Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Úton a digitális diktatúra felé: Február elején jelenik meg az Apple méregdrága kevert valóságos szemüvege

Bő fél évvel azután, hogy az Apple hivatalosan is leleplezte a Vision Pro névre hallgató AR szemüvegét, a megjelenési dátumot sem titkolják többé, a cég hétfői bejelentése szerint január 19-én indul az előrendelés, és február 2-ától lehet majd megvenni, de kizárólag az Egyesült Államokban. A sima VR szemüvegekkel szemben ez keverni fogja a valóságot a digitális tartalommal, így ez egy hatalmas lépés lesz az életellenes technokrácia felé.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója azt írta, hogy eljött a térbeli számítógépezés kora, az Apple Vision Prót a legfejlettebb szórakoztató elektronikai terméknek nevezte, amelyet valaha megalkottak, és azt is kijelentette, hogy a forradalmi és mágikus kezelőfelülete teljesen át fogja formálni az életünket. Hogy ez tényleg így lesz-e, az majd kiderül, de semmiképpen sem jó az irányvonal, ami szerint ennyire digitalizálni kell az életünket.

Ma már elengedhetetlen egy bizonyos szintű informatikai háttér mindenkinek, de nem szabad, hogy tudatosan zuhanjunk bele a digitalizációba. Talán szerencse, hogy a Vision Pro a legfapadosabb, 256 gigás modellje is 3499 dollár lesz, vagyis mai árfolyamon kicsit több, mint 1,2 millió forintot kell kiperkálni. Így talán pár évig még nem lesz világszinten elterjedt.

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/12/29/megsem-feltorhetetlenek-az-apple-eszkozei-tudatosan-hagytak-bennuk-a-kiskaput/

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/06/22/a-meta-legujabb-terve-hogy-ne-lehessen-megkulonboztetni-a-virtualis-valosagot-a-valosagtol/

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

 

Bebizonyosodott: az LMBTQP-lobbi felelős deviánsok mentális problémáiért

Nem az abnormális szexuális vagy nemi irányultság az egyetlen elmebetegségük… ...

LMBTQP

2026. 08. 15.

Iskolákat köteleztet a transzneműség elfogadására a Háttér Társaság

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, külföldről finanszírozott, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-ügynökszervezet, ...

LMBTQP

2026. 08. 14.

A HVIM Ifjúsági Tábor csütörtöki napja; Mégsem lesz minimálbér-emelés?; Aktív volt a Fidesz-kormány a titkos megfigyelésekben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 14.

Túl a komfortzónán! – HVIM Ifjúsági Tábor harmadik napja; Egyiptom is érkezhet a szunnita szövetségbe?; Újra Szalonnán a kassai cigányok

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 13.

Baka András az új köztársasági elnök; Megpróbálták letépni a Szent Koronát a Szabadság hídról; Baltával támadt a rendőrökre a fatolvaj

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 11.

Történelmi pillanat Párizsban; A HVIM ifjúsági táborának második napja, Cigány holokauszt miatt kelt ki magából a tiszás képviselő

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.