csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Erdogan a cionista Orbán Viktor mellett, a Türk Tanácsban osztotta ki Izraelt

Vajon megkérdezik a Türk Tanács országai (akik egyébként Magyarországon kívül mind muszlimok), hogy Magyarország miért cionista?!

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök pénteken arról beszélt a Türk Tanács asztanai ülésén, hogy a türk világ közös fellépése segíthet kikövezni az utat a tűzszünet és a tartós béke felé az izraeli-palesztin konfliktusban. Igaz, a kerekasztalnál ott ült a magyar kormány is, ami nemmel szavazott a tűzszüneti javaslatra az ENSZ-ben.

A török elnök Izrael gázai válaszcsapásaira utalva azt mondta, „semmi sem igazolja azt, aminek október 7. óta tanúi vagyunk”. Szerinte 28 nap óta emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el Gázában. Hozzátette, hogy Törökország eddig 10 repülőnyi segélyszállítmányt küldött Gázába, és amint lehet, ezt fokozzák. Erdogan korábban arról is beszélt az azeri elnökkel, hogy csak akkor érhető el tartós béke a térségben, ha az 1967-es határokon belül létrejön egy földrajzilag integrált és független palesztin állam, aminek fővárosa Kelet-Jeruzsálem. A gázai hatóságok adatai szerint az izraeli bombázásokban már több mint 9000 ember halt meg a Gázai övezetben.

(Anadolu Agency, 444 nyomán Szent Korona Rádió)

Gusztustalanul uszít az iszlám ellen és terrorizmussal riogat a propagandista Origo

Izrael érdekeit szolgálja a Fidesz – Betiltották a palesztinokkal szolidaritást vállaló tüntetéseket

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55