“A pénznek a kizárólagos kvantitatív fogalma, egy degeneráció eredménye” – írja René Guénon A mennyiség uralma és az idők jelei című művében. A régi pénzverés – legyen az antik arany- vagy ezüstpénz, a középkori rézpénz vagy a különféle kultúrák különleges érméi – nemcsak fizikai formában, hanem szimbolikusan is hordozott értéket. A modern pénz elvesztette nem csak anyagi, de spirituális értékét is. Míg régen az emberek egy pénzérmében a hatalom, művészet és vallás egyesítését látták, ma a pénz csupán eszközként szolgál a túléléshez és az anyagi javak beszerzéséhez. Fontos kérdés ez olyankor, amikor a nemesfémből vert pénzek helyett műanyag-papírdarabokat nyomtatnak, de már azt is sikerült egy még alacsonyrendűbb formává alakítani és igyekeznek elterjeszteni a digitális valuták és a kriptovaluták használatát. Hogyan jutottunk idáig? Sajnos ez már egy régi és hosszú folyamat, amire rámutat Guénon.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol hasznos lehet bizonyos fokig eltérnünk – legalábbis látszólagosan eltérnünk – témánktól, hogy – talán inkább csak összefoglalóan – utaljunk egy olyan kérdésre, amely csupán egy fölöttébb speciális területtel látszik kapcsolatban állni. Mindazonáltal az alábbiak meglepő példáját fogják szolgáltatni a “hétköznapi élet” elképzelésének, ugyanakkor pedig kitűnően fogjak “illusztrálni” azt is, hogy a nevezett elképzelés mennyire összhangban van a kizárólagosan kvantitatív szemponttal, úgyhogy különösen ez utóbbi összefüggésben e kérdés vizsgálata nem lesz érdektelen e könyv tulajdonképpeni tárgynak vonatkozásában sem. A kérdés pedig a pénz kérdése, s ha ezzel kapcsolatban a mai értelemben vett merőben “gazdasági” szemponttól nem távolodunk el, biztosra vehető, hogy a pénz, amennyire csak lehetséges, a “mennyiség uralmához” tartozik. Kétségtelenül ez az oka annak, hogy a pénz döntő szerepet játszik a modern társadalomban, s ez olyannyira nyilvánvaló és szembeötlő, hogy alátámasztására kár is szót vesztegetni; de az igazág az, hogy maga a gazdasági szempont, valamint a pénznek az a kizárólagosan kvantitatív fogalma, amely ebben a gazdaság szempontban rejlik, csupán egy degenerálódás eredménye, mely mindent egybevetve meglehetősen új keleti, s a pénz eredetileg – s története folyamán még jó ideig – a maitól egészen különböző jelleggel és valóban kvalitatív értékkel rendelkezett – ami persze kortársaink többsége számára bizonyára meglepő lehet.
Könnyen észrevehető – feltéve, ha az embernek “van szeme a látásra”-, hogy a régi pénzeken kifejezetten tradicionális szimbólumok voltak, méghozzá gyakran olyanok, amelyeken különösen mély értelmet hordoztak; így például megfigyelhető, hogy a kelták pénzekre nyomott szimbólumai csak akkor értelmezhetők, ha összekapcsolják őket azzal a doktrinális tudással, amely a druidák birtokában volt, s ez a druidák közvetlen pénzügyi illetékességét mutatja. A legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy ugyanígy voltak ezzel az antikvitás más népei is, természetesen a megfelelő tradicionális organizációkra jellemző modalitások figyelembevételével. Teljes összhangban van ez azzal, hogy a szigorúan tradicionális civilizációkból hiányzott a profán szempont: maga a pénz – már ahol egyáltalán létezett – nem lehetett az a profán dolog, amivé később vált; mert ha az lett volna, akkor hogyan lehetne magyarázni a spirituális tekintély jelenlétét e területen, amelynek ebben az esetben nyilvánvalóan semmi köze nem lehetet volna a pénzhez, mint ahogy már említettük, s hogyan beszélhetett volna számos tradíció úgy a pénzól, mint ami ,,spirituális befolyással rendelkezik, s mint aminek hatása csak a rendesen “támaszát” alkotó szimbólumok révén képes aktualizálódni? Mindhez hozzátehető még, hogy egészen a legújabb időkig bizonyos vallásos jellegű elgondolásokban még felfedezhetőek voltak e gondolat utolsó nyomai, amelyek persze természetesen már nem őriztek semmiféle ténylegesen szimbolikus értéket, hanem csak emlékeztettek arra a tradicionális gondolatra, amelyet ettől fogva már egyre kevésbe értettek; de miután bizonyos országokan a pénzérme peremén kívülre száműzték ezeket az elgondolásokat, végül is teljesen eltűntek, s mihelyt a pénz már nem képviselt mást, mint egy “materiális” és kvantitatív “zsetont”, létüknek valóban nem volt semmiféle alapja.
A pénz spirituális tekintély általi ellenőrzése, bármilyen formában is gyakorolták, semmi esetre sem korlátozódott kizárólag az antikvitásra, mert – anélkül, hogy elhagynánk a nyugati világot – számos jele van annak, hogy egészen a középkor végéig átöröklődött, vagyis egészen addig, amig a nyugati világ még tradicionális civilizációnak számított. Másként lehetetlen magyarázni azt a tényt, hogy ez idő tájt bizonyos uralkodókat azzal vádoltak meg, hogy “lealacsonyították a pénzverést”; mivel kortársaik ezt bűncselekménynek tekintették, ebből arra lehet következtetni, hogy a szóban forgó uralkodók nem diszponáltak szabadon a pénzverés standardja fölött, és hogy amikor azt saját kezdeményezésükre változtattak meg, túlléptek a világi hatalom elismert jogain. Ha nem így lett volna, akkor a kérdéses vád is teljesen értelmetlen lett volna; ez esetben a pénzverés standardja csupán konvencionális fontossággal rendelkezhetett volna, és alapjában véve lényegtelen lenne, hogy milyen fémből milyen fajtákat vernek, vagy hogy helyettesíthető-e papírral, mint ahogy manapság szokás, mert az nem jelenthetne akadályt a pénz változatlan “materiális” használatának fontosságában. Éppen ezért egy másfajta rend elemeit kellett magában foglalnia, s ezeknek egy magasabb rend elemeinek lenniük, mert ha nem azok lettek volna, akkor a változásnak nem lehetett volna annyira kivételesen komoly jellege, hogy végül is még magának a királyi hatalomnak a stabilitása is veszélyeztesse; a királyi hatalom azonban, ilyen módon eljárva, csupán bitorolta a spirituális tekintély kiváltságait, mert kétségtelenül ez utóbbi volt minden törvényesség egyetlen autentikus forrása. Így a tények, amelyeket a profán történészek aligha látszanak megérteni, újra csak összeesküdnek ellenük, hogy világosan jelezzék: a pénz kérdése az antikvitásban és a középkorban olyan aspektussal rendelkezett, amely a modern emberek számára teljes egészében elveszett.
Folytatjuk!
/Részlet René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei. c. művének; A pénzverés degenerálódása c. fejezetéből; 159-162. oldal/