A migránsok éles lőfegyverrel lőnek a határőreinkre, nőket és gyermekeket erőszakolnak, embereket támadnak és gyilkolnak meg, a nyugati sajtó mégis azon siránkozik, hogy amikor a rendőrök üldözik az őket szállító csempészeket, szegények megsérülnek és így is kitoloncolják őket.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A magukat jogvédőknek nevező felforgatók szerint egyre több embercsempész karambolozik Magyarországon, az “így megsérült utasokat pedig néha mankóval, sérülten küldik vissza a határkerítésen túlra”.
Ott tartunk, hogy a liberálisok az erőszakos határsertőket sajnáltatják.
Jogvédő szervezetek egyre több olyan illegális bevándorlóval találkoznak Szerbiában, akiket súlyos baleset után, sokszor komoly sérülésekkel toloncolnak vissza a kerítésen át a magyar hatóságok
– állítja a The Guardian.
A lapnak egy orvosi segítséget nyújtó “német önkéntes szervezet” (Medical Volunteers International, MVI) munkatársa azt mondta: először azt hitték, egyedi esetről van szó, de ahogy követni kezdték a magyar híreket, arra jöttek rá, hogy lassan minden hétre jut egy hasonló baleset. A múlt héten például Budapest belvárosában, a Múzeum körúton karambolozott egy embercsempész autó.
A lap oknyomozása 2021 júniusa óta több mint 20 olyan balesetről szóló hírt talált a magyar médiában, melyben migránsok sérültek meg, vagy rendőrségi hajsza miatt, vagy azért, mert a sofőr megpróbálta kikerülni az ellenőrzőpontot. Ezekben pedig az is közös, hogy a sokszor még láthatóan beteg, sérült embereket visszaküldik Szerbiába.
A Guardian több ilyen emberrel is beszélt, akik mind azt kérték, hogy ne a saját nevükön szerepeljenek a riportban. Egyikük, a 22 éves Karim Szíriából menekült el 2021-ben, Németországba szeretett volna eljutni. A határkerítésen 2022 nyarán mászott át, majd autóval Ausztriába indult. Az utolsó dolog, amire emlékszik, hogy barátja, Juszuf mellett elalszik a kocsiban, mire legközelebb magához tért, egy magyar kórházban feküdt, ahol egy arabul beszélő orvos elmagyarázta neki, hogy autóbalesete volt, és egy hétig kómában volt. Később elmondták neki, hogy a 18 migránst szállító autót magyar rendőrök kezdték üldözni az osztrák határ közelében, a sofőr pánikba esett, ekkor ütköztek egy oszlopnak. Mellette ülő barátja, Juszuf meghalt – picsogja a balliberális lap, a HVG.
Karim a kórházban kapcsolatba lépett egy jogvédő szervezettel, és szerette volna beadni a menekültkérelmét, de még mielőtt segítséget kaphatott volna, visszatoloncolták Szerbiába.„Rendőrök jelentek meg a szobámban, és megkérdezték, hogy vagyok” – mesélte. Másnap jöttek vissza érte, megbilincselték és annak ellenére is elvitték, hogy egyik kezét még nem tudta mozgatni, alig tudott ülni és nyakmerevítőt viselt.
„Egy erdőben dobtak ki, sétálni kezdtem, amíg elértem egy utat. Éhes és szomjas voltam, fájt mindenem és minden tíz percben meg kellett állnom, de nem volt más lehetőségem, nem akartam a határon meghalni”
– mondta.
Hasonló történetről számolt be a marokkói Ahmed is, aki azt mondta, egy teherautó hátuljában utazott 18 másik migránssal, amikor megállították őket a rendőrök. A sofőr nem engedelmeskedett, állítása szerint ezután a rendőrök többször is nekimentek az autójuknak, végül egy földúton menekültek tovább, ahol nekimentek egy fának. Ahmed 16 napot töltött kórházban, de ekkor még csak mankóval tudott járni, a rendőrök ennek ellenére elvitték a határkerítéshez és visszaküldték a szerb oldalra.
A 40 éves Amir szintén Szíriából menekült, ő tavaly novemberben sérült meg súlyosan egy magyarországi balesetben. A kórházba törésekkel került be, de így is az ágyhoz bilincselték, és állítása szerint nem kapott kezelést. Ő azt mondja, csak néhány órát töltött a kórházban, mielőtt visszatoloncolták, a rendőrök pedig megfenyegették, nehogy valakinek elmondja, mi történt.
A The Guardian a magyar belügyminisztériumot és a rendőrséget is keresték, hogy megkérdezzék őket az állításokról, de egyik helyről sem kaptak választ – panaszkodnak a libsik.
Az MVI munkatársa, Elisabeth Jennings maga több olyan esettel is találkozott, amikor életveszélyes vagy súlyos sérülteket toloncoltak vissza. Akik kaptak kezelést, azoknak információt vagy tolmácsot nem biztosítottak a magyar hatóságok – írják.
Miután jobban lett, Karim újra megpróbálkozott, barátai segítségével mászott át ismét a kerítésen, majd három órán át gyalogolt, mire felvette őket egy autó. „Egész úton nem aludtam, mert a baleset idején nem voltam ébren”
– mesélte.
Németországba érkezése után a hatóságok arról értesítették, hogy az uniós szabályok szerint Bulgáriába toloncolják vissza, ahol először lépett az Európai Unió területére. Ezért hat hónapig bujkált egy templomi menedékhelyen, mielőtt ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott Németországban – olvasható a HVG-n.
A férje szeme láttára erőszakoltak meg az afrikai kábítószer-kereskedő migránsok egy családanyát
(Vadhajtások – Szent Korona Rádió)