükben akár már 16 éves kortól a megváltoztatott nemüket tüntessék fel.

A megkérdezettek mintegy egynegyede értett egyet a vonatkozó, parlamenti szavazásra váró intézkedéssel. Anne Louise Schotel politológus megerősítette a transzneműekkel szembeni ellenállás hollandiai növekedését.

A transz emberek látványa gyakran idegenkedést vált ki

– mondta.

Minél inkább eltávolodik valaki a normától, azaz ez esetben látványra sem férfi, sem nő, az emberek annál inkább tartanak tőlük

– tette hozzá. Freya Terpstra, a holland Transgender Network civil szervezet munkatársa aggódalmát fejezte ki a növekvő intolerancia miatt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy transzneműeknek küldött „gyűlöletüzenetek” száma is növekedést mutat Hollandiában.

A De Groene Amsterdammer című holland hetilap 2023 őszén készült tanulmánya szerint a transzellenes online bejegyzések száma 67 százalékkal nőtt az előző évhez képest – tették hozzá.

Hollandiában az általános iskola tanulóit a nemek közötti egyenlőségről, az inkluzivitásról és a (szexuális) sokszínűségről oktatják, megrontva ezzel természetes szexuális fejlődésüket a lila péntek keretében. A lila péntek elméletileg a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális diákok egyenjogúságának, valójában a többletjogokért folytatott lobbitevékenység napja.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Izland, az LMBTQP fertő fellegvára

LMBTQP-aktivisták kudarca Romániában

(Pinkdex nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal újabb belső levelezés került a birtokunkba, amelyből sikerült képet kapnunk a hazai marxista szervezet külföldi...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 "Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei...

A dísz-köztársasági elnök Auschwitzba invitálja a magyarokat

A napi szinten ömlő filoszemita propagandához most Magyarország nevű...

Eladta 11 hónapos babáját a szerencsejáték-függő “apa”, gyorsan el is költötte a pénzt

Egy indonéz férfi annyira súlyos szerencsejáték függőségben szenvedett, hogy...

A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán...

Kategóriák

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55